Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Nagyboldogasszony-székesegyház

Többéves hagyomány, hogy az Ars Sacra fesztivál alkalmából igyekszünk megismerni, megismertetni az V. kerület ortodox templomait. Ebben az igyekezetünkben dr. Magyar István protoierej barátságos, nyílt habitusával, széleskörű műveltségével, elhivatottságával egyre jobb partnerünk lett az évek során. 2016-ban az ikonokról beszélt, 2017-ben az ortodox szertartások során használt öltözékekkel és eszközökkel ismertette meg a hallgatóságot. 2018-ban úgy állapodtunk meg, hogy az ikonosztázion lesz a téma. A kialakulása, szerepe, felépítése, a kulturális és szakrális párhuzamok lesznek egy videón rögzített előadás részletei.

A fényképek elkészítésében már tavaly is Surányi András, a BVE fotós csoportjának a vezetője volt segítségünkre, kézenfekvő volt, hogy idén is együtt dolgozzunk. Augusztus 8-án találkoztunk egy rövid megbeszélésen, és természetesen terepszemlét is tartottunk a templomban és környékén. Nem lesz egyszerű a nagy magasság, kevés világítás miatt a fényképek készítése, amit tovább nehezít, hogy a hatalmas csillárokra is figyelni kell.

Sokunknak leküzdhetetlen kényszer, hogy egy-egy toronyba felmenjünk ha erre adódik lehetőség. Miután teszteltük a kórusról az ortogonális képek készítésének a lehetőséget, természetesen felóvakodtunk a déli, lebombázott, újjáépítés előtt álló toronyba. Bizony ráfér az átépítés, nagyon rossz állapotban van, és amit a galambok az ilyen helyeken rendeznek, az sem hétköznapi.

Egyelőre ide másolok néhány képet, hogy felhívjam a figyelmet erre a rendkívül szép épületre, a különleges belsejére. Egyébként az istentiszteletek előtt és után (vagy akár közben) bárki bemehet gyönyörködni. Arra kell csak ügyelni, hogy a főbejárat helyett attól jobbra egy talán a 20-as években épült ház kapuján át kell bemenni. Az isentiszteletek rendje pedig a főkapun olvasható.

Ha valakit az “eredmény” érdekel, látogasson el szeptember 15-én a Ráth-házba! A meghívó és a részletek ide kattintva olvashatók.

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .