Oldal kiválasztása

 

Elbúcsúztunk szerdán súlyos betegség után hetvenkét éves korában elhunyt Román Jánostól, aki a Budapesti Városvédő Egyesület elnökségi tagja és a XXIII. kerületiek Grassalkovich Körének elnöke volt.

Családtagjainak, barátainak és tisztelőinek sokasága vett részt a soroksári Nagyboldogasszony templom altemplomában rendezett szertartáson, számosan az ajtón kívül rekedtek. A helyi értékvédelemben annyi közös kezdeményezésben vezető szerepet vállalt társunk hamvait tartalmazó urna a szüleié mellett került elhelyezésre.


Román János (1942-2015)

GyászjelentésMegdöbbentett a hír. Egyre gyakrabban kapunk hasonlóan szomorú értesítést vidékről és a fővárosból egyaránt, hiszen régi tagjaink többsége már elérte az idős kort, de János nem tartozott azok közé, akiknek aktivitásán meglátszana az idő múlása. Nem tudtuk, hogy súlyos betegséggel küszködik; mindig is zárkózott volt, soha nem panaszkodott, s csak mások segítése, az értékek védelme, dokumentálása volt fontos számára.

1995-ben kért csupán segítséget, akkor is csak azért, hogy a soroksári helytörténeti csapatból egyesület legyen. Ismerve a bürokratikus eljárást, azt javasoltam, hogy a teljes önállóság helyett legyenek a BVE Soroksári csoportja. János és társai ezt elfogadták és még az év október 5-én Soroksári Grassalkovich Kör néven megalakultak. Így a főváros egy újabb (XXIII. kerületi) városvédő csoporttal gazdagodott.

Soha nem felejtem el, mikor a terézvárosi Eötvös utca 10-ben a sokak önzetlen munkája és adakozása révén létrehozott Podmaniczky terem ragasztott szőnyegét egy egyesületen kívüli ifjúsági csoport jókedvű tagjai széttáncolták, s mi még szörnyülködtünk, mikor János már intézkedett. A Hungexpo kiállítási anyagából fillérekért kaptunk alig használt padlószőnyeget. Mert János ott dolgozott nyugdíjazása előtt. Ha jól emlékszem: a tervezési csoport vezetőjeként.

Munkabírása, precizitása példátlan volt. Soroksárnak van mit köszönnie, hiszen több hiánypótló kiadványt szerkesztett a végre önálló kerület történetéről. Fotózott, dokumentált, kutatott, és ebbe a munkába többeket bevont. Értékvédő javaslataival folyamatosan bombázta a helyi önkormányzatot.

Szerénységét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy gyakran átjárt más kerületek városvédőihez, főként Budafok-Téténybe, ahol Bartos Misitől, a régi városvédőtől vett át jól működő programokat, megoldásokat.

Balla Anikótól, a csoport tagjától tudom, hogy könyvet írt az I. világháborúba behívott soroksári katonákról, de ezt a munkát már nem tudta befejezni.

A Város- és Faluvédők Szövetsége 2007-ben Podmaniczky díjjal jutalmazta, aki hosszú évek óta a Budapesti Városvédő Egyesület elnökségi tagjaként is igen sokat dolgozott. Köszönjük János!

Hiányozni fog, de ébren tartjuk emlékét!

Vitkay Katalin