Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Egy kiállítás margójára

Anker palota
Anker palota

az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumában

 

A történetet úgy lehetne kezdeni, hogy amikor 15 évvel ezelőtt a bolhapiacon megvásároltam az első képeslapot az Anker-palotáról, még nem gondoltam arra, hogy egyszer majd gyűjteménnyé növi ki magát. Ez a megállapítás csak részben igaz. Igaz, valóban nem gyűjtési szándékkal vásároltam meg az első darabokat, de aki egy kicsit is ismeri a gyűjtés lélektanát, az tudja, hogyha egy gyűjtő csak úgy mellékesen el kezd vásárolni valamit, abból előbb-utóbb óhatatlanul gyűjtemény lesz.

Tehát az igazság az, hogy annál a bizonyos 15 évvel ezelőtti vásárlásnál már predesztinálva volt, hogy létre jön az Anker-gyűjtemény. Ennek ellenére hosszú éveken keresztül csak alkalomszerűen vásároltam a házzal kapcsolatos nyomtatványokat, mivel fő gyűjtési területem egészen más jellegű.

A fordulat úgy 4-5 évvel ezelőtt következett be, ekkor kezdtem ugyanis céltudatosan gyűjteni az Anker-palota emlékeit. Ez a fordulat több okra vezethető vissza. Először is az eredeti gyűjtési területem annyira előrehaladt, hogy már nem biztosított folyamatos elfoglaltságot és így új terület felé fordultam. Kézenfekvő volt, hogy a már mellékesen összegyűjtött Anker-gyűjteményt fő gyűjtési területemmé változtassam. Segítette a gyűjtemény fejlődését az is, hogy néhány évvel ezelőtt feladatot vállaltam az Anker-palota lakóközösségének életében, mint számvizsgáló bizottsági tag, később pedig, mint gondnok. Így nemcsak fontos információk kerültek birtokomba, hanem a pince lomtárából olyan értékes tárgyak is, mint az épület eredeti, Alpár Ignác által szignált alaprajzai, vagy az Anker Biztosítótársaság reklámtáblája.

Ösztönzőleg hatott az is, hogy a ház története szinte teljesen feldolgozatlan, így gyűjteményemmel ehhez is hozzájárulhatok. Lényegében ezt a célt szolgálta a fentebb említett kiállítás is, amely megpróbálta összefoglalni az Anker-palotával kapcsolatos főbb tudnivalókat és helytörténeti érdekességeket, természetesen a teljesség igénye nélkül. A kiállításon bemutatott nyomtatványok csak harmadrészét alkotják a gyűjteményemnek, de sietve hozzáteszem, hogy a jobbik harmadrészét. Gyűjteményemet főleg az épületet ábrázoló képeslapok és az Anker Biztosítótársaság kötvényei, levelei és nyomtatványai alkotják, de megtalálható benne az épületben működő néhány üzlet, intézmény és egyéb szervezet tárgyi emléke és dokumentuma is.

Birtokomban van néhány olyan megvalósulatlan terv is, mint például a főépület tetőterének beépítési terve, melyet a társasház közgyűlése az utolsó pillanatban szavazott le, mert túlságosan drasztikusnak ítélte a beavatkozást. De megemlíthetném a III. emelet panzióvá alakításának tervét is, amely évekig tartó szenvedélyes vitát robbantott ki a tulajdonosok között. Akik megnézték a kiállítást, azok egy évszázad történelmét tekinthették át egyetlen épület tükrében. A kiállítás összekötőszövegét gyakorlatilag mondatonként szedegettem össze a különféle forrásanyagokból.

A kiállítás még számomra is szolgált meglepetéssel, ugyanis az alaprajzokon található Alpár aláírásokról az évek folyamán teljesen elfeledkeztem és csak most, a kiállítási terem berendezésekor csodálkoztam rá újra. Ez a kiállítás csak a kezdet volt az Anker-palota történetének feldolgozásában. A gyűjtemény továbbra is gyarapodik és gyűlnek az érték

es információk is. Egyszer talán, egy másik kiállítás keretében, átfogóbb képet rajzolhatunk majd az Anker-palota történetéről.

Simon László magángyűjtő

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .