2016. december 28-án 19:00 órakor a Klubrádió Szabad sáv című műsorában Rangos Katalin vendégül látta Ráday Mihályt, “az épített örökség legelhivatottabb védőjét”. Az 55 perces beszélgetés témája az volt, hogy változtatott-e Budapesten, hogy új életre keltek régi városrészek? Fontos-e, hogy új funkciók keletkeznek, elégedett-e az elmúlt negyedszázad változásaival? Érdekes meghallgatni a két egykori TV-s kolléga szelíd vitáját az élhető városról, arról, hogy mit jelent belakni egy várost, hogy ebben mennyire fontos, hogy ki és milyen alapon hoz döntéseket.

Az egyik oldalon egy imponálóan művelt ember sok-sok példát sorol fel, hogy a kontrollálatlan politikai akarat milyen látható (és gyakran láthatatlan) értékeken gázol keresztül, a másik oldalon talán azoknak a véleményét látjuk, akiknek imponálnak a változások, a haladás, de bizony egy picit felszínesen látják a történéseket.

A beszélgetést itt lehet meghallgatni, letölteni: Meghallgatás/Letöltés

Végül, és nem véletlenül ide kívánkozik egy a beszélgetésben említett Kányádi Sándor költemény a Szürke szonettekből, mely a a szellem emberének felelősségét, a hatalommal szembeni erkölcsi fölényét példázza.

Pergamentekercsekre

1
én a fáraó írnoka
ezennel kijelentem
bár kényszerítettek soha
semmit se szépítettem

utaltam mit a hivatal
naponta rámrótt
packázásaival
a gyáva előljárót

s mert szóval szólnom nem lehet
s mert törvény sincs mi védene
kivághatják nyelvem
a számadások szélire
versekbe szedtem amiket
le kellett volna nyelnem

2
a fáraó nem hallgatott
a geométerekre
maga döntött s az alapot
túlméretezte

aki tehette megszökött
hiába hajcsárolják
a népet a felügyelők
rabszolgákat a szolgák

nem jön össze a mű pedig
az idő egyre sürget
a munkát már csak mímelik
az arra kényszerültek

bőrük akár a pergamen
melyre írom az énekem

3
olykor ha nem néztek oda
arról is maszekoltam
ami a való s a csoda
közötti félúton van

egy boldogtalan szárnyanincs
madárról kinek párja
egy áhított de lábanincs
égi madárka

egy virágról nem ismerem
csak az illatát érzem
arról amiben idelenn
s odafenn se lesz részem

arról ami már szerelem
s még nem bánat egészen

4
írónádamat leteszem
mintsem vályogból sziklát
hazudni legyek kénytelen
vakuljon ha vakítják

s higgye hogy véghezvihető
s törvénye szerint élnek
a kéjt csak kínzásban lelő
alattomos heréltek

és hallgassa az éjben
hallgassa hogy zokognak
hallgassa örök ébren

hallgassa hogy jajongnak
a nagy mű érdekében
szülésre parancsoltak

5
írónádamat letevém
és elfújtam a mécsest
időm egy imbolygó tevén
a sivatagnak léptet

ami belőle mérhető
becsülettel kimértem
most elhagy engem az idő
elporoszkál se érdem

se fortély soha vissza nem
hozhatja mit a teve visz
ennyire tellett istenem

szikkadok holtraváltan
egy elfuserált piramis
fullasztó árnyékában

1985