Oldal kiválasztása

Soha nem nyugodott le a Nap Szent Mihálykor úgy, hogy ne csörrent volna meg a telefonom: „Szervusz, Viktor vagyok!” Most szeptember 29-én, néma maradt a készülék…

2019. szeptember 28-án meghalt a Barátom, Triff Viktor! Tisztességgel benne járt már a korban, egészsége évek óta változó volt, kedélye, derűje, szellemi frissessége viszont töretlennek tetszett. Most, a Teremtő hívta, ’s Ő ment!

Ismeretségünk és az ebből kialakuló barátságunk még 1978-ban kezdődött, amikor helytörténeti kutatásaim során, a Kerepesi úti temetőben akadt dolgom. Viktor fogadott és már ezen az első néhány órás beszélgetésünkön megfertőzött a temetők iránti szerelemmel. Egy kívülállónak talán érthetetlen, mit lehet szeretni egy temetőn, de aki Viktort egyszer is hallotta ezekről szólni, avagy olyan szerencsében részesült, hogy sétát is vezetett neki, az érti, miről beszélek.

Triff Viktor 1966-tól 1993-ig a Kerepesi úti temető (ma: Fiumei úti Nemzeti Sírkert) igazgatója volt. Ami másnak munkahely, az neki maga az Élet. Napi kötelezettségein túl, szívügye volt a temető múltjának, értékeinek, halottainak kutatása, megismerése, a menthetők mentése és ha lehetősége adódott arra, ismereteinek megosztása másokkal. Rengeteget tanultam tőle: megtanultam a temetőket nem csak nézni, hanem látni is! Temetőkutatási mesteremmé lett, akitől megtanultam azokat az ismérveket, amelyeket tudnom, keresnem és látnom kell, ha komolyan akarok foglalkozni ezzel a szakterülettel. Megtanított a nyilvántartásokban való eligazodásra, jó tanácsokkal látott el a kutatásokhoz. Biztatására, az első hivatalos kutatási engedélyem is ebből az időből való…

Neki köszönhetem sok hasonló érdeklődéssel megáldott ember ismeretségét, barátságát. Amikor 1983-ban a Budapesti Városszépítő Egyesület – mert akkor még csak „szépíteni” lehetett, holott már akkor is inkább védelemre szorult –, megalakult, szinte természetes volt, hogy a temetők értői, ismerői létrehozzák azon belül a „Pantheon csoport”-ot, melynek Ő is oszlopos tagja lett és maradt haláláig.

Ez a csoport kezdte el a fővárosi nagyobb temetők térképeinek összeállítását, feltüntetve bennük az ott nyugvó ismert, vagy kevésbé ismert, nem egyszer ismeretlen halottak sírjait, síremlékeik alkotóit. Olyan emberekkel, mint Gerle Jancsi, Zsigmond János, Bártfay Györgyné és mások mellett, Viktor is keményen dolgozott, így lett többek között a „Budapesti temetők”, valamint a „Fiumei úti sírkert” c. könyvek társszerzője is. Önállóan is publikált, így például a „Kispesti krónika” 2005/2. számában „Az öreg temető”-ről írt kisebb tanulmányt.

Óriási ismeretanyag volt a fejében, rengeteg történetet, különlegességet tudott a Kerepesi (Fiumei) úti temetőről! Általa ismertem meg kívül-belül a Batthyány-, a Deák- és a Kossuth-mauzólumot, azok rejtett zugait, láttam, hol rejtették el a régi nyilvántartásokat a bezúzás elől, tudtam meg, hogy a Munkásmozgalmi pantheonban mely esemény óta nem kísérte le kormányőr a hozzátartozókat, a káder-sírkövek minek a köveiből készültek, miért lett az egyik egy cm-el kisebb a többinél, melyik síremlék miatt élvezte Standinger Pista bácsi dicséretét úgy, hogy közben formálisan, írásbeli figyelmeztetést is kapott mellé és mennyi borravalót adott Károlyi Mihályné Andrássy Katinka, férje kriptájának meglátogatásakor a temetői munkásoknak, valamint a napi egy szál vörös rózsa hogyan került, vagy nem került az egykori köztársasági elnök síremlékének kupoladobja alá. Mindenkor korholtam Őt, mindezeket miért nem írja le az utókornak. Ahogy szokott, a maga módján halkan, szerényen nevetett és most emlékeit, tudását, kivitte magával a temetőbe…

Több alkalommal részt vettem, sőt szerveztem is vezetésével sétát a Fiumeiben. Bár, már régen nyugdíjas volt, de azokat készségesen, töretlen lelkesedéssel, élvezetes stílusban vezette. Nem véletlenül kértek tőle oly sokan ilyen ismertetőket. Azután néhány éve, amikor egy séta alkalmával rosszul lett, visszavonult…

Most végleg visszavonult a világtól és már az Úr asztalánál anekdotázhat azokkal, akikről itt mesélt nekünk. Hiszem, hogy szeretettel fogadták, mert aki a holtak emlékét tiszteli, ápolja, abban az égiek is örömüket lelik, hamvai felett pedig könnyű lesz a föld.

Míg élek, nem felejtelek! Drága, öreg Barátom – nyugodj békében!

Bartos Mihály