Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Főépítészi díjak átadása 2016.

Tizenhetedik alkalommal került átadásra a Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium által 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés. AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.

A 2016. évi díjazottak:

Rátkai Attila okl. építészmérnök
Eger megyei jogú város főépítésze
“FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ”-ban részesült negyedszázados kiváló szakmai tudással, elhivatottsággal és felelőséggel végzett főépítészi munkásságáért. Széleskörű szakmai tevékenységével elősegítette Eger építészeti kultúrájának fejlődését, a város kedvező fejlesztését, a városkép formálását, a fiatal építészek szemléletformálását. Aktív szakmai közéleti munkája során különösen sokat tett az építész szakma, ezen belül a főépítészi tevékenység elismertségének növeléséért, a tervtanácsi rendszer továbbfejlesztéséért.

András István okl. építészmérnök
Balatonfüred város főépítésze
“AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”-ban részesült két évtizedes eredményes, az építészeti igényességet kitartóan megkövetelő főépítészi munkásságáért. Tevékenysége során a korszerű urbanisztikai elvek gyakorlati megvalósításával, szaktekintélyek és a helyi társadalom, a civil szervezetek bevonásával segítette a város mai kedvező arculatának kialakítását. Megtalálta a helyi vezetéssel, a műemlékvédelem felelőseivel a közös hangot, melynek köszönhetően valamennyi településsel kapcsolatos fejlesztési elképzelést a cél érdekében magas színvonalon egy irányba tudta rendezni.

Varga Csaba okl. építészmérnök
Nagymaros város főépítésze
“AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”-ban részesült másfél évtizedes, a település egészét átfogó kimagasló főépítészi munkásságáért, amely a településszerkezettől a terek, utak rendezésén át az apró részletekig, a konkrét épületek felújításáig-építéséig terjed. Felelős építészként teljességében kezeli az építészetet, beleértve az árvízvédelem, a tájépítészet szakterületeket is. Főépítészként tanácsot ad és magas szinten együttműködik civilekkel, testülettel, polgármesterrel, városi polgárral, tervezővel.

A Díjakat Kecskeméten, 2016. augusztus 25-én a XXI. Országos Főépítészi Konferencián ünnepélyes keretek között adta át Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét m. j. város polgármestere, Salamin Ferenc, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke és Öveges László, Kecskemét m. j. város főépítésze.
Kecskemét – Budapest, 2016. augusztus 25.

Országos Főépítészi Kollégium
www.foepiteszek.hu – [email protected]

Eddig összesen harminchat főépítész részesült a kitüntetésben.

2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István [† 2005. 12. 05.] és Zábránszkyné Pap Klára,
2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [† 2004. 10. 15.],
2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit,
2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János,
2004-ben Sümegen Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj, † 2006. 08. 28.] és Sáros László DLA,
2005-ben Pilisszentkereszten Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István,
2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István,
2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj] és Salamin Ferenc,
2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter [Főépítészi Életmű Díj] és Berényi András,
2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2011. 09. 27.], Boruzs Bernát [Főépítészi Életmű Díj] és Csík Edina,
2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2014. 08.18.] és Horváth András,
2011-ben Balatonfüreden Turi Attila és Sári István [Főépítészi Életmű Díj],
2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor [Főépítészi Életmű Díj, † 2012. 11. 17.],
2013-ban Nagykőrösön Arató András István [Főépítészi Életmű Díj], Páli Zsuzsanna [Főépítészi Életmű Díj] és Pataki Ferenc,
2014-ben Szentgotthárdon Keresztes Sándor [Főépítészi Életmű Díj], dr. Farkas Gábor DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Papp Zoltán Tamás
2015-ben Miskolcon Arató György [Főépítészi Életmű Díj], Bodonyi Csaba DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Zsigmond László vehették át a díjat.

Forrás: Kecskemét MJV Önkormányzata

 

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .