Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Bemutatták a Múzeumkert terveit

A MNM 2017.02.10-i sajtóanyagából:

A Múzeumkert rekonstrukciójáról 2015 őszén döntött a kormány. A részletek kidolgozását 2016 nyarán megelőzte egy ötletpályázat, amelyet ősszel a kert állapotát és értékeit részletesen feltáró vizsgálatok követtek. Először a kert növényállományának felmérésére került sor, több szakember bevonásával, műszeres vizsgálatokkal. Ennek eredményei a múzeum honlapján megismerhetők. A szakvélemény alapján a kertet gondozó Főkert Zrt. az elmúlt hetekben meg is kezdte a fák ápolását, és ők gondoskodnak a kert biztonságossá tételéről is. Elkészült a kert építéstörténetét és műemléki értékeit részletesen feldolgozó tudományos dokumentáció a kert történetével évtizedek óta foglalkozó Debreczeni-Droppán Béla és Alföldy Gábor közös munkájaként.

A sajtónyilvános eseményen a kutatók és a tervezők bemutatták a kert építéstörténetét, valamint a mai kor igényeit a történeti hűséggel ötvöző terveket. A tervezés alapjául a múzeum szakemberei által kidolgozott, értékszemléletű tervezési-program szolgál. A terveket az ötletpályázat első díját elnyerő Szabó Gábor és Szende András (Tér-Team Kft.) készíti, számos társtervező és szakértő bevonásával. A tervek szerint megvalósul a történeti sétány-hálózat teljes rekonstrukciója, restaurálják a kertben álló szobrokat, emlékműveket. Számos fát telepítenek, és a meglévő fa- és cserjeállomány megóvására is különös gondot fordítanak. Megújul az Arany János-szobor környezete is. A klasszicista kertészházban kávézó-cukrászdát alakítanak ki, és tervezik a Kálvin tér felőli sarkon található, jelenleg lezárt nyilvános WC felújítását is. A kertben ismét helyet kap egy kis játszótér is. A cél a Pál utcai fiúk korának hangulatát felidéző, a környék lakói, diákjai és a látogatók által egyaránt jól használható és szerethető Múzeumkert létrehozása.

Az eseményről készült videó:

Index:

A jelenlévő érdeklődők ezt követően kérdéseket tehettek fel (közben lemerült a kamerában az akkumulátor, ezért kivonatosan, írásban):

  • Jó ötlet-e, hogy kertészházban a kávézó? – Ez ízlés dolga, úgy gondolják, hogy örülni fognak neki a látogatók.
  • Nem veszélyezteti-e a kertészház kiegészítéseként tervezett üvegfal a madarakat? – Nem, mert csak 2-3 méteres, és úgy illeszkedik a környezetbe, hogy a madarakra ne legyen veszélyes. Növények, stb.
  • Lesz-e ivókút a kertben? – Igen, 4 db. Kettő a játszótér közelében.
  • Tervezik-e a kertet súlyosan terhelő események elköltöztetését? – Nem, mind a Múzeumok éjszakája, mind a Múzeumok majálisa szorosan kötődik az intézményhez, a látogatottságot növelni szeretnék. Az elhelyezés során várhatóan nagyobb területen fognak elhelyezkedni (több időbe kerül ha valaki mindent meg szeretne nézni), a kolbászsütők számát talán minimalizálják.
  • Milyen lesz a park világítása? (Az épületéről volt szó az előadásokon.) – Ez még nincs eldöntve, nehéz kérdés, dolgoznak rajta.

 Néhány kép:

One Comment

  1. Jeney Attila Jeney Attila Post author | 2017.02.12

    Amilyen szép a díszterem, olyan tragikusan rossz az akusztikája. Sajnos csak hangosítás volt nem rögzítették a hangot. Sem a kamera, sem az előadók előtt elhelyezett hangrögzítő nem tudott megbirkózni a visszhangokkal…

Hozzászólás a(z) Jeney Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .