Titkár: +36/30/9-642-179 [email protected]
Oldal kiválasztása

Az Erzsébetváros egyik legjobb ismerője távozott közülünk. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fábiánházán született. A Debreceni Református Kollégium gimnáziumában érettségizett. Majd az ELTE, TTK földrajz-népművelési szakán diplomázott. Népművelési előadóként dolgozott a III. kerületben, majd 1988-tól nyugdíjazásáig a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal Művelődési osztályán közművelődési csoportvezető volt. Az Erzsébetvárosi Honismereti és Helytörténeti Klub alapító tagja, 1995-től közel két évtizeden keresztül vezetője volt. A klubja rendszeresen részt vett a BVE által szervezett rendezvényeken. Lelkes csapata gyakran járt velem városnéző sétáinkon.

1994-ben jelent meg. A mi városunk – Erzsébetváros c. könyve. A hiánypótló kiadvány az ifjúság számára készült és eljutott a kerület minden diákjához. 1996-ban a Magyar  Iskola Millenniuma alkalmából a kerületi iskolák bevonásával iskolatörténeti kiállítást rendezett a Klub. Ezt követően 1998- és 2001-ben jelent meg kétkötetes Erzsébetváros- iskolaváros című könyve. Az Erzsébetváros kerületi újság Helytörténeti rovatának másfél évtizeden keresztül szerkesztője és rendszeres cikk írója volt. A közel száz cikke a kerület történetének, híres személyiségeinek, műemlék épületeinek ismertetésével foglalkozik.    Összefoglaló munkája jelent meg 2004- és 2012-ben két kötetben Erzsébetvárosról Utak, utcák, terek és épületek Erzsébetvárosban címmel. Évtizedeken át kifejtett kimagasló helytörténeti kutatásának elismeréseként 2008-ban Pro urbe Erzsébetváros kitüntetésben részesítik. A Honismereti Társaság is Emléklappal ismerte el tevékenységét.

  1. szeptember 8-án itt hagyott minket. Temetése szeptember 27-én volt a Magyar Szentek templomában, Budapest XI. Magyar Tudósok körútja. 1.

Kedves Kati, emlékedet megőrizzük.

Horváth Péterné BVE Város- és ipartörténeti csoport