Bartos Mihály jegyzete:
Az ember az öregedést azon is mérheti, hogy életében lassan több a temetés, mint a keresztelő. Bár ez az élet rendje, mégis újra és újra megráz az, amikor egy hozzám közel álló ember halálhírét veszem. Csütörtökön – a Budapesti Városvédő Egyesület közgyűlésén – értesültem róla, hogy egy nagyon kedves öreg barátom, Otruba István megtért Teremtőjéhez…
Amikor Ráday Mihály a televíziós műsorában 1981-ben meghirdette a város fotózására való toborzóját, Otruba István már ott volt az elsők között. Azután 1983-ban, amikor végre engedélyezték Egyesületünket, annak hivatalosan is egyik alapító tagja lett. Budapest egyes városrészeinek építészeti értékeit megörökítő program fáradhatatlan munkása lett. Nem csak kattogtatta masináját, hanem laborálta is a filmeket, készítette a papírképek ezreit. Ma ezek a képek, amit a Fotós csoport tagjaival együtt készített, a Kiscelli Múzeum és a Fővárosi Levéltár féltve őrzött dokumentumai a főváros 1980-90-es éveinek arculatáról. Különösen értékesek azok tükrében, hogy azokat az utolsó pillanatokat örökítették meg, amelyek után a városban jelentős városrendezési, építészeti átalakítások, nem egyszer barbár rombolások kezdődtek.
Nem csak a várost járta nyakában fényképezőgépével. Nagyon sokat köszönhet neki az Egyesület is, hiszen minden központi és nagyon sok helyi összejövetelen, programon fényképezett, dokumentálva az eseményeket, megörökítve a résztvevőket, emlékezetessé téve ezzel is közösségi életünket. A közösségért végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként, 1995-ben Podmaniczky-díjas lett…
Pista bátyámmal való ismeretségem még az Egyesület megalapítása előtti időkre nyúlik vissza. Szinte az első perctől kezdve bizalmába fogadott és barátságával tisztelt meg. Amikor 1987-ben a Promontor-Tétény munkacsoport megalakult, érdeklődéssel fordult a dél-budai végek felé. Nem volt olyan nagyobb eseményünk, ahol ne lett volna ott, megörökítve felújított műemlékeink avatását, emléktábláink leleplezését, halottak napi megemlékezéseinket, jelesebb összejöveteleinket. Az itt készült felvételeket laborálta, papírképet készített belőlük és az első találkozásunkkor már kezembe is nyomta a borítékot, benne ezekkel a fényiratokkal. Figyelmes volt, több alkalommal küldött emlékbe külön is képet egy-egy esemény főbb szereplőinek…
Több száz fényképet őrzök tőle, hátoldalukon szerény kis névbélyegzője lenyomatával és az elmaradhatatlan dátumozással. Mivel mindig fényképezett, így Ő maga, csak nagyon ritkán került fényképre. Most, hogy felidéztem emlékét, átnéztem fotótáramat, örömmel fedeztem fel, hogy a Promontor-Tétény munkacsoport első hivatalos rendezvényén, az 1987. július 18-án megrendezett helytörténeti-műemléki sétánkon készült képek egyikén, a bal szélen, nyakában a fényképezőgéppel, Ő is ott van. Igaz, a kép nem tökéletes, de helytörténeti dokumentum és személyes kedves emlék is.
Az évek, évtizedek során, atyai jó barátommá lett. Szinte most is hallom hangját, ahogy szólít, kérdez, mesél. Csak szeretni lehetett Őt! Csendes, szerény, halk szavú volt, akinek arcán, a munka közben orrára csúszott szemüveg mögött, mindig ott volt a derű…
Otruba István halálával, az Egyesület nagy fotósgenerációjának utolsó tagja távozott. Pista bátyám – emléked áldott, hiányod nagy! Nyugodj békében…
A búcsúztatás jövő szerdán lesz 10:30 órakor a Fiumei úti temető szóró-parcellájában
A temetésen a családon kívül az Egyesület néhány tagja is részt vett. Az alábbi képeket Tihanyi Károly, az elnökség egyik tagja készítette. Köszönjük!
Be First to Comment