Filmek, könyvek, újságcikkek jelennek meg az 1956-os forradalom évfordulója tiszteletére. A képeket nézegetve felelevenedik bennem a gyermekkori emlék.

1956 őszén hat éves voltam, éppen csak beültem az iskolapadba. A Budai Vár általános iskolája ekkor a Táncsics Mihály u. 7. szám alatt kapott helyet, az Erdődy-házban, mely a Várnegyed talán legszebb barokk palotája. A mellette lévő épületben raboskodott korábban Kossuth Lajos és Táncsics Mihály. Azon a reggelen is jókora iskolatáskával a hátamon baktattam felfelé a meredek Ostrom utcán. Szokásos játékaim most sem maradtak el: ütögettem a Lovasútra vezető lépcső melletti korlátot, megnéztem az egyik ház kőtalapzatán, nem sütkérezik-e épp valamelyik gyíkbarátom.

Amikor a Bécsi kapuhoz közelítettem, furcsa jelenségre lettem figyelmes. Két fiatal katona, hátán átvetett puskával állta el a vár bejáratát. Amikor odaértem, megkérdezték hova megyek.

– Iskolába. – volt a válaszom.
– Nem lesz ma tanítás. – felelték.
– Nekem pedig mennem kell! – erősködtem.
– Kislány, nem lesz ma tanítás. Menj csak haza!

Mivel ketten voltak, egyenruhában és puskájuk is volt, nem volt mit tenni, visszafordultam. Nem voltam szomorú, ugrándozva mentem hazafelé. Otthon nem örültek váratlan betoppanásomnak, hiszen a hetek óta tartó feszült várakozás ezzel bizonyossággá vált. Visszafordíthatatlanul elkezdődött valami, aminek végkifejletét nem lehetett sejteni.

Az események kezdetéről pár felvillanó emlék él bennem. Éjszakai ébresztés, a rádió duruzsoló hangja. Idegesen fűzöm fehér, magas szárú cipőm. Elmélázom, a cipőről eszembe jut, mennyire haragudtak, amikor elődjéről bátyám kék tintájának segítségével igyekeztem eltüntetni az orrán lévő kopást. Nevelőanyám annyiszor szidott ezért, gondoltam befestem az egészet kékre, akkor nem látszik – de nem örültek. Sürgető nógatás, kapkodás, rohanás le a pince félhomályába. A régi épületekben van légvédelmi óvóhely, melynek vastag fala és biztonsággal zárható ajtaja megvédte a bekényszerülőket. Mindenki hozta, ami mozdítható, – hevenyészett szállás alakult ki pillanatok alatt. Matracok, takarók szanaszét; ruhák, könyvek, dobozok és a sebtében felkapott élelem. Ijedt, ideges felnőttek – a félelem szaga.

Ketten voltunk kisebbek a házban, bátyám a 12 évesek vagányságával már elkülönült. Nem bántam, mert engem egy másik hatéves fiúval egy idős néni vett a szárnyai alá. Gizi néni az utcára nyíló üzlethelyiségben lakott, nem ismerte senki igazán. Nagyon idős, hajlott hátú, szegény, magának való ember volt. Járta a várost és összegyűjtött mindent, majd felhalmozta szerény otthonában. Ha nincs a forradalom, soha nem derült volna ki, mennyi szeretet, figyelmesség van benne. A felnőttek által lehozott mesekönyvekből olvasott fel nekünk fáradhatatlanul, napról-napra. Számomra addig ismeretlen képzeletvilágba repített és boldoggá tett. Néha rácsodálkoztam a repülőgépek zajában sikító asszonyokra, de a mesék teljesen kitöltötték mindennapjaim. A szomszédok kényeztettek, soha nem látott cukorkák, csokoládék, kekszek kerültek elő a dobozokból. Annyi szeretet és figyelem vett körül, hogy gyermekkorom egyik legboldogabb időszakát éltem meg. Tudom, hatalmas ellentmondás van ebben az érzésben, és félve írom le, de így történt.

Néha felmentünk, vagy felmentek páran a lakásukba és hozták a híreket, amit a Szabad Európa Rádióban hallottak. Volt, hogy édesapám után lopakodtunk, aki a leeresztett redőny résein át nézett ki az Ostrom utca – Batthyány utca kereszteződésére, földszinti lakásunk ablakán. Valamilyen számomra érthetetlen beszéd szűrődött be, és egy tankot láttam, körülötte katonákkal, akikről megtudtam: szovjetek. Máskor a Széna téren áthaladó tankokat pillantottunk meg, tetején kiskatonákkal. Ebbe a képbe puskák ropogása hasított és a tankok teteje hirtelen becsukódott, kivéve ahol halott ember zárta el az útját. Egyszer kiáltozva hívtak minket, és kiszaladtunk az utcára, ahol ámulva néztük a Levéltár égő épületét. Néha a férfiak kimerészkedtek a pékségbe, hogy kenyeret hozzanak nekünk. Félelemmel vegyes büszkeséggel mesélték, ahogy a Széna téren közéjük lőttek a sorba. Az egyik ilyen portya alkalmával hatalmas sajtokkal a kezükben és csokoládétól duzzadó zsebbel tértek vissza – a szovjet katonák osztogatták a közért előtt.

Az események vége felé szüleim bementek a városba körülnézni, minket a testvéremmel bezártak a lakásba. Amíg ők biztonságban tudtak, félelmetes esemény játszódott a környezetünkben. A kereszteződésben lévő házunk ablakából bátyámmal végignéztük, ahogy egy félkész épületből, cementzsákok fedezékéből lövöldöztek az ellenállók, a másik utcán pedig a sarok takarásából egyenruhások viszonozták a tüzet. Kiáltozás, lövöldözés, üldözés, mint a háborús filmekben. Nagyon féltem. Amikor bátyám azt mondta, még az ablakon is belőhetnek, bebújtam az ágy alá és estig ki sem jöttem.

Legközelebb minket, gyerekeket is bevittek a városba a Margit hídon át. A körúton tömegek sétáltak, nézve a rombolás és gyilkolás nyomait. Addig nem ismertem a halált. Hat éves koromig senki nem halt meg a környezetemben, televíziónk nem volt, moziba sem jártunk. Az élmény nem olyan volt, mint amikor a farkas bekapja Piroskát. Zsibbadt félelemmel néztem a mésszel leöntött emberi tetemeket. Némelyek szemüregébe és szájába pénzt dugtak és táblákat akasztottak a halottak nyakába. A házak kiégve, lerombolva. Néhol bombatölcsérek tátongtak.

Nem tudom már, hogyan sikerült feldolgoznom a látottakat. A szüleim saját gondolataikkal, érzelmeikkel voltak aznap este elfoglalva. Igaz, akkor még Vekerdy Tamás nem írt cikkeket a Nők Lapjába, hogyan segítsünk a gyermeknek ebben-abban. Szerencsére nem voltak rémálmaim, arra emlékeznék.

Szép lassan beindult az élet és feledésbe merült ez a szörnyű időszak. Gondolom először a gyerekek kacagtak újra. Lassan folytatódott a tanítás. Az iskolában vöröskeresztes csomagokat osztottak, volt benne holland kakaó, tejpor és kesztyű, amit boldogan vittem haza. A szülők újra dolgoztak, és elkezdődött Budapest újjáépítése.


A fenti írásommal III. helyezést értem el esszé kategóriában, a XIII. kerületi Önkormányzat – az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójához kapcsolódóan kiírt – pályázatán.

Az eredményhirdetés 2016. november 4-én volt a RaM Colosseumban.