Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

(title)

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Czigler Győző építész kiállítása

2021.07.15 14:00

Czigler Győző 1850. július 19-én született Aradon építészcsaládból.

A bécsi Képzőművészeti Akadémián Theophil Hansen növendéke volt, itt szerzett diplomát. A magyar historizmusnak egyik letöbbet foglalkoztatott építőművésze volt. Ő tervezte 1873 után az egyesített főváros, Budapest számos (37) meghatározó épületét. Ezek közül kiemelek néhányat: a Hunyadi téri és a Hold utcai vásárcsarnokokat, az Andrássy úti Saxlehner-palotát, a központi Statisztikai Hivatalt, a Műegyetem kémiai és fizikai épületeit, az Országos Erdészeti Egyesület székházát, a Kereskedelmi Akadémia Alkotmány utcai épületét, a Gozsdu udvart, a Rózsák téri görögkatolikus templomot, a Ferencvárosi Előljáróság épületét, a Széchenyi fürdőt is, de 1905. március 28-án történt halála miatt már barátja Dvorzsák Ede és Gerster Kálmán fejezték be. A határon túl is áll több épülete: a fiumei és a nagyszebeni törvényszéki palota és fogház, a bécsi Pázmáneum székháza. A borosjenői Rákóczi-vár (Románia, Arad megye) restaurálása, amit még édesapja kezdett el. A kassai Andrássy-palota. Családot nem alapított, a munkának, tervezésnek, és a tanításnak szentelte életét. Építészek egész generációját indította útjára. 1887-ben kinevezték a Magyar Királyi József Műegyetem tanárává. Az ókori, a reneszánsz, a barokk formakincseit ötvözte, de a legújabb vasszerkezeteket is alkalmazta. pl. a Tudomány Egyetemi Alap bérházánál, Semmelweis u. 2. Schlick Rt. munkája.

Születésének 170., halálának 115. évfordulójára Brunner Attila, és Tóth Enikő szervezésében a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ és Budapest Főváros Levéltára szervezésében kiállítást láthatunk. XIII. kerület, Teve u. 3-5. Levéltár épületének földszinti kiállító termében.

A kiállítást 2021. július 15-én délután 14 órakor bemutatja dr. Horváth Péterné a BVE város és ipartörténeti csoport tagja.

A mi tagságunkat és a Budapesti Történeti Múzeum TKME tagjait, valamint más érdeklődőket is szeretettel várok. (Az oltási igazolványt és maszkot a biztonság kedvéért hozzanak magukkal.)

Budapest, 2021. július 2.

Részletek

Dátum:
2021.07.15
Időpont:
14:00
Esemény kategória:
Esemény címkék:
,

Szervező

Budapesti Városvédő Egyesület
Telefon:
+36309642179
E-mail:
attila.jeney@gmail.com
Honlap:
varosvedo.hu

Helyszín

Budapest Főváros Levéltára
Teve u. 3-5.
Budapest,, 1139 Magyarország
+ Google Térkép
Honlap:
http://www.bparchiv.hu