Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal

Ráday Mihály cikke

Kulturaliis Öroksegvédelm Hihivatal interiorBUDAPEST olyan főváros, amelynek saját Műemlékvédelmi Felügyelősége volt egykoron. Aztán ezt megszüntették és beolvasztották az Országos Műemléki Hivatalba. Sokan bosszankodtak, sajnálták az elvesztett hatáskört, feladatot. A dolog, természetesen, nem volt ennyire egyszerűen megítélhető, hiszen az illetékes osztályon hozott állásfoglalásokat – még azok továbbítása előtt − többször is felülbírálta a városrendezés még illetékesebb főosztályi rangú vezetője vagy a még nálánál is illetékesebb tanácselnök-helyettes. Az új felállás utáni időkben az országos hivatalnál meghozott állásfoglalások, döntések ennél magasabb szinten születtek meg, s volt esély arra, hogy valamivel függetlenebbek tudnak lenni az egyéni vagy csoportérdekeknél, s úgy szolgálhatják Magyarország épített örökségének ügyét, egységes rendszerben. A fővárosban megszületett a hivatalosan műemlékként nem jegyzett építészeti értékek helyi védelmét szolgáló új rendelet, s a Műemléki Felügyelőség helyén létrejött a Települési Értékvédelmi Ügyosztály, melynek a dolga ennek a helyi védettségnek az elrendelése, kontrollja, ösztönzése, gondozása lett. Lett a városban erre pénzbeli támogatási „keret” és egy megpályázható másik pénzforrás, a Műemléki Alap. Ez utóbbi a 2011-es költségvetésben már nem szerepelt, a másiknak az összege pedig a létrejötte óta eltelt két évtizedben csak csökkent.  1992-ben OMF-ből OMvH, vagyis az Országos Műemléki Felügyelőségből Országos Műemlékvédelmi Hivatal lett, amelybe az 1998−2002 közötti kormányzati ciklusban azután beolvasztották az ország régészeti, valamint műtárgyvédelmi feladatokat ellátó szervezeteit, s az egyesített intézmény neve Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) lett. Eltelt nyolc-tíz év, s 2010 óta folyamatosan egyre csak csökkennek az országban a műemlékvédelem hatáskörei, lehetőségei. 2012 nyarán elvették az országos hivatal hatósági jogkörét. Már 2011. január 1-én a területi felügyelőket, a műemlékvédelmi döntések, határozatok, intézkedések munkatársait áthelyezték a területileg illetékes kormányhivatalokhoz.. Vagyis a műemléki, régészeti érdekeket országos szempontok szerint védő munkatársak a gyakran csoportérdekektől vezérelt helyi vezetők beosztottjaivá lettek. Így szinte pontosan a fordítottja valósult meg annak, ami a Budapesti Műemléki Felügyelőség megszüntetésekor történt, azzal a különbséggel, hogy most a feladatkört s annak szakembereit a megyei-regionális hivataloknak és vezetőiknek rendelték alá. Átmenetileg. Mert már az is deklaráltatott, hogy 2012 végére e feladatkör és az azt ellátó műemlékesek, régészek (a pártállami rendszert megfelelően szolgáló, s a rendszerváltáskor megszüntetett, most pedig újra felálló) járási hivatalokhoz kerülnek majd, vagyis a magasan álló országos szervezettől, a hosszú távú
nemzeti érdekek figyelembevételétől egészen messze, a helyi kiskakasok dombjának lábához egészen közel.
Meg lehet jósolni, hiszen van néhány évtizednyi tapasztalat, hogyan születik meg majd egy-egy döntés, amikor a műemlékes szakember szerint az épített örökség védelme szempontjából valami fontos, ám az építtető, a befektető, a
helyi érdek számára akadályt, korlátozást jelent. Vigyázó szemünket hová vessük manapság?
A „művelt világban” mindenütt van olyan ösztönzési rendszer, amely adókedvezményekkel felújítására vállalkozó tulajdonosokat. S ha ilyen lenne, akkor a hatóság nem akadály lenne, nem olyan szervezet, mely követel és büntet, hanem olyan, amelynek az elvárásait érdemes követni, hiszen kedvezményekkel jár. Előnyös az országnak és nekünk, műemlék-birtokban lévőknek egyaránt. Nálunk máig nincs, nem működik ilyen rendszer.
Nálunk 140 éve van műemlékes hivatal, amelynek van már hatalmas archívuma, vannak hozzáértő munkatársai, van egy – a fenti segítség, ösztönző rendszer nélkül is – működő szervezete. Ebben (is) ott voltunk Európában sokáig. Eddig.
És még nincs vége a változásoknak.
A fővárosnak a rendszerváltás óta nincs beleszólása az építési engedélyezési eljárásokba. Sem első, sem másodfokon. Volt viszont Tervtanácsa, ahol − bár semmilyen kötelező érvényű döntést nem hozhatott − legalább megbeszélhetők
voltak a tervezett újabb, fontos építkezések, lehetett tudni, hol és mi készül Budapesten. Az építésügyet szabályozó törvény tervezett őszi megváltoztatása után a város ezt a beleszólási lehetőséget is elveszti. A műemlékes kérdésekben illetékes döntnökök a kerületi önkormányzatok fölé/mellé (?) helyezett járási hivatalok lesznek, s a másodfokú ügyintézés is a kormányhivatal kezében lesz. Kezdődött talán azzal, hogy az emlékmű-állítás fővárosi jogát a kerületek hatáskörébe adták. Folytatódott a személyekről elnevezett közterületek fölötti döntés jogának áthelyezésével. Ez lehet csak egyszerű politikai (ön)felmutatás, lehet rajta változtatni. A műemlékvédelem lebontása, visszaszorítása, megosztása már közel van ahhoz, amit így tanultunk: „…a múltat végkép eltörölni…”
A mostani változások után a főváros testületének és hivatalnokainak még az eddig megmaradt csekély joguk és módjuk sem lesz arra, hogy érdemben intézzenek bármit is a budapesti műemlékek sorsát illetően, s abba sem szólhatnak majd bele, mi új születik a világváros valamely központi fekvésű vagy akár szélső szegletén. Magyarán a főváros elveszíti minden lehetőségét, hogy a területén tervezett építésekbe és bontásokba beleszólhasson. Maradhatna egy eszköze: az a bizonyos, Műemléki Alappal vagy adókedvezményekkel való „ösztönzés”. De arra, mint mondják, nem telik.
A kérdés előbb-utóbb az lesz: 23 polgármesteri hivatal és ugyanannyi járási hivatal mellett az Andrássy Gyuláék által épp 140 éve egyesített, s a világvárosi fejlődés útján elindított főváros neve jelent-e mást is, mint puszta szót, amely már történelem, s úgy hangzik: BUDAPEST.