Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Miből lesz a…
ki gondolta volna!

Lehet, hogy csak e sorok írója nem találkozott azzal, hogy mekkora jelentősége volt a rendszerváltás során az akkor már virágkorukat élő város- és faluszépítő, illetve védő egyesületeknek. Az alábbi videóra kattintva Kamarás István szociológus beszél a korabeli tapasztalatairól, majd Péterfi Ferenc közösségfejlesztő, a Civil Rádió munkatársa:

A fenti, két-három perces részletben említettek óta sok minden, főleg a szerepek megváltoztak. Néha azt gondoljuk, hogy a civileknek nincs jelentősége, főleg nincs hatalma. Magyarországon az összes pártot tekintve 100 ezernél kevesebb párttag van, 9 millió civil mellett, így nagyon is fontos a politika és a civil társadalom viszonya.

A pártok és a civil szervezetek szerepe, társadalmi feladatai (elvileg) különböznek. A kormányzat, a többségi pártok feladata átfogó, társadalmi, politikai integráció kialakítása, ám az ehhez szükséges szakpolitikát a civilszervezetekből kell meríteniük. A civil társadalom szerepe így nem a hatalom megszerzése, hanem a befolyásolása, kontrollja (Andrew Arato magyar származású, amerikai szociológus). Talán erre is érdemes néhány percet fordítani Tóth Zoltán választási szakértő szavait hallgatva:

Persze nem egyszerű trükk a civileknek ezt a szerepet betölteni. Erőforrásaik korlátozottak, ezért kiszolgáltatottak lehetnek azoknak, akiktől támogatást kaphatnak, remélnek. Vajon mi lehet a megoldás, mi lehet a járható út? Talán a partnerség. Talán egymás jobb megismerése, talán az olyan fórumok, melyen a fenti beszélgetés is elhangzott. Talán a másikhoz való pozitív hozzáállás, egymás tisztelete. Ki tudja….

Egyébként az E&T online folyóirat Lehet-e? Fóruma éppen ezt a célt tűzte ki célul. Lehet-e egymás mellé ültetni olyan embereket, akik ilyen-olyan mértékben másként látják a világot? Ha valakit érdekel. ide kattintva kaphat meghívót a havonta egy alkalommal megrendezett olyan eseményekre, mint amilyen például a Budapesti Városvédők találkozása volt a Miniszterelnökség képviselőjével.

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .