Press "Enter" to skip to content

Czigler Győző építész kiállítása

Map Unavailable

Időpont
2021.07.15
14:00 - 15:00

Helyszín
Budapest Főváros Levéltára

Kategória


Czigler Győző 1850. július 19-én született Aradon építészcsaládból.

A bécsi Képzőművészeti Akadémián Theophil Hansen növendéke volt, itt szerzett diplomát. A
magyar historizmusnak egyik letöbbet foglalkoztatott építőművésze volt. Ő tervezte 1873
után az egyesített főváros, Budapest számos (37) meghatározó épületét. Ezek közül
kiemelek néhányat: a Hunyadi téri és a Hold utcai vásárcsarnokokat, az Andrássy úti
Saxlehner-palotát, a központi Statisztikai Hivatalt, a Műegyetem kémiai és fizikai épületeit,
az Országos Erdészeti Egyesület székházát, a Kereskedelmi Akadémia Alkotmány utcai
épületét, a Gozsdu udvart, a Rózsák téri görögkatolikus templomot, a Ferencvárosi
Előljáróság épületét, a Széchenyi fürdőt is, de 1905. március 28-án történt halála miatt már
barátja Dvorzsák Ede és Gerster Kálmán fejezték be. A határon túl is áll több épülete: a
fiumei és a nagyszebeni törvényszéki palota és fogház, a bécsi Pázmáneum székháza. A
borosjenői Rákóczi-vár (Románia, Arad megye) restaurálása, amit még édesapja kezdett el. A
kassai Andrássy-palota. Családot nem alapított, a munkának, tervezésnek, és a tanításnak
szentelte életét. Építészek egész generációját indította útjára. 1887-ben kinevezték a Magyar
Királyi József Műegyetem tanárává. Az ókori, a reneszánsz, a barokk formakincseit ötvözte,
de a legújabb vasszerkezeteket is alkalmazta. pl. a Tudomány Egyetemi Alap bérházánál,
Semmelweis u. 2. Schlick Rt. munkája.

Születésének 170., halálának 115. évfordulójára Brunner Attila, és Tóth Enikő
szervezésében a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és
Budapest Főváros Levéltára szervezésében kiállítást láthatunk. XIII. kerület, Teve u. 3-5.
Levéltár épületének földszinti kiállító termében.

A kiállítást 2021. július 15-én délután 14 órakor bemutatja dr. Horváth
Péterné a BVE város és ipartörténeti csoport tagja.

A mi tagságunkat és a Budapesti Történeti Múzeum TKME tagjait, valamint más
érdeklődőket is szeretettel várok. (Az oltási igazolványt és maszkot a biztonság kedvéért
hozzanak magukkal.)

Budapest, 2021. július 2.

One Comment

  1. Kiss Réka Kiss Réka 2021.07.16

    Nekem nagyon teszet ki ne megint ilyen seta
    Illike horvath peterne nagyon jo ugyes es okos
    Nagytudasul udv kiss reka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .