Avagy egy tősgyökeres gellérthegyi polgár vallomása 70 év távlatában…

Amint az ember életének rokkáján vékonyodik a fonál, homokóráján pedig gyorsul a pergés, rá kell jönnöm hét évtizedre visszatekintve: minden és minden összefügg elődeinkkel, szűkebb hazánkkal. Azon kívül egyszer azt a vágyat is valóra kellene váltani, miszerint utódainknak átadnánk azokat az örökölt szellemi javakat, az emberi tartást, melyek itt ivódtak belénk, születésünk helyén. Unokáimat is tekintetbe véve öt generációs újbudai, gellérthegyi lakosnak vallhatjuk magunkat, e sorok krónikása születése helyét, a  Szentimrevárost, a Gellérthegyet sosem hagyta el.

1942; a még sértetlen Nagykövetség egy része a Kelenhegyi úti felső bejárata felől, családi fotó

A családi legendák gondolatának és rögzítésének vágya több évtizedre nyúlik vissza, majd midőn múltak az évek, rebbent az idő úgy terebélyesedett és mélyült visszafelé az elmondandók sora. A XXI. század beköszöntekor megszületett leányunk második gyermeke, a keresztelőre az ajándék sem maradt el. A meglepetés egy magyar művész olajfestménye volt, melyen az anya oltalmazóan tartja karjai közt csecsemőjét, ki fejét szelíden oldalra hajtja, és egy anyától a legszebb adandó mozzanat részese: békésen szopik. Örökségemül kapott és jobb helyre nem is kerülhető festmény családon belüli érdekességgel rendelkezik, ugyanis édesapám ajándékozta édesanyámnak 1943-ban, keresztelőmet követően. Reményem szerint én ugyan abban a gellérthegyi szobában adtam át, ahol ők voltak részesei akkoriban a hasonló ünnepi eseménynek. Kopott családi albumokat lapozgatva mind több gellérthegyi, szentimrevárosi felvétellel találkozom, a szemem ilyenkor néha elhomályosul, kellene egy új szemüveg, vagy csak a fránya tavaszi fáradság? A a vélhetően valódi válasz talán nem titok.

A kiégett Finn Nagykövetség 1945/46, kép közlése a Finn Nagykövetség engedélyével

Első észlelésemet, még kissé botladozva jártam – így kísért anyám – megállva a sétánk során a Kelenhegyi út második nagy kanyarját követően, és mintha valóban emlékeznék a kiégett Finn Nagykövetség épületére.

Más alkalommal, egy hosszabb barangolásunk során a rakpartról mutatott felfelé anyám, a Szent Gellért-szobor felé, de azt már serdült koromban tette hozzá, hogy szeretett hegyünket a szent ember keresztet felemelő keze sem tudta megvédeni a háború borzalmaitól.

Az új – Szentiváni János fotóművész képe, Finn Nagykövetség engedélyével

Első elemimet a kerületen kívül, a Váci utcai Angol kisasszonyok apácarend iskolájában (hét osztályzat volt még) végeztem. Ez idő tájt harmadik éve mehettünk át az 1945 januárjában felrobbantott Ferenc József híd (időben a harmadik, budapesti hidunk) helyetti újjáépített, immár a Szabadság elnevezésű hídon. (Ritkábban Fővám térinek is hívják). A romantikus legenda hallatán kisgyerekként gyakran nézegettük a kereszttartókon lévő hatalmas vasszegecseket, keresve köztük Ferenc Jóska aranyfejű szögét, melyet állítólag a császár király a híd

Szent Gellért vértanú klasszikus stílusú szobra 1904-ben készült el, alkotója Jankovics Gyula szobrászművész, családi felvétel, cc. 1933

1896-os millenniumi avatásán saját kezűleg ütött be. Ezt, a legrövidebb fővárosi átkelőnket méltán sorolják a szakemberek a világ legszebb konzolos hídjai közé. Az Angol kisasszonyok iskoláját az akkori hatalom megszüntette, a tanító, ápolórendi apácák nincstelenné váltak. A Gellért-tér feletti Szikla templom (hivatalos neve Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom) és lakói még rosszabb sorsra jutottak, az akkori hatalom a bejáratot 1951 Húsvét másnapján befalaztatta, a Pálos rend tagjait száműzte, börtönbe vetette, bányába küldte, a kegytárgyakat a Dunába szórták, Vezér Ferenc atyát felakasztatta.

Saját felvétel, 2016. november

A templom teljes megújulása 1992 februárjában vette kezdetét. Magyarország 1100 éves honfoglalásának, valamint a magyar kereszténység fennállásának ezeréves emlékére a polgári Orbán kormány a 2001. évre új, gránitborítású nagykeresztet állíttatott fel e régi helyének közelébe, hirdetve a szégyenletes rendszert követő megbékélés és megbocsátás szellemét.

Saját felvétel

A Pálos szerzetesrendi Sziklatemplom, elkészült 1931-re, majd 1934-re neoromán stílusú kolostor épült meg mellé. Ide jártunk misére rendszeresen vasárnaponként, ameddig lehetett: gyerekek kerülő úton menjetek a 10-es misére, hallik nagyanyám aggódó hangja.

Saját felvétel

Egy rövid gellérthegyi séta másik kiindulópontja lehet a csodálatos, 100 éves Gellért szálloda 1912-18 között felépülő szecessziós épülete. 1926-27-ben épült meg hozzá a külső Hullámfürdő, melynek gépészeti berendezéseit utolérhetetlen technikai bravúrral alkották meg, az eredeti gépezetek az óta is kifogástalanul (egy alkalommal volt egy hét leállás egy nagyobb csőtörés miatt) működnek.  1934-ben a belső pezsgő fürdő is megnyílt.

Bálozók a pezsgő fürdő emeletén; Medikus bál a Gellértben 1936. január 25-én, családi, saját tulajdonú fotó

Saját tulajdonú fotó

A hölgyek kezében olykor még feltűnik egy-egy híres hajdani megyebál, apró, de fontos kelléke, egy Monarchia-béli legyező.

A szállodától néhány lépést felfelé haladva (a Kelenhegyi út és a Kemenes utca torkolatában) érjük el a budai szőlőművelők emlékére felállított Szent Vince szobrot, melyet a Promontorium Borlovagrend tagjai néhány éve minden január 22-én megkoszorúznak.

Gyermekkoromban, a hegyen a néhány fellelt, megmaradt százados szőlőtőkékhez kapcsolódó történetek fogtak meg leginkább, de jóval később tudtam meg, hogy a 19. század csaknem végéig a híres budai borvidék részeiként az Óbuda, Várhegy, Tabán, Nap-hegy, Gellért-hegy, Sas-hegy lankáin összefüggő, gondosan megművelt szőlőkultúra díszlett. Az 1800-as évek végére a budai borvidéket az egész Európán végigsöprő filoxéra vész (szőlőgyökértetű) teljesen kipusztította.

A voltba nézve mit sem láttam, majd megelevenedett a terep, puttonyos fiúk, szőlőszedő leány ontották lábamhoz létvedrüket. A Hegynek régvolt szőlősháta szelíd szüretről álmodott, tompán kondult a harangszó, vincellért idézett, meg papot. Nap nyelt régi, drága csendet, nem volt sétány, kőkeret, A madárjárta hajlatokra hideg havat hordtak szelek. Porladó tőkék, tétova románcok, fohászt őrző korhadt kereszt, ősz derekára must illatát szeg be a dombbá nőtt emlékezet.

Fotó: Szőts László

Fotó: Szőts László

A Szent Vince oszlopot elhagyva csupán néhány métert felfelé haladva érjük el a Mányoki út – Kelenhegyi út kereszteződésénél magasodó, 1903-ban felavatott Gellérthegyi műteremházat (köznyelvi használatunk szerint Kelenhegyi, vagy csak egyszerűen Művész házat). A késő szecessziós és kissé eklektikus épület méltán Európa hírű, tervezője Kosztolányi-Kann Gyula festő-építész.

Saját fotó

Elhagyva, egy éles kanyart a Szabadság- szobor felé fordulva esik utunkba a Minerva utca, Pipacs utca.

Az elfeledett, és kissé eldugott helyen, de 2009 körül szépen felújított, hatalmas Minerva (görög neve Pallasz Athéné) szobor a Rezeda és Minerva utca közötti telken. Alkotói Szabó Rezső és Szabó Antal szobrászművészek, készült az 1900-as évek elején.

A Gellérthegy parcellázása a filoxéra járványt követően vette kezdetét, az 1910-es, 20-as évekre már nagy, akár hatalmas telkekkel övezett villák magasodtak.  Közvetlen a szomszédunkban a Zwack villa állt, (az egykori Bayer villa) szomszédságában. A Pipacs – Minerva – Gyopár utcák hármas sarkán a Svéd ház magasodik, itt mentette, és a szerencsétlen sorban állók részére állította ki Raoul Wallenberg százával a menleveleket, már amíg tehette.

A volt Svéd Nagykövetség, R. W. egykori irodájával. Épült 1906-ban (A Pipacs utca első háza)

A Svéd ház hosszan, a Rezeda utcáig elnyúló hátsó kertjében egy emeletes svéd fa hétvégi ház állt, melyet a negyvenes évek végi esztelen pusztítás az utolsó szegig megsemmisített, elemeit széthordták. Alig néhányan élünk már a tágabb környéken, akik emlékezünk rá. (A Svéd ház aulája, valamint a Pipacs, Minerva utcai sarok, a Kelenhegyi út bizonyos szakaszai és a Gellérthegyi Víztároló kertje filmek – Régi idők focija, Mansfeld Péter – egyes jeleneteinek forgatási helyszíneivé is váltak.)

A svéd diplomaták emléktáblája

Az ötvenes évek elejétől már nem csupán emlékfoszlányok rebbennek fel, felhallanak a családon belüli is a halk félmondatokra. Olykor suttogva köszönt be egy szentképárus, alkalomadtán furnérlemezre ragasztott fa Madonna fejet húzott elő puttonyából, kissé félve engedtük be, de vásároltunk is tőle portékát:

Madonna fej

A gyermekkori boldog aranykort a legrosszabb, ötvenes évek sem tudták megváltoztatni „csak a jóra emlékezem”.

Emlékszem, csigákat szedtem, ősszel meg fénylő gesztenyét, (40 fillért adott kilójáért a MÉH) lestük a gyíkok fürge hadát, éreztették, de sosem mondták, miért ne bújjam olykor-olykor nyíltan is a szent Bibliát? A hegyet akkoriban erős hangú ószeresek, vándorbádogosok, köszörűsök járták, némelykor feltünedeztek a vándorverklisek/sípládások, kik egész tudományukat és boltjukat jobbára hátukon cipelték. A jeges, a posta és a szenes, lovas kocsival járt. Egy tábla jég 4 forintot kóstált, félbe is vágták, de ha megesett a jeges szíve negyedet is vágott. Az ötvenes évek aranyló őszeinek beköszöntével a hegyen is feltünedeztek százszoknyás parasztnénikék, kik kendővel letakart kosaraikból saját főzésű szilva, hecsedli lekvárt árultak, a Rákos-patak menti felénk vetődő „milimárik” kézi szőttesben burkolt házi túrót, tejfelt, vajat kínálgattak. A Bartók Béla úti pékségből – ez a szolgáltatás nagyon rövid ideig tartott – reggelente még feljött a kifutófiú, és az előre megrendelt vajaskiflit, pacsnit (a tej még jegyre volt) kis zacskókban az ajtó elé tette, fizetni utólag hétvégeken kellett.

Egy, a múltat még szerencsésen túlélt, kiemelten védett orrszarvú bogár gellérthegyi egyede ( felv.:2013, Minerva utcai kert)

A kisgyermekkori nagy felfedezések mind a korabeli Gellért-hegyhez kötődtek: a híres gellérthegyi gesztenyefákat még nem sanyargatták a gesztenyemoly lárvái, május idusára bódító volt a mindenütt fellelhető orgonabokrok illata, a Citadella mögött terült el a „nagyibolyásunk”. Ősszel itt szedtük a legfinomabb török mogyorót, az illatoktól terhes tavaszok nyári fordulóján a vadszamócás helyek sem voltak titokzatosak előttünk. Még egy-egy róka, vadnyúl, erdei sikló is feltűnt, nem beszélve a százféle madárról, csodás lepkékről.

Szarvasbogár

Rajzási években még most sem megy ritkaság számba alkonyatkor a levegőt alacsonyan átszelő szarvasbogár. Az ápolt és rendbe hozott gellérthegyi kertekben levő komposztgödörben még fellelhető a lótücsök, (Gryllotalpa vulgaris) gyermekkorunkban a nyirkosabb helyeken még gyakran előfordult, ábrándoztunk róla, hogy eladjuk őket a harcsára horgászó felnőtteknek, de komolyabb bántódásuk nem esett. A farakások és kérgek körül sajnos egyre ritkábban látni a nagy hőscincért. A hegyen egykor nagy számban előforduló pannon és a csodaszép zöld gyík látványa zömében a múlté, két alkalommal, 2015 és 2016 nyarán láttam viszont a kertben a nagy testű erdei siklót. Kéretlen kártevők is fellépnek egyre nagyobb számban a hegyen, a mintegy jó tíz éve Magyarországra is betolakodó spanyol óriás meztelen csiga:

Mátyásmadár

A sok évtizede megfigyelt madárvilág faj és egyedeinek száma nem csökken gyökeresen: látni még énekes, fenyő, valamint szőlőrigót, szürke légykapókat (egyetlen alkalommal került szemem elé a szintén a légykapó félék családjába tartozó elegáns kékbegy). Csodálhatunk, sármányokat, zöldikéket. Viszonylag gyakran kerülnek a figyelmesebb szemlélő elé, és főleg a késő őszi időkben lepik el a meggyvágók, erdei pintyek társaságában a néhány tő vetett, vagy a téli etetésből származó árvakelésű napraforgók tányérjait és a téli etetőket. Telente egyre nagyobb számban fordulnak elő a kistermetű kékcinegék, ritkábban a fenyves, a kormos fejű és barátcinegék.

Nem múlik el tél, hogy ne kerülne szem elé egy-két szép hangú kóborló, a feltűnően piros mellényű süvöltő hím egyede. No meg a kedvencek; a Skandináviából 3-4, ritkán 5 évenként telente nagy tömegben (inváziós vendég madarak) levonuló igen szép, bóbitás csonttollú madarak, akik mindig rálelnek a kertek vadrózsa bokrainak rászáradt terméseire. A varjúfélék (sajnos a holló kivételével) közül a szajkók, a szarkák, a dolmányos/szürke varjak egyre nagyobb számban telepednek meg és válnak városlakó madarakká is. Tudom, fészekrablók is, de hát ők is élni akarnak, és valószínű, hogy híres tanulékonyságuk révén már hallottak az egészséges arányú biodiverzitás fogalmáról. A néhány itt élő karvalytól a fekete rigóknak és a balkáni gerléknek van félni valójuk. A Szabadság szobor környékén sirályok köröznek és a sarlós fecskék is hazatalálnak minden tavaszra. A tavaszi, nyári napokon már sötétedés előtt is vadászgatnak egyes denevér fajok.

Az okos szürke (dolmányos varjú) ”székfoglalóját” tartja

Későtavaszra megérkeznek a bronzosan csillogó, pompázatos színű, de mégis egyszerűnek mondható seregélyek, az egyre kevesebb számú odúkat versengve foglalják el a tarkaharkályoktól; fakopáncsoktól. Igen ritkán, de feltűnik a veréb nagyságú, a legkisebb termetű európai fakopáncs is, a hátán sűrűn fehér-feketén keresztsávozott kis tarkaharkály, a Dendrocopus minor. Több pár tekintélyes méretű zöld (hamvas) küllő is él a hegyen, „évtizedenként” egyszer látható Európa legnagyobb harkályféléje, a szénfekete, piros fejű fekete harkály. Kakukkszó minden évben hallik, de sosem pillantottam meg. Olykor látni egy-egy kisebb csapat mezei verebet (ezek is védett szárnyasok), de mintha nem találtak volna igazi otthonra a hegyünkön.

Jó húsz éve a hegy Jubileumi parkjában hetekig tanyázott egy nagy, 35-40 egyedből álló erdei fülesbagoly csapat (mutatóba még ma is akad telente egy-egy). A kertünkben egy alkalommal tűnt fel egy odatévedt fácánkakas, más esetben, szinte nem hittem a szememnek, egy fogoly rebbent fel a kertvégi, néhány négyzetméternyi gyomosból. Sokat vesztett, aki még nem hallotta a gellérthegyi fülemülék (csalogányok) május éjszakai énekét. A szinte jelentéktelen kinézésű kis madár a világ egyik legszebb hangú énekese.  A háborút követően a hegy délnyugati lankáján elterülő Jubileumi Parknak két (1954, 1965) rendezése volt, teljes felújítása, új játszóhelyek létrehozása néhány éve fejeződött be.

1970: a Jubileumi park egy része, a még fiatal facsemetékkel

A hegy felett, nem nagy magasságban olykor tőkésrécék szárnyalnak.  2016 nyaráig egyetlen alkalommal láttam mintegy 5-6 méter magasságban, a jellegzetes hullámosan repülő szép búbos bankát. (Az MME a beérkezett szavazatok alapján 1989, 1990 és 2015-ben is az „Év madarának” választotta.) Október közepe felé a magasban darvak húznak a Hortobágy irányába, míg a vadlibacsapatok főleg a Tatai öreg tó felé veszik az irányt.

Sárgafejű királyka és őszapó, forrás: C.Chernel István, Magyarország madarai II. kötet, Budapest, 1899.

Az ősszel más, kis énekesmadarakkal bandákba verődő cinkefélékkel találkozunk. Az őszapók egyedszáma örvendetesen nő. A figyelmes szemlélődő olykor megpillanthatja a bokrok, farakások közt „egérszerűen” surranó ökörszemet. A tűlevelűeken nem ritkán szemezgetik a fenyő magvakat a szigorúan védett, legkisebb madaraink a sárga és a tüzesfejű királykák. Ők egyben Európa legkisebb madárkái!

A téli évadban gyakran látott, és az etetőkre állandó jelleggel rátérő csuszkák mellett nagyon ritkán a kis termetű fakuszt is megpillanthatjuk.

Gyermekkorom tarka, pompázatos színezetű lepkevilága a századfordulót megelőzően már szinte teljesen eltűnt. Az ötvenes, hatvanas években mindennaposnak számított a fecskefarkú, galagonya, admirális kardos pillék látványa. A fecskefarkú pillangókat (Papilio sp.) több lepkész is Európa legszebb pillangói közé sorolja.

Tölgyfa pávaszem

Csörtike

Egy alkalommal, 2016 augusztusában nappal, leszállva sikerült lefényképeznem az óriási, 15 cm szárnytávolságú, számomra ismeretlen tölgyfa pávaszemet (másik neve tölgy selyemlepke, őshazája Délkelet-Ázsia). Ma ez a legnagyobb, jobbára éjszakai lepkénk, hazánkba az ötvenes években került be, a Rovartani Intézet közlése szerint a Dunántúlon már egyáltalán nem számít ritka fajnak.

A madáritatót a késő esti órákban gyakran felkereső sün

A Minerva utcai kertekbe betévedt és csaknem egy hónapig  éldegélt itt egy kis vaddisznó süldő. Egy Sas-hegyi idegenvezető szerint az ő területükről kerülhetett ide. (2013-as felvételem kertünkben.) Szelíd volt, sokan etetgettük, Csörtike lett a neve. A gellérthegyi kertekben még nem ritka az éjszakai életmódot folytató nyest, és a keleti sün:

Amint érik a gellérthegyi mogyoró, mandula, belopakodik a kertekbe a mókus.

Az írás vége felé nosztalgiából és az elődök iránti tiszteletből közölnék néhány képet a csaknem fél évszázada elkezdett gellérthegyi kert rekonstrukciójáról, és a jelenlegi állapotáról.

A rekonstrukció kezdete

A mai állapot

Végszóként pedig; nincs olyan május első hete, hogy a Minerva – Pipacs – Rezeda utca alkotta háromszögből (régebben még volt a Gyopár utcával kiegészülő négyszög is) ne hallana fel az igazi hazájukba pontosan visszatérő sárgarigók csodásan fuvolázó diadalittas füttye, a semmivel sem összetéveszthető, az élet szeretetét harsogó dallam. Nevével ellentétben a verébalkatúak rendjébe tartozik, ezen belül a sárgarigófélék családjába sorolandó. Gyönyörű madarunkat Márai Sándor, mint az állati nemesség vigasztaló jelenségeként említi „Napló 1943-44” című művében.

A biokert őszi „ajándékkosara” 2015-ben

Egy csokor gellérthegyi levendula

A sok egyéb, népies nevekkel büszkélkedő sárgarigónk (legszebb talán ezek közül az aranymálinkó) az a madarunk, mely késő tavasszal tér csak haza, míg ősszel a legkorábban kel ismét vándorútra. „Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre, Sárgul az árva diófa zöld terebélye” (Nagy László: Dióverés). Rigónk 2002-ben lett az „Év madara”. A madarászok szerint a sárgarigó művészi fészkét megtalálni nem lehet, csupán rálelni. Sajnálattal végzem be e rövid odalakat – mivel gátjaim nem engednek meg egy szív szerinti regényt írni a Gellérthegyről – de G. G. Márquezre, a kolumbiai írólegendára kell gondolnom, ki vasszigor kényszerét említi egy rövid novella befejezésekor, és Szabó Magda is adhat egy kis bátorítást, mivel a Régimódi történet írása kapcsán eleinte pontos kronológiai sorrendet említ, majd csak úgy jöttek a sorok sorról, sorra, hogy eszébe jutottak a történések.

Óvjuk, vigyázzuk szeretett hegyünket, melynek mintegy 40 hektárnyi része 1987 óta az UNESCO Világörökség része, és 1997 óta természetvédelmi terület! A hegy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának kezelésében áll, a dolomitos sziklagyepen olyan fokozottan védett növények is előfordulnak, mint a kisfészkű hangyabogáncs, a magyar gurgolya, a csikófark és a sárga habszegfű, utóbbi Magyarországon csak itt díszlik.