Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Városliget
A nagy Biodóm blöff!

Szegény, szegény, baánlászló! Panaszkodik szegény, hogy bezzeg a Biodóm építése ellen senki nem tiltakozik. Nincsen egészen igaza, mert rajtam kívül is jó páran tiltakoznak, hiszen ugyanolyan törvénysértő az eljárás, mint a többi épület esetében. Ugyanúgy félre rúgja a főváros hosszú távú település fejlesztési terveit, mint a többi. Tönkreteszi a vidámparki terület teljes vegetációját, fákkal, bokrokkal, egynyáriakkal, műemlékekkel… Ráadásul csak a magasságos jó isten a tudója, hogy mi lesz azzal, hogy a zöld felület nélküli BIODOM területe vajon megszünteti-e az Állatkert védettségét? Pedig valóban: a Biodóm a Városliget beépítési tervének legsátánibb eleme. Nem kevésbé kártékony, mintha egy irodaházat vagy plázát építenének. Csak jobb a marketingje.

biodomjo.jpg

Igen sok ember (a téma iránt érdeklődők nagy része is), készségesen elfoglalta azt a széket, amit Persányi igazgató úr tolt alájuk. Rálépett a lakosság számára ostyába csomagolt tervek, illúziók, féligazságok elfogadásának kényelmes, tévútjára.
A miniszteri biztos úrtól jól ismert séma szerint hosszan kell ecsetelni az állatkertek történetét, Európa és a világ nagyvárosaiban zajló hasonló „városfejlesztéseket”, majd megcsillantani a „mienk nagyobb lesz” varázsgömbjét és pár mondatban bemutatni, hogy máshol, másképpen nem is lehetne. Kis fricska a „bírálóknak”, majd a fényes jövő kilátásba helyezése. Így készülnek az egész oldalas PR cikkek, mióta felröppent a múzeum negyed gondolata.

A félreértés kiinduló pontja, hogy mit is értünk Városliget alatt.
1. Mi, a Liget-használók, ma, a Liget alatt az Állatkerti körútig tartó zöld területet értjük.

2014-es_park_tervek.jpg

  1. De a VÉSZ (és a földhivatali helyrajzi számok) a Városliget alatt a Hermina-Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sortól az Állatkert mögötti vasúti sínekig tartó NAGY Városligetet értik. ( Vágány utcáig.)

Így persányi állatkert igazgató úr abból a kényelmes kommunikációs blöffből él, hogy miközben baánlászló a gonosz beépíti a Városligetet, addig ő „fejleszti” az Állatkertet. Ami nem is a Liget-projekt része…pedig az. Így sétált bele a lakosság, a tiltakozók és minden jó érzésű városlakó, hogy nem kár a Vidámparkért, fejlesszen csak persányi oda egy 4 buborékból álló üvegházat! Legyen ott parkolóház, meg pannon tenger, meg pálmaház….meg családi élménypark..

Vannak alapigazságok, melyek persányi szájából gyöngyként hullanak alá: „Az állatkertek nem az állatokért vannak” és „ A biodómok a plázáknak egyfajta versenytársai, hiszen itt is eladnak valamit, csak ez a valami tudás és értelmes családi időtöltés” Tudtuk, hogy ez is üzlet, mint a Liget projektben minden. Akkor is, ha sokan nem anyagi haszon, hanem a dicsőség és világhír oltárán áldozzák fel a Ligetet ( Állatkertet), a maguk dicsőségére. Akkor is, ha a haszon a befektetőé, a kár a lakosságé.
Akkor is, ha jó lett volna az M3 túloldalán felépíteni őket, és ezen a Vidámparki részen valóban tágas kifutókat kaphattak volna az állatok! Na de a Rákosrendezőn csak szeméttelepet kellett volna felszámolni, nem zöld területet. Rengeteg fát kellett volna kivágni, de azok 99%-ban invazívok, tehát nincs benne semmi kihívás.

Következik a számbűvészkedés:img_0502.JPG

A 10,8 hektáros régi állatkerthez csatlakozik a 6,5 hektáros Vidámparki terület, de ez így is csak egy közepes állatkert területe lett. Szomorú. De ha ezt is beépítik, attól nagyobb lesz? Mert 2 hektárt építenek be (csaknem a harmadát!!!!, ha hinni lehet nekik?), 36 méter magas épületekkel (+ közműfektetés) és „a mostanihoz képest radikálisan nőni fog a zöld felület”.

Sajnálom, hogy a köz ügyei iránt érdeklődő emberek ébersége elaludt, és nem nézett utána ennek a bűvészmutatványnak a VÉSZ-ben. (Városligeti Építési Szabályzat) Ott olvasható, hogy a kötelező 45% helyett csak 20% zöld felület számára marad hely! Némi kutató munkával megtalálhatta volna Persányi úr levelét Szeneczey Balázs alpolgármesterhez, melyben kéri, hogy legyen beszámítható a zöld felületbe a Biodóm műanyag buborékja alá ültetett növényzet és facsemete. Talán azért, mert kívül meglesz a jogszabályokban előírt zöld felület?! Nem. A hiányának leplezésére.

Zúdulnak ránk a csodák: lesz a biodómban belső hegy, barlang, 5-10 fős elefánt csorda, hatalmas kifutóval, ősvadon, ezer négyzetméteres látogatóközpont. Csak a szánkat táthatjuk ennyi csoda láttán. És hírtelen, a korábban még közepes méretű állatkert hatalmasra duzzad. Pláne, amikor Persányi felsorolja, hányféle egzotikus állatot akar bezsúfolni a biodómjába, ahol majd elmesélheti a biológiai sokféleséget.
Ismert fordulat: Minél több az épület, annál zöldebb lesz a lepukkant, dicstelen véget ért Vidámpark területe.

img_9881.JPG

A következő felvonásokban baán kommunikációs ösvényén sétálgatunk: a bírálókat kell tájékozatlan kötözködőknek feltüntetni.
„Volt, aki bírálta az épülettömb nagyságát, pedig egyharmada épül csak annak, amit a bírálatban megfogalmaztak.” Hogy?  Akkor most mi van? Minek épül az egyharmada? A tavalyi tervekben még csak 3 buborék épül, a januáriban már 4! Ez lenne a kevesebb? ( A Vidámpark bejáratánál lévő tájékoztató molinó még a 3 buborékot reklámozza, most pedig 4 van!!!) Vagy? Akkor erről a „bíráló” lakosság, a civilek, az Urbanisztikai Társaság, a tájépítészek miért is nem tudnak? Megy a sumákolás, az eltitkolás, a mellébeszélés. Az előbbi számzuhatag után hírtelen váltunk ködös megfogalmazásokra: „A környezetébe beleolvadó biodóm átlagmagassága mintegy fele lesz a Nagyszikla tetejének, legmagasabb pontja pedig alig két méterrel múlja felül annak csúcsát.” Tegyük ezt át számokba! A Nagyszikla 34 méter magas. Egy 3 db félgömbből álló óriás hernyónak a legmagasabb pontja 36 méter lesz. Ez egy 10 emeletes ház magassága. Ez lesz a legnagyobb buborék. + 3 kisebb. Nincs neki átlagmagassága. Csak magassága van, amiről eddig büszkén hirdették, hogy kilátónak lehet majd használni. És igen, van neki hatalmas tömege! Egyenként 80 méteres átmérővel!

img_9882.JPG

És igen! Télen fűtik, nyáron hűtik, hogy kiegyenlített hőmérsékletet biztosítsanak….Na, kinek? Hát persze, hogy az özönlő + 500 ezer látogatónak! Tudjuk, hogy az efféle mesterséges életterek elsősorban a jól fizető látogatók komfortját szolgálják.

img_9880.JPGHogy mi lesz a 4. buborékban? Ki tudja….?
Nincs kérdés? Hol fognak ezek parkolni? Igen! A megnövekedett látogatószámhoz 50%-kal csökkentett parkoló számot építenek! Parkolóházba, fölötte zöldül majd a gyeptégla rács, a szellőzői ontják a friss levegőt, az M3, a vasút és a légifolyosó zajára ráerősítenek.
Ennyire nem kellene respektálnunk a biodóm felépítésében egyedül érdekelt Persányi úr szavait! Vagy a BIO előtagtól esetünk hasra? Nem tudhatom.

img_9886.JPG

Felfoghatatlan, hogy senkinek nem jut eszébe felvetni, hogy egy ekkora beruházásnak miért nem nyilvánosak az adatai? Ha a nyilvánosakat cáfolják, de azok nem az igaziak, akkor miért tévesztik meg a lakosságot is, és az építészeket is? Nem sérti ez esetleg az információhoz fűződő jogunkat?

Hogy fog belesimulni tájba a 3 üveg és műanyag buborék 36 méteres magassága 80 méter átmérővel? A legöregebb, legmagasabb fák 30 méteresek maximum.

Folytatódik a hazugság -gála: „A Városligetben és környékén tucatnyi, ennél magasabb épület áll jelenleg is.” 10 emelet magasságú házból sincs sok a környéken, de a Ligetben biztosan nincs… ma még. Csak lesz, ha beleépítik a 65 méteres Közlekedési Múzeumot és a 40 méter magas új Nemzeti Galériát. Igaz, hogy az már nem Városliget lesz, hanem múzeum negyed.
Megcsillantja még a megmaradó hullámvasutat, és észrevétlenül megtudjuk, hogy lebontják, de újjáépítik a barlangvasutat, az elvarázsolt kastélyt.
Rákérdezhetnénk, hogy mi lesz a sorsa a lézer dodzsemnek, amelynek tetőszerkezetét Pajtaszínházként akarták újjáépíteni a Ligetben. Nem ismeri, nem kérdezi senki, hiszen „úgyis azt csinálnak, amit akarnak”.
A Kis vidámpark helyén lesz az állatsimogató…. érdemes volt egy évre a túloldalra telepíteni a játszótérrel együtt. Nincs kérdés, nincs kétely, csak örvendezés.

De a fent felsoroltak apróságok, ahhoz képest, amit a biodóm felépítése melletti logikus indokként sorol fel.
„… a 6,5 hektáros új rész a Hungária körúti felüljáró mellett Budapest környezetvédelmi térképén az egyik legzajosabb, intenzív légszennyezettségű terület. A hullámvasút alig véd meg ettől, így az értékes állatok szabadban való tartásához egy hatalmas védőfalra volna szükség. A biodóm azonban nem csak a benne lévő állatokat óvja, de a kert többi része felé is csillapítja a káros hatásokat.”

Na,  itt áll meg a józan ész! Tudja, hogy éppen a fenti terület minden képzeletet felülmúló szennyezettsége miatt Budapest hosszú távú település fejlesztési terveiben rögzítették, hogy tilos ebbe a zónába új beruházásokat telepíteni? Tudja, hogy ezt a tervet kellett félre söpörni, hogy beépíthessék a Ligetet és a Vidámparkot, Tudja, hogy a környéken- mivel műemléki környezet-  nem lenne szabad ekkora épületeket emelni?
Tudja, hogy mindezek nem a biodóm építése mellett szóló érvek, hanem amellett szólnak, hogy MÁSHOL kell felépíteni a biodómot…ha kell egyáltalán.

Persányi biztosan tudja, hogy egy 3 szintes ( fa-cserje, gyep) FASOR, ERDŐSÁV), SOKKAL JOBB HANGELNYELŐ, MINT EGY TÉGLAFAL? Biztosan tudja, de ha az ész útjában áll a dicsőségnek, hát félredobjuk! (az észt, mi mást?)

Tudja, hogy az értékes állatokon kívül az értékes lakosság is álmatlanul forgolódik éjjel a repülők, a vonatok és az M3 zaja miatt? Tudja, hogy az ő szenvedéseiket a biodóm és a mélygarázs nem csökkenti, hanem fokozza?
A cinizmus, az arcátlanság teteje a biodómot úgy beállítani, mint ami az állatok védelmét szolgálja.

Jókora tévedés volt a történelmi állatkertnek a Bp-Vác vasútvonal mellé telepítése. Azóta kiderült, hogy az egzotikus állatoknak nem elegendő, hogy enni-inni kapnak, hanem, mozgástér és nyugalom is kell a boldogságukhoz, a szaporodásukhoz, az egészségükhöz. Hasonlóan a szintén értékes, adófizetőkhöz.
Akkor még erre nem gondoltak! Ma már tudjuk, és mégis fokozzuk a bajt?!

És ennek a szörnyszülött építménynek az lesz a feladata, hogy télen, nyáron, szünet nélkül teljesítse a tőle elvárt árbevételt. Télen valószínű, hogy ugrásszerűen nőni fog a látogatottság, a kellemes klíma miatt. De nyáron? Nyáron, az emberek a természet-élményért, a levegőért, friss szellőért, a fák árnyékáért, a madárcsicsergésért mennek az állatkertbe. Nem azért, hogy lakásuk klímáját meghazudtoló üvegházban sétáljanak. (ráadásul egy üvegházban már márciusi napsütésben olyan hőség van, hogy nem győzik majd a szellőztetést)

pannon_pakr2_1.jpg

Nagyon örülnék, ha nagyobb nyilvánosságot kapna, ennek az agyatlan gigaberuházásnak a minden képzeletet felülmúló kártékony volta. Ha lehetőséget adnánk a lakosságnak a tájékozódásra. Ha olyan környezetvédelmi szakújságírókat kérnének fel cikkírásra, aki tudja, miről ír, és kritikával fogadja a nyilatkozó érdekelteket, akik ellenőrzött forrásokat használnak, aki nem a tekintély előtt hason csúszva megy interjút készíteni az igazgató úrral.
Rengeteg a ha…rengeteg az ismeretlen….és közben a Vidámpark épületeit letarolták, rakáson a sok rom és a jövendő térkő is felsorakozott a régi parkoló helyén. A hazug molinót nem cserélik igazra, mert a lakosság megtévesztése nemzeti sport. A talajmunkálatokkal elindul a fák pusztítása, már levették a platánokról a védettséget jelző csillagokat….a végkifejlet nem kétséges.

…és baánlászló, a nemzet Liget-pusztítója, joggal irigyli persányi igazgató urat, aki halad, miközben a kutya sem ugatja meg.

Lesz még itt nagy meglepetés!

One Comment

  1. Hodu József Hodu József 2019.12.09

    Istenem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .