Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Paulay Ede utca 33

 

Paulay Ede utca 33
Paulay Ede utca 33

Az Operával szembeni, még álló műremek pusztulása eltereli a figyelmet arról a legalább ilyen értékes épületről, mely mögötte, az Új Színház szomszédságában árválkodik üresen. Az egykori Két Szerecsen utca a bőrösöké volt Pesten. Az 1927-es átkeresztelés utáni Paulay Ede utca 33-at Schneider-háznak, Schneider-udvarnak hívták, mert több szabómester (Schneider=szabó) is tevékenykedett a falai között. A Pollack Mihály tervei szerint 1833-ra megszületett épületre Wieser Ferenc emelt 1860-ban még egy emeletet. A kétudvaros, hatalmas klasszicista ház vagy két évtizede üres. Falai fölött már „ideiglenes” a tető! Tulajdonosa van a háznak, de résztulajdonosa is: a szomszédos Új Színház használja egy részét – s ki tudja, ez a funkció hol, hogyan lesz kiváltható?

 

 

 

 


Önnek, Nyájas Olvasó, melyik a kedvenc üres háza?

Gyűjtsük össze együtt az üres, a gondatlanul, vagy éppen gonddal pusztulásra ítélt budapesti épületeket, és állítsuk őket (s a gazdáikat) pellengérre, legalább annyira, amennyire folyóiratunk nyilvánosságából futja! Számoljunk be újra és újra a sorsukról, bízva abban is, hátha ez segít. Aztán nézzük meg, lehet-e a számítógépeken át is üzenni, talán éppen a Budapesti Városvédő Egyesület honlapjának lehetőségeit is felhasználva elérni mindazokat, akiket sorsukért felelősség terhel. Vagy azokat, akik a kezükben tartják a felelősségre vonás lehetőségeit!

Hogy a városunk ne pusztuljon tovább. Hogy megmaradjon a remény.

Ráday Mihály