Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Bontják
a Fővárosi Serfőzőt?

Kétségbeesett hangú levelet kaptunk B. K.-tól, mely szerint “a X ker. Maglódi úti volt Globus konzervgyár területén lévő Mátyás király címerével ellátott  épületet bontani készülnek holnap, legyenek kedvesek megakadályozni. A Ganz-MÁVAG által gyártott, mozdonyok sínek előállításával foglalkozó gyárat nem szabad hagyni lebontani. Az ipari műemlékeket hagyni elveszni, mely a háború alatt szolgálta a katonákat és népet.”

Nagyon sokszor elmondtuk, hogy a BVE nem hatóság, az ilyen jellegű kéréseket nem tudjuk teljesíteni, viszont annál fontosabbnak tartjuk, hogy ezen kérések, javaslatok, észrevételek mentén legalább felhívjuk a figyelmet az értékeinkre, legalább megfontolás tárgyává tegyük a tervezett lépéseket.

A helyzet tisztázása végett Millisits Mátéval felkerestük a helyszínt, néhány fényképet és egy rövid videót is készítettünk, hogy azok is “képbe kerüljenek”, akik talán nem találkoztak ezzel az épületegyüttessel:

A Kada utca és a Maglódi út sarkán álló lakóépület, és a teherbejárat mellett található irodaház és a porta épülete jó állapotban van. Az északi és déli üzemépületeket összekötő átjárón hibátlannak tűnik a “Királyi Sörfőzde” Mátyást ábrázoló mozaikja, a déli oldalon található gyári víztorony és a malátaszárító épülete viszont le vannak zárva – talán még életveszélyesek is. Az északi tömb használatban van – egy felirat szerint – lőtér (Globus Lövész Klub) üzemel itt. Egyébként az egykor szebb időket látott terület ma vállalkozói park.

Néhány fénykép, amelyeket a helyszínen készítettünk, illetve Hatvany Lajos Múzeum sörtörténeti kiállításának anyagából:

9 hozzászólás

  1. Sandor Sandor 2018.12.23

    Hacsak nincs pár milliádrja valakinek akkor mit lehet itt tenni?

    • Garay Klára Garay Klára 2019.04.25

      Sok múzeumnak, kulturális intézménynek keresnek alkalmas, méltó helyet manapság. Érdemes lenne úgy felújítani, hogy régi nagy hírének, szépségének megfelelően új funkciót kapjon. Ahogyan az már sikerült a nem túl távoli Eiffel és Diesel Csarnokokban. Talán ha a döntéshozók látókörébe kerül néhány ilyen épület, akkor nem csak a Vörösmarti tér és a Normafa, meg a Városliget szétverésében tudna gondolkodni az “államtitkárság” ( Akinek a részéről a legnagyobb veszély fenyegeti hazai örökségünket.

  2. Sandor Sandor 2018.12.23

    Valaki felhívhatná a tulajdonosok figyelmét erre. : http://www.dorottya.net/
    Egy ilyen átalakítás sokkal kifizetődőbb lenne mert ez az épület különleges, van brandje. Történelmileg is értékes. Előbb-utóbb a kommersz épületek kiadásával már nem lehet majd labdába rúgni! Senki nem szeret kommersz bádog épületben dolgozni/lakni. Viszont mindenki szeretne egy ilyen különleges épületben.
    http://www.dorottya.net/

  3. Jeney Attila Jeney Attila 2018.12.27

    Millisits Máté, érdeklődött X. kerületi helytörténeti gyűjtemény vezetőjénél, Verbai Lajosnál, Kőbánya egykori polgármesterénél a bontás ügyében, aki a következőt válaszolta:

    “Nem hallottam a bontásról, szerintem nincs is szó róla. Az FB-re én tettem fel egy sikítós képet, hogy azért, mert a csatornát nem javították ki, a fagyástól egy nagy felületen a dekortégla már leesett, tenni kéne ellene. Szerintem ez lehet a dolog alapja.”

    Eszerint talán nincs közvetlen veszély. Millisits Máté a közeljövőben filmet szeretne készíteni az épületegyüttesről…

    • Garay Klára Garay Klára 2018.12.29

      Az nem jelent semmit, hogy a kerület nem tud róla. Az ilyen einstandokat mindig a kerületek és az örökségvédelem tudta nélkül szokták csinálni.

  4. Surányi András Surányi András 2019.01.02

    Nem szerepel a műemlékké nyilvánítás alatt álló ingatlanok listáján a sörgyár, mint ahogy Műemlék Hivatal sincs már.. van helyette kormányhivatal a hangzatos Örökségvédelem néven. Sörivó-Világbajnokságot nem szerveznek az erre hivatott kormányszervek, ez tehát sajnos nem biztosítja az épület fenmaradását. Nekünk építészetileg, ipartörténetileg értékes épületetról van szó és Védelemre érdemesnek tartjuk… A jelenlegi tulajdonos koncepciója és városszemlélete merőben más, és a törvények is őt támogatják. A fenyegető helyzet szerint – bár a polgármester úr dementálta ezt… – a szóbanforgó ipartelekről a főzőház és a malátaszárító téglavörös blokkja eltünhet, és csupán a szerencsére hivatkozva remélhetjük, hogy a kastélyépület fennmarad. A kérdést mélyebben ismerő és Zsolnay-kérdésben szakértő Vízy László kollégámmal azt latolgattuk, hogy ha állam, főváros és önkormányzat együtt nézi szenvtelenül a fejleményeket, akkor legalább a Mátyás-sör Zsolnay-kerámiát helyezzék – rendeletileg – a Dréher Múzeumba. A Zsolnay név és a művek a Hungarikumok közé tartoznak és elherdálásuk jogi kategória. Felkérem Millisits Máté alelnökünket és Jeney Attila titkárunkat, fogalmazzanak meg egy erre vonatkozó levelet/kérvényt a Hungarikum Bizottságnak, melyet az elnök, a tiszteletbeli elnök, és az alelnökök aláírnak!

  5. Surányi András Surányi András 2019.01.02

    …korrekten Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság a kommentemben szereplő szerv neve

Hozzászólás a(z) Sandor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .