Oldal kiválasztása

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Ráday Mihály írása 

Nagyon nehéz megszólalnia ebben az ügyben annak, aki már tapasztalta, hogyan lehet kiforgatni a szavait, hogyan lehet “rákenni” a felelősséget ok nélkül is – ha a sikertelenséghez valakinek bűnbakra van szüksége.

2013. áprilisában a Magyar Urbanisztikai Társaság vitájának bevezető szövegében, a Múzeum-liget koncepciójának ismertetésekor, az Új Nemzeti Közgyűjteményi Épületegyüttes Projektiroda vezetője, Rostás Zoltán (ismét) elmondta, hogy én voltam az, aki megakadályoztam a Szépművészeti föld alatti bővítését..

2009 őszén a Szépművészeti Múzeum felkért, hogy írjam meg a véleményemet a tervezett Hősök terei beruházásukról a Múzeum által finanszírozott folyóiratba. A felkérést elfogadtam és a MúzeumCaféban meg is jelent a cikkem karácsonykor, majd februárban – másodközlésként – a Népszabadságban is. Akkori véleményemet ma is könnyű összefoglalni: 1. át kéne gondolni, hogyan lehetne a fejlesztést együtt csinálni a tér másik oldalán álló – s szintén állami tulajdonban lévő – Műcsarnokkal. Ha lenne ma olyan intézmény, mint a Budapest világvárossá növekedése idején volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, természetes lenne a rész-megoldások keresése helyett az egészben való gondolkodás, tervezés. 2. jó lenne elhagyni a felszíni megjelenés két drasztikusan hangsúlyos elemét.

Ebből az egyik szerint bezárnák a Szépművészeti Múzeum főbejáratát, a díszlépcsőt pedig felsliccelnék, hogy a térről ne fölfelé “vonulva”, hanem a pincébe lesétálva, majd onnan fel legyenek megközelíthetők a régi és az új kiállítási csarnokok. A másik számomra ellenszenves ötlet a Hősök tere – Dózsa György út sarkára telepítendő három emelet magas liftház terve volt, aminek mérete és megjelenése nem a funkciója, hanem a térre elhelyezendő új “építészeti jel” miatt volt a tervező és megbízója számára fontos. Közben elindult egy – mások által (!) szervezett – aláírásgyűjtés az interneten, a tér átépítésének ilyen feltűnő módja ellen. Kértek, írjam én is alá. Persze, hogy aláírtam!

Ma is az a véleményem, hogy a Hősök terén, a két múzeum épület és a Millenniumi Emlékmű környezetében van elég “építészeti jel”, az 1929-re a szobor-együttessel, s 1938-ra az új térburkolattal elkészült, máig fennmaradt együttes bolygatása helyett másutt kellene új jel-értékű (ahogy másképp nevezik: ikonikus) fejlesztésekbe fogni. (Jó hír, hogy most tervezik a II. világháború óta csak raktárként használható úgynevezett “román csarnok” helyreállítását a Szépművészeti Múzeumban.)

Rostás Zoltán maga “adta fel a labdát”, amikor a MUT fent említett fórumán egy mondatban megemlítette (és ki is vetítette!), hogy jobb ötlet esetén új helyszínben is tudnának gondolkodni…!

Ezzel egy időben, vagy még előtte Baán László, a már összevont Szépművészeti Múzeum – Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget “projekt” miniszteri biztosa az építészeti tervpályázat meghirdetését is bejelentette.
Most, hogy az Új Művészet felkérésére leírom az új “Múzeum Liget” koncepcióval kapcsolatos véleményemet, megint “belecsapok a lecsóba”!
Meggyőződésem, hogy előbb a helyszín kiválasztásával kellene foglalkozni, az építészeti tervek csak azután jöjjenek! Még nem tudhatni, hogyan jelenne meg ez a “fejlesztés” Budapesten, máris van min vitatkozni, hiszen a helyszínválasztás és – részben – az alapkoncepció is elhibázott!

Egyik vitatható kérdés az, kell-e egységes múzeumi negyed?

Az, hogy szükség van néhány új múzeum-épületre, az nem kétséges. De azon már érdemes elspekulálgatni, vajon miért együtt, egy helyszínen? Van annak előnye, hogy a Tate Gallery és az új Tate Modern másutt van, s nem egymás mellett áll a National Gallery, meg a British, meg a Victoria és Albert Museum, a többiekről nem is beszélve. A felhőkarcolók múzeuma egy fél manhattannyire van a Museum of Modern Art-tól New Yorkban, s az sem a Metropolitan mellett áll. Bár az igaz, hogy az utóbbival szemben ott a Guggenheim – viszont ezt nem a Central Park csonkításával építették meg… Kétségkívül olyan is létezik a világban, hogy néhány múzeum egymás közelében áll. De az ilyen a ritkább. Ráadásul az az igazán ésszerű, ha egy világváros minél nagyobb területen szeretné magát megmutatni! Ma Budapestet (legfőképpen) a Vár, a Vörösmarty tér és a Hősök tere jelenti. És a romkocsmák…

Ha megkérdezi az ember a Műszaki Múzeum gazdáit, szeretnének-e egy igazi kiállítóhelyet végre? Lehet erre válaszolni “nem”-mel ott, ahol a legtöbb anyag egy raktárházban várja, hogy valahol végre megtekinthető legyen?
Ha megkérdeznénk az Építészeti Múzeum mára egyetlen emberre lebontott “személyzetét”, vagy az építész-műemlékes-építészettörténész szakembereket, kell-e egy épület az építészeti múzeum máris gazdag gyűjteményének? Vajh, mi lehet a válasz?

Ha megkérdezi valaki a volt bírósági épületben elhelyezett Néprajzi Múzeum gazdáit, szeretnének-e vidékre települni, vagy inkább egy új nagy, már múzeumi célra épülő palotát a fővárosban, vajon milyen válaszra számíthat?
Ha az a kérdés, kell-e a fotó történetének a Nagymező utcai és a kecskeméti kiállítóhelyeken túl egy nagy, egy új, egy erre a célra született bemutató- és gyűjtőhely, vajon tiltakozni fognak?
Ez így hosszan ragozható. Nem véletlen talán, hogy a tervpályázat kiírását előkészítő munkába múzeumi szakembereket hívtak meg, urbanistát, magához a városhoz értő fejlesztőt, védőt nem.
Tényszerű, hogy rengeteg alternatív javaslatról lehet és érdemes tárgyalni. Szerintem kell is. Mondom ezt művészettörténészként, a múzeumok, gyűjtemények és kiállító helyeik látogatójaként, támogatójaként, de legfőképpen úgy is, mint aki megkísérel egy egész városban gondolkodni.

Remek lehetőségek vannak – például – az Iparművészeti Múzeum közvetlen környezetében! Üres a lebontott Cirkogejzír telke, mely összefügg a háború óta üres (és egyébként beépítésre szánt) telekkel, amit Markusovszky térnek neveztek el. Közvetlen ezek mellett ott van két hasznosítható lakóház és az UPC irodaépülete. (Most nem foglalkoznék azzal, mi mennyibe kerül/ne, hiszen a projekt bárhol valósul/na meg rengetegbe kerül majd.) Ehhez még hozzágondolható, hozzákalkulálható a kiürített Schöpf-Merei Kórház épülete, udvara, s egy tűzfal-takarásnyi hely még ott is beépíthető.
Elképesztő méretű üres, lebontott háztömeg helyén feltárult beépíthető terület van a Tűzoltó utca partja mellett, üres házhelynyi átlátással az Üllői útra, közvetlenül a metró-állomással szemben.

Hihetetlen méretű, üres, beépíthető terület van a következő metró-állomásnál is, a Népligettel szemben. Sürgős lehetett lebontani ott a – saját múzeumi gyűjteményt is kezelő – katonai akadémiát, de a helyén eddig semmi sem épült.
Megnézte bárki is, mekkora épület pusztul most közvetlenül a Millenáris fogadóépületével szemben a Széna térnél, a Fény utca mellett, forgalmas, jó közlekedéssel elérhető, népszerű helyen, a Mammut közvetlen szomszédságában? Az egykori Ganz-gyár “M” jelű épülete – úgy tűnik – senkinek sem kell. (Ha építészeti múzeum lenne, még egy templom, egy szélmalom is beférne…) És mennyi beépíthető hely van még a környezetében. Aztán mennyi lesz még, ha valóban lebontják a volt Kohó- és Gépipari Minisztérium már lebontásra ítélt (!) Margit körúti szalagházát?

Többször született már döntés arról, hogy a Vár nyugati oldalán a Teleki, avagy József főhercegi palota és a királyi istálló/lovarda ostromban megsérült, majd a 60-as években (!) lebontott épületeit visszaépítenék. Ezzel a helyszínnel mi van? Ha a tervezett házak megépülnének, nem lenne gond a Széchenyi Könyvtár helyhiányával, s a Nemzeti Galéria gyűjteményét “kézben” lehetne átvinni a Szent György tér másik oldalára.

Mindegyik említett városrészben van mód több múzeum háttérbázisának, kiszolgáló egységeinek, raktárainak helyet biztosítani. És ez a sor is folytatható! Van tehát hová építeni, s akár új építészeti kihívásoknak megfelelni, “ikonikus” műveket alkotni is a főváros területén!

Mert ugyebár, ha megkérdezzük az építészeket, akarnának-e, ha módjuk lenne rá, “jelet hagyni” a városban, új építészeti remekkel gazdagítani Budapestet, mit válaszolhatnának? Természetesen: igen! De hogy hol, azt a város egészének – nem a kormányzatnak, nem egy kerületnek, hanem Budapestnek kell eldöntenie. Mégpedig előre, nem akkor, amikor már a tervek készen állnak, mégpedig egy bizonyos, már eldöntött elhelyezési koncepció szerint.

Teljesen megalapozatlan az a kiindulás, hogy a Városligetbe azért kell újabb megamúzeumokat hozni, mert azok majd egymástól is várva a látogatókat, növelik az idegenforgalmat Budapesten és Magyarországon. Jobban, ha egymás- és a már meglévő múzeumok mellett valósulnak meg. Vajon hányan voltak a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Mezőgazdasági Múzeum és a (Műszakival összevont) Közlekedési Múzeum kiállításain ugyanazon a napon? És akkor még be sem néztek az ország leglátogatottabb kulturális létesítményébe a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Budapestet híressé tevő gyógyfürdők egyik legnevezetesebbikébe, a Széchenyibe… A sok látnivaló közötti szünetben volt idő vajon egy kis láblógatásra a tó partján, vagy megnézni a Liget szobrait, esetleg beülni valahová, inni, enni valamit?

Járható-e az a gondolkodás, ami (hogy átvegyek egy már hallott erős megfogalmazást) úgy szól, hogy a Városliget az új múzeumi negyed hátsó kertjévé válik – ha a terv megvalósul. Szerintem nem.
Azért sem, mert az új épületek helye – ha nem akarnának kivágni újabb fákat sehol – nem kerülhetne máshová, csak a Felvonulási térre, amit ma részben 56-osok terének is hívnak. Vagyis az új megfelelő méretű épületek eltakarják a Városliget elől a napot, a levegőt, ahelyett, hogy visszakapná a Liget, a park azt, amit elvettek tőle!

Történelmi tény, hogy az Aréna út (1945. óta Dózsa György út) mellett 1951-ben széles sávban kiirtották a Ligetet, s lebetonozták, hogy legyen hol az állami nagy rendezvényeket (április 4., május 1.) megtartani. A köztudatban ott a Regnum Marianum templom, de elfelejtették a Helka és Kelén történetét megjelenítő “tündéri” színesen világító szökőkutat, az 1896-ra felállított fontaine lumineuse-t, s vele a park ma már nem létező sétányait. Emlékeznek a Sztálin szoborra, a Lenin szoborra, nézik az 56-osok és a Tanácsköztársaság emlékművét, meg az “Idő-kereket”, de nem gondolnak arra, hogy a troli azért bújik az Ajtósi-Dürer sor sarkán a Városliget fái közé, mert itt, a széles betonon nem mehet(ett). Mégpedig azért nem, mert a katonai díszszemlék ágyúcsövei leszakították volna a felsővezetékeket. A repülőgépekről már nem is beszélve! Ugyanis a lebetonozott park tartalék katonai repülőtér funkciójának is megfelelt.

Vagyis a területre építendő hatalmas múzeum épületek nem csak a (néhányak által) vitatott szobrokat küldenék süllyesztőbe, de azt a lehetőséget is, hogy a Rákosi-korban lebetonozott Városliget visszanyerhesse eredeti méreteit. Tehát az akkor elkövetett, politika által vezérelt hiba most, több mint hatvan évvel később véglegesítést nyerne.

Meggyőződésem, hogy ha a politikai döntést megváltoztatva, mégsem itt épülne meg az új múzeum épületek sora, hanem a korábbi kezdeményezések után végül a József nádor létesítette Városliget, a város ma (még) legnagyobb parkja növekedhetne vissza eredeti méretére, az lenne az igazi nyereség. Ez lehetne fontos politikai siker forrása! Ma, amikor minden fa kivágása indulatokat szabadít el – jogosan -, miért ne nyerhetne a fásítás, a parkosítás itt, eredeti helyén?

Azt is hallottuk az érvelés során, hogy itt volt a Millenniumi Kiállítás épülettömege, s a XX. század második felében a Budapesti Nemzetközi Vásár. Igaz. De már nincsenek ott. Az előbbi ránk hagyta a Mezőgazdasági Múzeumot, az utóbbi emléke – miután kiköltöztették a Ligetből – a Petőfi Csarnok néven közismert pavilon. Nem kellene újból beépíteni a Ligetet, sem elszórtan elhelyezhető épületekkel, sem sorba állítottakkal, hogy elvegyék a fák helyét és a napfényt a még élő fáktól. A Városliget maradjon az időszakos rendezvényeké, a már ott álló intézmények látogatóié, meg azoké, akik csak sétálni, andalogni, csónakázni keresnék fel.

Majd elalszik ez is, mint a “kormányzati negyed” – hallom, nem érdemes vele foglalkozni. Nem állnék be ebbe a sorba. Múzeum épületekre szükség van, újakra is. Ezek elhelyezésére azonban számtalan más városrész is kínálkozik Budapesten.

Azt hiszem múzeumi szakembereknek, építészeknek, városrendezéshez, városfejlesztéshez értő szakembereknek együtt gondolkodva kellene most, még időben(!) befolyásolni, megváltoztatni a készülő döntést.
Újra kellene gombolni a kabátot.