Oldal kiválasztása

Czétényi PiroskaBúcsú Czétényi Piroskától

Megint gyászolunk

Elhunyt dr. Czétényi Piroska, a Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagja, az alapításkor Városszépítő néven megszületett több szempontból is út-törő civilszervezet egyik elnökségi tagja. A Fővárosi Tanács akkori fontos osztálya volt a (rendszerváltás után néhány évvel megszüntetett) Budapesti Műemléki Felügyelőség, melynek a vezetője volt. „Főnökeimtől kaptam a feladatot”, ahogy írta a „Budapesti Városvédő Egyesület 25 éve” c. könyvünkben. Valóban: az 1982-83 telén a hosszadalmas csaták után végre „elfogadott”, 1983 májusában megalakult egyesület első elnöke, Stadinger István akkori budapesti tanácselnök-helyettes utasította a szervezetileg hozzá tartozó építészeti-városrendezési- műemléki témákban illetékes vezetőket, Gáspár Tibor főosztályvezetőt, s az ő beosztottját, Czétényi Piroska osztályvezetőt, hogy vegyenek részt a munkában. A kezdetekben még csak előirt feladatból szerelem, önként vállalt „társadalmi munka” lett! Piroska gyakran ott ült az Egyesület (egymást követő bármelyik) székhelyén, segítette Vitkay Katit a napi feladatok megoldásában, s az egész városvédő munkát nagy-nagy tudásával, szakértelmével. Amikor nyugdíjba küldték, az épített értékek védelmének igazi mozgástere neki (is a civil-szférában elvégezhető feladatok megoldása lett. Csinálta lelkesen, s csinálta sokáig, amíg aztán a személyes, a családjában történt tragédiák egyre jobban bezárkózódottá tették…

Egyetlen személyes emléket csak:

Még anno… Stadinger úgy döntött, hogy városházi keretéből Czétényit is, engem is 5-5000.- forint jutalomban részesít! De nagy pénz volt az akkor! Ránéztem, s mondtam, milyen jó lenne megmenteni, helyreállíttatni a Gresham romosodó Kossuth-ablakát! Rendben – mondta, s letettük együtt az „alaptőkét” a mentéshez.

Mindenben lehetett a segítségére-részvételére számítani a tabáni kereszttől az epreskerti kálvárián át a margitszigeti Bodor-kútig, s tovább, a helytörténeti munkában, kiállítások létrehozásában is. Részt vett a budapesti „Világörökség” kidolgozásában, leírásában, melynek a legjobban szem előtt lévő egysége talán a Vár és alatta a ma folyamatosan munkát adó felújítás, újrahasznosítás a Várkert Bazár területén, s idetartoznak az u.n. puffer-zónák is, például a napi park-védő küzdelmek mai színtere, a Városliget…

Ünnepélyes avatások idején kivonul a „média”, szalagot vágnak át, a vezető kőbevésett, bronzba öntött emléktáblán örökítteti meg önmagát. Az értékvédő munka gyakran a háttérben folyik, nem jár hozzá nagy csinnadratta. Gondolatainkban, emlékeinkben, s legalább a helytörténeti munkákban, írásokban – saját publikációin felül is – fennmarad a neve annak, aki az életét építészeti örökségünk védelme érdekében töltötte el.

Czétényi Piroska velünk él.

Ráday Mihály


CZÉTÉNYI Piroska dr. (Antal Jánosné dr.-né)

építészmérnök, műemléki szakértő.
Budapest, 1934.06.15. – 2014. 06. 04.
Tanulmányai:
1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki, 1968-ban az Universitá degli Studi di Roma, Facoltá di Architettura-n műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet, 1975-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen műszaki doktori minősítést szerzett.
Főbb művei:
  • Szerzőkollektívák irányítójaként az óbudai műemléki együttes
  • a Flórián téri aluljáró római romterülete és a Szentendrei úti római vízvezetékrendszer bemutatásának létrehozója
  • a Szt. István Bazilika rekonstrukciójának elindítója
Czétényi Piroska elment örökre!A magyar műemlékvédelem meghatározó, ikonikus alakját vesztettük most el. A Budapesti Műemléki Felügyelőség vezetőjeként építészek generációi rettegték a nevét. Halk szavú de nagyon határozott asszony volt, aki nem könnyen hajlott a kompromisszumra, ha épített örökségünk veszélybe került. Nem hatották meg a korszerűsítés szükségességére hivatkozó hangok. Én is féltem tőle, míg nem ismertem. Szerencsémre nem a hivatali szobájában találkoztunk először, hanem, mint a Budapesti Városszépítő Egyesület alelnökével egy megbeszélésen. Alig harminc évesen én is az egyesület vezetőségéhez tartoztam, mégis gombóccal a torkomban beszélgettem vele, azzal az emberrel, akit cikkein keresztül már ismertem és tiszteltem. Gyereknek éreztem magam mellette, és ez mind a mai napig mit sem változott, holott az elmúlt 30 év alatt igazán szoros barátság szövődött köztünk. Lassan szövődött, lépésről lépésre nyílt meg előttem. A 80-as években zsüror lehettem az un. közterületi zsűriben a Városházán, és péntekenként bíráltuk a beadott terveket. Talán nem véletlenül, de Piroskával mindig hasonló álláspontot képviseltünk. Ezek alatt az évek alatt kiderült, hogy kedves ember és humora is van. Az ülés után elkísértem az irodája felé menet a végtelen folyosókon, és sokat beszélgettünk. Egy alkalommal megkérdezte tőlem, nem tudom-e ki tervezte a Royal Szálloda portál-rekonstrukcióját. Egy ideje kutatja az „elkövető” személyét, de elakadt. Alig mertem bevallani, hogy én. Félvén, hogy nem adja áldását a Velencei Charta elveitől olyannyira eltérő koncepcióhoz, nem egyeztettük vele a kiviteli terveket, csupán az építési engedélyezés előtt, amin a portálok sematikusan voltak ábrázolva.

Nagy megkönnyebbülésemre dicshimnuszokat zengett a megoldásról, és példamutatónak tartotta. Ettől a pillanattól fogva megszűnt a félelmem, és arra is rájöttem korántsem az a vaskalapos hivatalnok, amilyennek lefestették előttem. A barátságunk –azt hiszem- ekkor kezdődött, és negyedszázadon át tarthatott. Az írásaimat, fontosabb terveimet mindig megmutattam neki, és rengeteget tanultam a tanácsaiból. Mint már említettem, gyereknek éreztem magam mellette, de ekkor már a szemtelen kamaszt játszottam, és sokat ugrattam. Jókat nevettünk mindig, és egyre jobban megszerettük egymást. Úgy tekintettem rá, mint pót-nagynénémre.

Sajnos a sors kegyetlen volt hozzá. Szörnyű családi tragédiákat kellett átélnie és a Budapesti Műemléki Felügyelőség felszámolása is érzékenyen érintette. Nem gondolta helyesnek, hogy az addig önálló budapesti műemlékvédelmet betagozzák az országos szervezetbe. Hiába kérte akkoriban törvényalkotással is foglalkozó pályatársat, hogy fontolják meg az egyesítést, a válasz az volt: „Én a műemlékeket védem, nem a műemlékeseket!”

E tevékeny és munkájában megszállott asszony nem bírta a nyugdíjazással járó tétlenséget. Hiába tanított a Budapesti Műszaki Egyetem Francia Tagozatán magyar építészet- és urbanisztikatörténetet – franciául, hiába volt az UNESCO Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának tagja és a Magyar Építész Kamara Műemlékvédelmi Tagozatának elnöke, ezek nem jártak annyi elfoglaltsággal és felelősséggel, mint amikor még aktív volt. Egyre visszahúzódottabbá vált, és egyre magányosabbá. Sír az ember szíve, hogy nem tudott segíteni rajta. Talán, ha megmaradhatott volna alelnöknek az egyesületben…mert sokkal jobb alelnök volt, mint én.

Baliga Kornél


Piroska

Dr.Czétényi Piroska magas műveltségét, szakmai elkötelezettségét sokan megtapasztalhatták. A hazai műemlékvédelem megteremtője: Dercsényi Dezső törekvéseinek folytatójaként tartják számon.

1983-85 között, a BVE megalakulását követően, abban a szerencsében volt részem, hogy napi kapcsolatban lehettem Piroskával. Ő a Városházán, mint a Budapesti Műemléki Hivatal vezetője, s egyben az egyesület egyik meghatározó tisztségviselője, én meg megbízott ügyvezetőként, pont az Ő földszinti irodája fölött egy emelettel. Nem múlt el nap, hogy Piroska ne jött volna fel megnézni: hogyan boldogulok az új feladattal, vagyis az egyesületi élet kereteinek megteremtésével. Sokat tanultam tőle, sokat segített. Ez idő tájt alapozódott meg barátságunk, ami végig megmaradt az elmúlt 30 esztendőben.

Czétényi Piroska a szakmai és emberi minőség felső fokát jelentette és jelenti számomra.

A zárkózott, bölcs tudós asszonynak volt egy másik arca is, amit csak baráti körben mutatott meg: szarkasztikus humorával könnyekig tudott nevettetni, az pedig kész csoda, hogy az őt ért családi tragédiák után újból és újból fel tudott tápászkodni. Nyugdíjba vonulása után folytatta a városvédő munkát és más szakmai szervezetben is tevékenykedett. A Kamara műemléki tagozatának vezetőjeként harcolt az értékek védelméért, évekig tanított francia nyelvű diákokat a műegyetemen, díjazás nélkül.

Az utóbbi hónapokban egészsége, életkedve sokat romlott, s egyre többször vártunk rá hiába a Big Ben teázóban, ahol gyakran összejöttünk néhányan ” világot váltani”. Piroskára emlékezünk ezután minden teázás közben, s bizonyára a harang is megkondul…

Vitkay Katalin