Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Garay Klára

Garay Klára

Ma: (2017)

Fényképezek és blog- bejegyzéseket írok, Városliget barátai címmel, és Otthon a fővárosban címmel. A szépségek és a visszásságok megmutatásával igyekszem a jó gyakorlatot megismertetni, felvilágosítani, elősegíteni a fenntartható fejlődést, a biológiai sokféleség megőrzését. Szeretném, ha a fiatalok és az idősebbek egyaránt az élő természet felé fordulnának, minél többet tennének azért, hogy megőrizzük természeti értékeinket, igyekezzünk a városi körülmények között élő növényeknek és magunknak is élhető viszonyokat biztosítani ….még sokáig. Remélem lesz foganatja.

Korábban a Zuglói Közművelődési Intézmények ügyvezetője voltam. Biológia – mezőgazdasági gyakorlati foglalkozás – pedagógia szakos tanár vagyok. A Nyíregyházi Tanárképző főiskolán végeztem lassan 50 éve.

A fordulat éve(i) 1992-

Előfordul, hogy a nagy szerelem árt az egészségnek: formalin allergia miatt nem taníthattam tovább, így lettem kereskedő és könyvelő.

„Véletlenül” kerültem a Charles herceg által életre hívott tanácsadó képzésre, és lettem akkreditált CHAMP  szervezetfejlesztési tanácsadó, mely lehetővé tette, hogy a felnőttképzésben trénerként és szervezetfejlesztési tanácsadóként dolgozzam.

Egyszer volt 1973-

Két évtizedig tanítottam biológiát, vittem kirándulásokra, állatkerti biológia órákra, nyári táborokba a tanítványaimat.

Gyerekműsorokat szerkesztettem és rendeztem. Ezekkel a kis bemutatókkal az idős otthonok lakóit, és az óvodásokat is szórakoztattuk.

Egyik ilyen szerkesztett műsorommal megnyertem a Budapesti Művelődési központ báb-dramatizálási pályázatát.

Néhány cikket is írtam a Biológia tanításába.

Irodalmi olvasókönyvet állítottam össze a biológia tanításához, hogy szórakoztató stílusban, irodalmi nyelven is hallják megszólalni a természetet. Ez lett az egyik híd köztem és a gyerekek között.

Ezt tekintem életem legboldogabb és legtermékenyebb szakaszának.

Ekkor cseperedtek a gyerekeim, sokszor együtt kirándultunk, táboroztunk a tanítványaimmal és a gyerekeimmel. (Nem abba az iskolába jártak, ahol tanítottam).

Amikor én még…. 1969-

A Nyíregyházi Tanárképző főiskolán biológia- gyakorlati foglalkozás szakon végeztem. A tanítás első hetében rájöttem, hogy hiába tanultam oly sokat rendszertanból és anatómiából, filozófia történetből és fejlődéslélektanból. Mindezek köszönő viszonyban sem voltak azzal, amire szükségem lett volna az ország egyik leghátrányosabb helyzetű régiójában, általános iskolások tanításához.

Pedagógia szakos diplomával felfegyverkezve rájöttem, hogy saját magamból kell pedagógust faragnom és hidat építeni magam és a gyerekek közé. Remélem sikerült.

Történelem:

A múlt század kellős közepén születtem, az ország egyik legkisebb falujában. Virágos és zöldséges kertben, szőlőben és gyümölcsösben, szántóföldeken és legelőkön barátkoztam össze a természettel. (Tiszarád)

Örülök, hogy befogadtak maguk közé a fák és a virágok. Számomra ők a teremtés koronái.

Édesapám az Élet és tudományt olvasta, de máig őrizzük azt a verses kötetet, amit a front továbbvonulása miatt nem tudott visszavinni a könyvtárba.
Édesanyám a virágok, a zöldségek és a betegápolás szakértője, majd helyi könyvtáros.

Szerencsés ember vagyok! Olyan tanáraim voltak, akik egész életemre szólóan mintául szolgáltak.

Így nekem csak figyelnem kellett (volna).

Budapest, 2017. december 22.

 

[/et_pb_text][/et_pb_column_inner][/et_pb_row_inner][et_pb_row_inner admin_label=”Sor”][et_pb_column_inner type=”4_4″ saved_specialty_column_type=”3_4″][et_pb_contact_form admin_label=”Kapcsolati űrlap” captcha=”off” border_style=”solid” custom_button=”off” button_letter_spacing=”0″ button_icon_placement=”right” button_letter_spacing_hover=”0″ email=”[email protected]” use_redirect=”off” input_border_radius=”0″ _builder_version=”3.0.51″] [et_pb_contact_field field_title=”Név” field_type=”input” field_id=”Name” required_mark=”on” fullwidth_field=”off” form_field_font_select=”default” form_field_font=”||||” use_border_color=”off” border_style=”solid” checkbox_checked=”off” min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22email%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ /][et_pb_contact_field field_title=”Email cím” field_type=”email” field_id=”Email” required_mark=”on” fullwidth_field=”off” checkbox_checked=”off” min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ form_field_font_select=”default” form_field_font=”||||” use_border_color=”off” border_style=”solid” /][et_pb_contact_field field_title=”Üzenet” field_type=”text” field_id=”Message” required_mark=”on” checkbox_checked=”off” min_length=”0″ max_length=”0″ allowed_symbols=”all” conditional_logic=”off” conditional_logic_relation=”off” conditional_logic_rules=”%91{%22field%22:%22name%22,%22condition%22:%22is%22,%22value%22:%22%22}%93″ fullwidth_field=”on” form_field_font_select=”default” form_field_font=”||||” use_border_color=”off” border_style=”solid” /] [/et_pb_contact_form][/et_pb_column_inner][/et_pb_row_inner][/et_pb_column][et_pb_column type=”1_4″][et_pb_sidebar admin_label=”Oldalsáv” orientation=”right” area=”sidebar-1″ background_layout=”light” remove_border=”off” header_font_size=”15″ body_font_size=”14″ /][/et_pb_column][/et_pb_section]