Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Ligeti szezonnyitó és Irodalmi séta

2019. április 26-án került sor a 2019-es Ligeti szezonnyitóra. A családias eseménysorozat a Bethesda Kórház kertjében kezdődött dr. Buza Péter előadásával, melyben arról beszélt, hogy Zugló születése ehhez a helyhez kötődik. Kialakulásában fontos szerepe volt egy Bartl János nevű “kávésnak”, aki egy szanatórium jellegű épületet terveztetett itt Hild Józseffel:

A beszédet rövid koszorúzás követte, Buza Péter és a kórház lelkészének, dr. Bencze János közreműködésével.

Rövidesen csatlakoztak a résztvevők a Liget északkeleti sarkánál gyülekezőkhöz, ahonnan indult a Garay Klára vezette irodalmi séta. A séta vezetőjét ismerve természetesen az irodalom mellett a természetről, a fák, cserjék érdekességeiről, a változás alatt levő Ligetről is sok-sok szó esett.

A szezonnyitó legfontosabb helyszíne most is a Fuit sírnál volt. Itt szintén Buza Péter várostörténész beszélt némi malíciával emlékezve arra, hogy korábban sokkal komolyabban vették a szezonnyitót mind a megjelentek létszáma, mint a programok tekintetében. Az idei – tekintettel az Önkormányzat képviselőinek részvételére – a jobbak közé tartozott:

Csákváriné Kovács Erzsébet több verset szavalt el az irodalmi emlékek meglátogatása során. Itt, a szokásos koszorúzást követően Vajda János “A városligetben” című költeményét monda el:

Alább, akit érdekel meghallgathatja Garay Klára gondolatait, mondatait Tolsztojról, a híres orosz íróról, akinek most nem az irodalmi, filozófiai munkásságáról olt szó, hanem inkább arról a kettősségről, vagy inkább érzéktelenségről, mellyel az emberi lelket oly jól ismerő író a saját családjával, feleségével szemben viselkedett:

A szezonnyitó a délutáni órákban ért véget, annak a reményében, hogy jövőre legalább ilyen, vagy ennél intenzívebb részvételre számíthatunk.

A résztvevők megkapták kinyomtatva az irodalmi séta anyagát, melyet itt is közkinccsé teszünk:

View Fullscreen

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .