Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Támogatás – népi építészeti örökség

Mostantól akár 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető népi építészeti emlékek helyreállítására. A támogatást a Népi Építészeti Program keretében, a Lechner Tudásközpont közreműködésével, a Miniszterelnökség biztosítja. A programra 2018-ban 1,5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az egyedi kérelmek benyújtására a Tájékoztató megjelenését (2018. március 7.) követő 30 napig van lehetőség.

A program célja veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népi műemlékek, a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása. Egyedi támogatási kérelem benyújtásával bárki igényelhet támogatást.

A támogatás a népi építészeti emlékek veszélyelhárításához, állagmegóvásához, valamint részleges vagy teljes helyreállításához igényelhető, ha az az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, védelem alatt álló eleme (egyedi műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi rendelettel védett). A támogatási kérelmet a védelem alatt álló épületek tulajdonosai, vagyonkezelői, használói nyújthatják be.

A vissza nem terítendő költségvetési támogatás összege projektenként minimum 1, maximum 20 millió Ft. A támogatás mértéke természetes személyek esetén a beruházás megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, az önkormányzatok és egyéb szervezetek esetén legfeljebb 50%-a lehet, folyósítása pedig támogatási előleg formájában, egy összegben történik.

A támogatás odaítélése során kiemelt szempont a hagyományos építőanyagok és hagyományos műszaki megoldások alkalmazása. A támogatott értékek állagmegóvási, felújítási munkálatai során az épületeket lebontani és helyükre teljesen újat építeni nem lehet.

A támogatási kérelem tartalmi és formai követelményeit a letölthető Tájékoztatóból ismerhetik meg az érdeklődők. A kérelmeket a Tájékoztató közzétételét követő 30 napon belül kell benyújtani a Lechner Tudásközponthoz egy eredeti papír példányban és elektronikus adathordozón szerkeszthető formában is „Népi Építészeti Program” megnevezéssel.

További felvilágosítás a [email protected] e-mail címen és a +36 (1) 279-2616-os munkanapokon 9:00-14:30 között hívható telefonszámon kérhető.

Letölthető anyagok

Tájékoztató (PDF)

Útmutató (PDF)

1. számú melléklet: Adatlap és betétlap (DOCX)

1/A. számú melléklet: Szakmai program sablon (DOCX)

2. számú melléklet: Pénzügyi terv minta (XLSX)

3. számú melléklet: Nyilatkozat támogatási döntéshez – természetes személy (DOCX)

4. számú melléklet: Nyilatkozat támogatási döntéshez – szervezet (DOCX)

5. számú melléklet: Nyilatkozat átláthatóságról (DOCX)

Képek:
Hidegkút Fő u. 6. Sulinet 
Hidegkút Fő utca 11. 1958, Galambos Ferenc, Börtsök László – VÁTI / Lechner Tudásközpont fotótára

One Comment

  1. Cosvitec Cosvitec 2018.03.16

    Thanks, Brittany! Yes, flavorful and healthy!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .