Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Kiállítás és könyvbemutató

Lábatlan városában 2017. január 20-án a Gerenday Házban két kiállítás nyílt egy időben, amelyek a reformáció 500. évfordulója és a magyar kultúra napja előtt egyszerre tisztelegnek.

A fő kiállítás címe “A protestantizmus öt évszázada a Dunántúlon”, az ezt kísérő kamarakiállítás címe “A Dunántúli Református Egyházkerület három főgondnoka a XX. század hajnalán – Tisza KálmánHegedüs SándorTisza István emlékezete”.

A tárlatokat Millisits  Máté művelődéstörténész rendezte, megvalósításuk a Budapesti Városvédő Egyesület szervezésében történt.

A megnyitó ünnepségen a Tatai Református Egyházmegyét Gerecsei Zsolt lelkészi főjegyző képviselte. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Dinnyés István, Lábatlan város polgármestere.

Szabó Ildikó, a Geranday Ház vezetőjének köszöntő szavai után, Millisits Máté mutatta be a kiállításon szereplő műtárgyakat. A reformáció korát idéző alkotások közül kiemelte Babusa János szobrászművésznek az ötszázadik évfordulóra készített egész alakos Luther-szobrát. Az egyházkerületi főgondnokokra emlékező tárlatrészből Hegedüs Sándor utazóládájára és intarziaberakásos székére hívta fel a figyelmet.

A tárlat rendezőjének gondolatai után Darányiné Csonka Valéria, a Lábatlani Református Egyházközség lelkipásztora olvasta fel főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének az alkalomra írt köszöntőlevelét.

Index:

A kiállítás megnyitó után az érdeklődők a Gerenday Ház  nagytermében Hegedüs Sándor (1847-1906) miniszter, egyházkerületi főgondnok  életét és munkásságát  tanulmányokkal feltáró monográfia bemutatóján vettek részt.

Az Argumentum Kiadó gondozásában megjelent “Hegedűs Sándor, a százkezű politikus” című könyv részletes ismertetését Kovács László a Hegedüs-hagyaték gondozója tartotta, aki nemcsak a pár évvel ezelőtt több régi utazóládában felfedezett egyedülálló dokumentum együttes megtalálásáról szólt, hanem arról is, hogy a Hegedüs-dokumentumok feldolgozásával, megszülethetett  a Hegedüs- monográfia. Kovács László ezután ismertette a Hegedüs Sándor-emlékév programjait.

Az emlékév célja, hogy felhívja a Kárpát-medencei magyarság figyelmét egy olyan hazafi elfeledett életművére, aki kereskedelmi miniszterként és a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként is maradandót alkotott. Az emlékév szervezői a százkezű politikus, egyházkerületi főgondnok halálának 110. és születésének 170. évfordulója alkalmával az egész Kárpát-medencére kiterjedő eseménysorozat megszervezését tűzték ki célul. Hegedüs Sándor 1847-ben született Kolozsvárott és 1906-ban hunyt el Budapesten. A politikus 1899. február 26-tól egészen 1902. március 4-i lemondásáig a Széll Kálmán miniszterelnök által vezetett kabinet kereskedelemügyi minisztere volt. A közel három évig tartó miniszteri hivatali ideje alatt a külkereskedelem növelésére és az ipar állami támogatására törekedett.

Index:

Az emlékév szervezői remélik, hogy az elkövetkező időben még számos dunántúli városban nyílik lehetőség megismertetni Hegedüs Sándor gazdag életművét és hagyatékának különleges tárgyait.

Néhány kép az eseményről:

 

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .