Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Műveltségi terepverseny (koncepció)

Az a cél, hogy a mobilokra áthangolódott ifjúságot a kedvenc eszközeik segítségével rávegyük bizonyos kulturális értékek felfedezésére, a kulturális örökségünk egy-egy szeletének megismerésére. Kitalálunk egy versenyt, mely geográfiai helyekhez (GPS koordinátákhoz) kötődik. Pl.:

  • “Ismerd meg a Városvédő Egyesület 35 éve alatt érintett helyszíneket!”
  • Érdekes helyszínek a BVE 35 évéből
  • “Kulturális Örökség Európai Éve – budapesti érdekességek”
  • “Podmaniczky Frigyes életének és munkásságának helyszínei”
  • “A KÖN 2018-as budapesti helyszínei”
  • “100 éves házak 2018. Szombathely”
  • “Nemzeti Panteon Alapítvány: 50 fontos emlékhely Magyarországon”
  • … és hasonlók, a választék végtelen

Közös erővel a kiválasztott helyszíneket összegyűjtjük és például egy ilyen táblázatba foglaljuk. Ez borzasztó nagy munka, sok-sok tapasztalt közreműködő bevonásával készíthető el. Ők töltik ki a B és C oszlopot, sőt ha nagyon rendesek feladatsort is rendelnek az egyes helyszínekhez. Erre az G,H,I oszlopokban találhatók példák.

Ezt követően egy lelkes csapat GPS-szel beméri a helyszíneket, és elhelyez mindenütt egy webcímet tartalmazó QR kódot, mely címen az illető objektumra vonatkozó feladatok lesznek. A bemért koordinátákat mutatja a D oszlop.

Ezeket a koordinátákat feltöltjük a webre úgy, hogy az érdeklődők le tudják tölteni a mobiljuk egy térkép alkalmazásába, hogy könnyen megkereshetők legyenek. (Ennek kivitelezéséhez megkerestem a geocaching.hu fejlesztőit, akik megígérték, foglalkoznak a dologgal.)

Ha valaki részt kíván venni a versenyben bejelentkezhet a FB, Google vagy Geocaching azonosítójával. (Bejelentkezés nélkül is rész lehet venni a játékban, és végigjárhatja valaki a helyszíneket, megoldhatja a feladatokat, ám ilyenkor nem tudjuk jutalmazni, mert nem azonosítható, hogy kiről van szó.)

Az a cél, hogy minél több pontot felkeressünk, és megoldjuk az ott található feladatokat. A versenyző/érdeklődő a térkép alkalmazással felkeres egy helyszínt, megkeresi az ott elhelyezett/elrejtett QR kódot, a telefonjával leolvassa. (Javasolt vonalkód olvasó a PRO Geeks.Lab). A leolvasást követően a versenyző telefonján megjelenik az adott helyszínre vonatkozó feladatsor. Képességei szerint, vagy a telefon böngészőjének használatával válaszol a feltett kérdésekre, és az Elküldöm gombra kattintva beküldi az adott ponthoz tartozó megoldást.

A válaszok eljutnak és rögzítésre kerülnek az illető adatai között, sőt azonnal kiértékelésre is kerülnek. A versenyt azok nyerik, akik a legtöbb helyes választ adják.

Úgy tervezzük, hogy az informatikai háttér kidolgozása után, feladatok definiálását követően a rendszer teljesen automatikusan működik, gyűjti az adatokat, kommunikál a versenyzőkkel, mutatja az elért eredményeket és azt, hogy az illető hol áll a versenyben.

Nagyjából ez lenne a nem különösen bonyolult koncepció.

[box]Remélem kiderül, hogy a helyszínek meglátogatása önmagában élmény. Ha szellemes, tartalmas feladatokat tudunk kitalálni, szintén vonzóvá teszik az ifjúság és mások számára a versenyt. Egy okosan kitalált feladatsorban a kérdések is érdemi információt hordozhatnak, ami segítheti az adott helyszín értékeinek memorizálását, ami végül is a lényeg.[/box]

Röviden a fő feladatok:

  • A helyszínek összegyűjtése és a feladatok kitalálása óriási munka, remélem, hogy ebben az Egyesület tagjai szívesen részt vesznek. (Valami motivációt ki kéne találni a méltányolásukra…)
  • A varosvedo.hu vagy egy önálló weboldalon:
    • Definiálni kell a szabályokat.
    • Pontosan le kell írni a technikai követelményeket (alkalmazások és használatuk, stb.)
    • Természetesen itt vannak a kérdőívek.
    • Itt hozzuk létre az adatbázist, melyben a versenyzők adatait, eredményeit tároljuk.
  • Keresni/készíteni kell egy térképes, mobil appot, melybe le tudják tölteni az adott verseny pontjainak koordinátáit, és amely alkalmazás elvezeti a versenyzőket a helyszínekre.
  • Meg kell szervezni a versenyt:
    • Szponzorokat kell keresni, hogy valóban értékes nyereményekkel motiváljuk a résztvevőket.
    • Hirdetés, plakátok, a komolyabbaknál sajtónyilvánosság, stb. (A verseny adott napon kezdődik, és határozott ideig tart.)
    • Talán érdemes lenne egy-egy záróeseményen megünnepelni a nyerteseket (és a kultúrát).

Fontosnak tartjuk, hogy fent egy technológia kidolgozásának koncepcióját fektettük le, melynek alkalmazásával további, hasonló versenyeket lehet meghirdetni. Természetesen akkor már jóval kisebb energiával, hiszen már “csak” a feladatok kidolgozására lesz szükség.

Ha egy kicsit elengedjük a fantáziánkat, millió aprósággal fel lehet ruházni, érdekesebbé, hasznosabbá, motiválóbbá lehet tenni a rendszert. A versenyzők az adott objektumokról elmondhatják a véleményüket, a kapcsolódó élményeiket, fotókat tölthetnek fel, ajánlhatnak hasonló értékeket, stb.

Nagy jelentősége van annak is, hogy az egyes versenyek kidolgozásához mennyire intelligens felületet tudunk kialakítani? A kódok kihelyezésén kívül mindent el lehet intézni távmunkával. Kitűnő lehetőség arra, hogy a kulturális örökséget jobban ismerő  idősebb nemzedék a tudását, műveltségét a helyek és feladatok kidolgozásával átadja a következő generációnak.

[box]Ez a bejegyzés talán azért íródott, mert olyan intézményt keresünk, amely fantáziát lát a dologban, és hajlandó befogadni a fejlesztést esetleg valamilyen pályázat, vagy egyéb lehetőség keretében. Mint jeleztem nem adják ingyen, attól függően, hogy mennyire profi céget, cégeket tudunk bevonni a fejlesztésbe (a profi attól különbözik az amatőrtől, hogy nagy pénzért dolgozik). Tehát, 400 ezertől akár 4 millió forint körüli költség is elképzelhető a kivitelezendő rendszer rugalmasságától, időtálló megoldásaitól, stb. függően.[/box]

J.A.

Annak érdekében, hogy ki lehessen próbálni a dolgot, ide másoltam hat helyszín QR kódját. Ezeket némi próbálkozással le lehet olvasni a fent jelzett applikációval és elvezetnek az adott helyszín feladatait tartalmazó weboldalra ahol a talált feladatokat megoldhatjuk.

  • Akinek nincs kedve a telefonjával és/vagy a kóddal vacakolni, kattintson az alábbi ábrákra, így is kipróbálhatja, hogy mire gondoltunk. (Persze ezeknél okosabbakat is el tudunk képzelni, de ugye ez csak egy demó:)
  • Az ábrák mellett – hogy tudni lehessen miről van szó – feltüntettük a helyet is.
  • A megoldások egyelőre az [email protected] címre érkeznek.

 

Podmaniczky-szobor
Illés- (Éliás) kút
Kereszt a Tabánban
Feneketlen-tó
Bodor-kút
Kandeláberek az Andrássy úton

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .