Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Clark emléktábla javaslat

Javaslat W. T. Clark domborműves-szöveges emléktáblájára

Váci Sándor (Alex Vaci), Londonban élő magyar mérnök azzal a javaslattal kereste meg Csorba Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját és Ráday Mihályt, a Budapesti Városvédő Egyesület elnökét, hogy támogassák elképzelését, melynek célja a magyar fővárosban méltó emléktáblát állítani William Tierney Clark angol mérnöknek, a budapesti Lánchíd tervezőjének.

Mivel Buda és Pest középkori elkülönültségéből valóban a Lánchíd teremtette meg a modern Budapestet, hasznos lenne, ha a budapesti városlakók, illetve a Budapestre érkező turisták többet tudhatnának meg erről a kiemelkedő 19. századi mérnökemberről, akit – bár nincsenek rokonságban – hasonló vezetékneve miatt sokszor összetévesztenek a Lánchíd kivitelezését vezető, majd Magyarországra települő másik Clarkkal, Adammal.

W. T. Clark London egyik Temze-parti negyedében, Hammersmith-ben élt, és itt tervezte azt a lánchidat, amely – erősen átépítve – ma is áll, és amely eredeti formájában annak idején annyira lenyűgözte Széchenyi István grófot, hogy ezért választotta Clarkot a budapesti híd tervezőjének. Váci Sándor impozáns elképzelése szerint párhuzamosan a Hammersmith Bridge talapzatán kerülne elhelyezésre az emléktábla angol változata. Ennek finanszírozását az egyik legjelentősebb angol szakmai egyesület, az Instituton of Civil Engineers vállalta. A táblák párhuzamos készíttetése természetesen lehetővé teszi a költségek ésszerű tervezését is.

Váci Sándor a neves (a fővárosban is több köztéri munkájáról ismert) szobrászművészt, Kutas Lászlót kérte fel a táblaterv elkészítésére. Eszerint a bronz relief hármas tagolású lenne, középen a portréval, két szélén pedig a Lánchídra, illetve a tervezőre utaló rövid szöveggel. A pesti oldal jobb nagy hármas kandeláberének talapzatán lehetne méltóképpen elhelyezni.

Íme a tábla két oldalának magyar nyelvű szövegjavaslata (A. Vaci, Csorba L., Ráday M.)

A Lánchíd 1839-1849 között épült, Széchenyi István gróf kezdeményezésére. William Tierney Clark angol mérnök tervezte, a kivitelezést Adam Clark skót mérnök irányította. Épülésekor a világ legnagyobb láncokra függesztett hídjának számított. Fémszerkezetét és a hídtestet 1914-15-ben felújították. 1945 januárjában a német csapatok felrobbantották. 1949-re épült újjá mai formájában.

William Tierney Clark (1783-1852) neves angol mérnök, a Royal Society és az Institution of Civil Engineers tagja, a lánchidak építésének egyik úttörője. Számos alkotásából a Lánchídon kívül ma már csak az angliai Marlow mellett 1832-ben emelt Temze-híd áll. Csatornákat, kikötőt és alagutat is tervezett, továbbá a West Middlesex Waterworks Comp. mérnökeként működött haláláig. 

Természetesen a szöveg szükség szerint változtatható.

A dombormű terve, Kutas László alkotása:

 

Clark-emlékdombormű
Londonban és Budapesten egyidőben

A Lánchíd pesti hídfőjében a bal oldali kandeláber talapzatán már van egy kis szöveges tábla, melyet Ráday közreműködésével a Budapesti Városvédő Egyesület és a Marlow Bridge Society helyezett el évekkel ezelőtt. Ezért javasolja Váci a jobb oldali kandeláberen elhelyezni a táblát.

Kandelaber emlekmuvel
Javaslat az elhelyezésre (Váci Sándor montázsa)

 

 

Mivel W. T. Clark tevékenységéről valóban nincs Budapesten nyilvános ismertető anyag, miáltal hiányzik a tervező teljesítményének méltó nyilvános elismerése, mindezek alapján Váci Sándor ötletét a főváros számára hasznosnak, értékesnek tekinthetjük. „Járulékos” előny, hogy ennek révén tovább erősíthetők Budapest és London szakmai-társadalmi kapcsolatai. A javaslatot mindezért Főpolgármester Úr szíves figyelmébe ajánljuk, és kérjük, hogy a megvalósítás feltételeinek előteremtésében közreműködni szíveskedjék.

 


Budapest, 2012. március 30.

 

Csorba László és Ráday Mihály