Titkár: +36/30/9-642-179 [email protected]
Oldal kiválasztása

Szereplők:

KRISZTUS
SZENT PÉTER
PILÁTUS
GAZDAG IFJÚ
BARTIMEUS
MÁRIA
CYRENEI SIMON
VERONIKA
SZÁZADOS
HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
NIKODÉMUS
NAIMI IFJÚ
SIMON FARIZEUS
ZAKEUS
SZAMARIAI ASSZONY
ARIMATEI JÓZSEF


Krisztus: Velem tartasz, Péter?

Péter: Már hogy is ne, Uram Krisztus, egy ilyen ragyogó tavaszi napon.  Legalább körülnézünk egy kicsit ebben a szép kerek világban?

Krisztus: Mit látsz?

Péter: Szent Isten! Egy rakás keresztet.

Krisztus: Ne ijedj meg, inkább válassz egyet!

Péter: De, Uram… Ahogy parancsolod…

Krisztus: Látom, egy szép mellkeresztet választottál. Szépen festesz vele, akár egy római pápa.

Péter: De Uram! Nem vagyok méltó… De te miért? És miért ezt hatalmasat?

Krisztus: Indulhatunk, Péterem?

Péter: Hová, uram?

Krisztus: Járunk egyet. Egy kis keresztutat.

Péter: Muszáj, Uram? És máris egy szakadék. Te persze átjutsz rajta, de én…

Krisztus: Te is, kishitű. Szépen átfekteted rajta a keresztedet és átsétálsz rajta, mint én, látod?

Péter: De Uram, az enyém erre ugyancsak rövidke.

Krisztus: Ez már szentigaz! No, gyere, sétálj át az enyémen!

Péter: Köszönöm, Uram. Segíthetem vinni?

Krisztus: Köszönöm, Péterem.

Péter: Nem felfelé megyünk?

Krisztus: Most lefelé.

Péter: A városba?  Emelkedettség helyett csupa alantasság. Telistele…

Krisztus: Stációkkal! Itt is van az első.

Péter: Ő lenne az? Nekem valahonnan nagyon ismerős. Hát persze. Pilátus az. Csak civilben. Mit csinálsz itt?

Pilátus: Várok.

Péter: Kire, jóember? Vagyis gonosz ember. Látod Uram, már bocsáss meg, de nem kellett volna belevenni a krédóba! Őrá vársz, ugye?

Pilátus: Minden útkereszteződésnél eszembe jutott.

Péter: A keresztről, mi? Te Pilátus!

Pilátus: Egy pillanatra mindig meg kellett állnom. Akár a légióban, akár a keresztes hadjáratban, akár az idegenlégióban. És minden útkereszteződésnél. Mind a mai napig. Itt a városban is. A piros a véred, a sárga irigységem, a zöld a tovább reménye, de azután megint piros.

Krisztus: Moraj, tömeg, illatos víz, kendő, hófehérség…

Pilátus: “Ecce homo!” és moraj. S tömeg.
         Csodákért kijáró köszönet.
         Pilátus ítéletről jövet:
         “Szóval  nem én a bűntelent… Ők
         szabták ki, ami eljövend… Ők…”
         Tál illatos vizet kér. Kendőt. –
         Beleivódik szövetébe
         A hóhérok hófehérsége.

Péter: Te is megfoghatod. Ezt meg vedd a nyakadba!


Péter: Ha jól látom, már itt is van a második stáció. Ez a figura is nagyon ismerős. Min töprengsz, jóember, ha valóban az vagy?

Gazdag ifjú: Mostanában már csak keresztrejtvényeken. Sok feladványt megfejtettem és meggazdagodtam, de az etikai kódexet mindig betartottam.

Péter: Ó, hát ez a gazdag ifjú!

Gazdag ifjú: Csak a kereszt rejtélyét nem, fejtettem meg. Az INRI-t meg az ICHTHUS-t

Péter: Pedig egyszerű: a feladványt fel is kell ám venni, komám!

Krisztus: Kereszt, ereszt, vesztőhelye, jelek jele, Paradicsom-fácska.

Péter: Kapizsgálod már, nagyokos?

Gazdag ifjú: Mert az Úr már el nem ereszthet
             mindaddig, míg nem adja ezt meg:
             megkapja mindőnk a keresztet,
             hogy induljunk vállunkon vele
             virágos városból kifele.
             Terhünk szégyen és Jelek jele.
             Az út vége a vesztőhely-e?
             Vagy Paradicsom-fácska helye?
             Áron viruló új vesszeje?

Péter: Na, jól van, akkor kapaszkodj bele te is.

Pilátus: Ezt pedig vedd át tőlem, jó hasznát veszed te is.


Péter: Ni, csak, egy vak koldus, mint a régi szép időkben. Akár a vak Bartimeus is lehetne.

Bartimeus: Az vagyok, de már csak rövidlátó.

Gazdag ifjú: Te sem látod a fától az erdőt, igaz?

Bartimeus: Bizony, egy kicsit elvesztem a részletekben: a kamatokban, a nüánszokban, a tizedesekben, az árnyalatokban, a mikrovilágban.

Péter: És most mivel foglalkozol?

Bartimeus: Kidolgozom a részleteket.

Péter: És hogy szolgál az egész-séged?

Bartimeus: Elvesztem. A részletekben.

Pilátus: Fordulj az origóhoz!

Péter: Azt a kereszt tövében keresd, s gondolj első botlásodra.

Gazdag ifjú: Arra, hogy miben botlottál meg először.

Bartimeus: Azt tudom: részletekben.

Krisztus: Tört és egész, tört test, tört én, megtörtént.

Bartimeus: Hogy is van az első elesés?
           A látvány esendősége. És
           az új érzés, hogy most megtörtént,
           amint elfogja a megtört Ént.
           Hisz tört a test. A lélek kész.
           Bármely veszt. Hiába az egész.

Péter: Hát akkor vedd fel te is, Bartimeus.

Gazdag ifjú: Ezt meg te hordozd tovább, mert felettébb egészséges.


Péter: Negyedik stáció: Jézus találkozik, anyjával, Máriával. Ez viszont, Uram, az a Mária, a nyüzsgős.

Mária: Sürögtem-forogtam. Főztem a seregre, tépést csináltam, nagyasszony voltam, benne voltam a harmadrendben, a kongregációban, a mozgalomban, a védnökségben, a szülői munkaközösségben, a vöröskeresztben. Belefáradtam, aztán leültem a tévé elé.

Péter: Osztottad a jót, de befogadtad-e, mint a másik Mária, a názáreti?

Bartimeus: Szenvedtél-e vagy csak küszködtél?

Mária: Azt igen! Büdös kölykökkel…

Gazdag ifjú: Sírtál-e vagy csak siránkoztál?

Mária: Csak siránkoztam. De, kérdezem tőletek, elbírja-e a végtelen szeretet, hogy bárki is hiányozzon az Öröklétből?

KrisztusMária, Mária, Mária, méhének gyümölcse, szenvedés pohara

Mária: Mária, Mária, Mária.
       Fiát, jaj, így kell most látnia.
       Mária méhének gyümölcse
       pedig Isten egyszülött fia.
       Szenvedés poharát kiöntse –
       nincsen és nincs, nincsen senki ma,
       nem segít Ég, se könny, se ima,
       Mária! Mária. Mária.

Gazdag ifjú: Gyere, asszony, néked is akad egy fogás.

Bartimeus: Ezt pedig most te vedd a nyakadba, hadd legyen ékszered.


Péter: Egyre többen visszük, s egyre nehezebb lesz.

Még szerencse, hogy a következő stáció Cyrenei Simon lesz. Itt is van. Remélem, emlékszel még…

Cyrenei Simon: Csakhogy én akkor parancsra vittem. A tiedét, Uram, vittem, de az enyémet elhajítottam. Aztán nehezebbnél nehezebb kereszteket emelgettem.

Péter:  Életszentség?

Cyrenei Simon: Nem. Mutatvány. Produkció. Világbajnokság. Atlétika.

Bartimeus: Az ám! Krisztus atlétája!

Cyrenei Simon: Az atléta diszkoszt vet, gerelyt vet, kalapácsot vet, Krisztus atlétája viszont keresztet.

Péter: És most vinnéd?

Cyrenei Simon: Félek, most már késő.

Krisztus: Súly, nehezebb, vállára, teher, félsz, iszony.

Cyrenei Simon: Másokat sikerült. S volna mi
               nehezebb? magunk megtartani?
               A súlyt Simon, a cyrénei
               vállára átvéve érezi.
               Dolgozik a mezőn naphosszat.
               Teher s teher. Egyik se rosszabb,
               csak amit az iszony növesztett.
               Félsz nélkül viszi a keresztet.

Péter: Ez már a tiéd is, nyugodtan viheted.

Mária: Hogy ismét bajnok lehess, ezt meg a nyakadba akasztom.


Péter: Uram, egy pillanatra!

Krisztus: Mit sutyorogsz,  Péter?

Péter: Ez itt egy, izé…

Krisztus: Ez a hatodik stáció.

Péter: De hát ez egy afféle…

Krisztus: Miféle?

Péter: Igazat szólva, olyan, mint a többi, de ez egy még olyanabb.

Krisztus: Ez Veronika. A többiek pedig péterek.

Péter: Te lennél az a Veronika?

Veronika: Már nem vagyok az. És már ez a kendő sem az.

Mária: Mi tettél vele?

Veronika: Integettem.

Gazdag ifjú: Kinek?

Veronika: Minden férfiben az ő arcát kerestem. Egy kicsit mindegyiké hasonlított rá, de egyik sem őt kívánta, hanem engem.

Mária: Vagy valami mást, általad.

Veronika: Bepiszkolódtam, s a kendőről eltűnt arca.

Mária: Könnyeidbe mártva előhívhatod.

Veronika: Úgy beszélsz, mint Mária.

Mária: Ez hamarosan veled is bekövetkezhet.

Krisztus: Karcolt arcot, igazabbat, kendőnyi szövet, nyomorúság negatívja.

Veronika: Lát most Veronika oly arcot,
          minél igazabbat nem karcolt,
          festett soha, s nem vésett ki és
          nem is fog többé emberi kéz.
          Kezében a kendőnyi szövet,
          amin a vér, a könny s a köpet
          a nyomorúság negatívját
          megszentelődve előhívják.

Péter: Gyere, jut még neked is hely.

Mária: Ettől meg Máriává lehet Veronika.


Péter: Ez meg itt, ha jól látom, egy százados.

Százados: Római, gall, németrómai, kuruc, labanc, porosz, orosz, tartalékos, géhás és ávéhás.

Péter: Pedig neked akkora hited volt, hogy “mondjad csak egy szóval”, minket meg lekishitűzött az Úr, megjegyzem jogosan.

Százados: Szolgám meggyógyult, engem  kitüntettek, ezután úgy ment minden mint a karikacsapás. A másodiknál kellett volna megdöbbenni, mert a harmadiknál már szokássá vált a csoda, a felemelkedés, vagyis hát az elbukás.

Krisztus: Első, második, újra megtörténhet, közös szégyen.

Százados: A második földrebukást már
          mint volt az első lerogyásnál –
          tán váratlannak se vélhették
          körötte: “Újra megtörténhet még!”
          Közös szégyen. Valahogy könnyebb.
          Mily könnyedén ered el könnyed.

Veronika: Tessék, ebbe megtörülheted.

Százados: Köszönöm. Mégsem akarom. Ebben már van valaki.

Péter: Ez meg, ahogy nehezedik úgy lesz könnyebb. Gyere te is markold meg!

Veronika: Ez meg közlegényi rangod jelezze.


Péter: Hányadik is jön, emberek? Na, végre, egy apáca!

Gazdag ifjú: Márpedig ez a házasságtörő asszony.

Házasságtörő asszony: Hogy is magyarázzam. Asszonyból szűz lettem, mert hozzászegődtem, mert lemondtam mindenről. Hordtam a vizet a keresztelőkutakba, virrasztottam böjtöltem, sebeibe rejtettem arcom, hogy ne lássam az egyre gonoszabb világot, kiüresítettem magam.

Péter: És elvesztetted a kedélyedet.

Házasságtörő asszony: Csak szomorított, hogy mennyiire bántják őt.

Péter: És ezzel újra keresztre feszítetted a kitárt karú, keresztre feszítetted a feltámadt Krisztust.

Százados: És te mikor voltál életedben a legboldogabb?

Péter: Akkor, amikor harmadszor tagadva meg őt keservesen sírva fakadtam.

Házasságtörő asszony: Igen, én sajnos csak sirattam, de nem örültem, nem hoztam gyümölcsöt, meddőhányó lettem, asszonyból, szűzből semlegesnemű.

Krisztus: Jeruzsálem leányai, meddő gazok, sírva sírni.

Házasságtörő asszony: Hát ez is még hátra: sírva itt
                      látnom Jeruzsálem lányait.
                      Miért e jajgatás? Nincsen ok,
                      nincsen, hogy én rajtam sírjatok.
                      Jeruzsálem lányai, ti,
                      Magatokon kell sírva sírni!
                      Ha így jár egy gyümölcshozó fa,
                      mi vár vajon meddő gazokra?

Péter: Tagadásból örömkönnyek, keresztből széttárt kar. Gyere, fogd meg a kezét!

Százados: Parancsba adom neked, nővérem, tűzzed ki jelét!


Péter: Ha már nem jöttem volna rá, hogy mifélékkel találkozunk, azt hinném, Uram, hogy ez Nikodémus.

Nikodémus: Aki napkeleti bölcsből napnyugati bölcsész lettem.

Bartimeus: És kiokosodtál a bölcsességből.

Nikodémus:  Urunk hozzánk lett hasonlóvá, mi meg, nagyokosak elvonatkoztattunk. Tőle. Azt a sok nullát, ami vállaira vett gyengeségünk volt, önmagunk után írtuk.

Százados: S lettünk előbb századosok.

Pilátus: Majd ezredesek.

Gazdag ifjú: Végül milliomosok.

Nikodémus: Cezaromán és grafomán írástudók.

Krisztus: Harmadszor már egészen ránk hasonlított.

Nikodémus: Lám elesett. Harmadszor is. Ott
           már egészen ránk hasonlított.
           Magára vett gyöngeségeink
           a vállain nehezebbek, mint
           a kereszt nehezülő súlya.
           Lám elesett. Harmadszor. Újra.

Péter: Itt a kapaszkodó, gondold meg jól, Nikodémus!

Házasságtörő asszony: Aki ezt magára akasztja, köldöknézőből lényeglátó lesz.


Péter: Ez a fiatalember is pokolian ismerős…

Naimi ifjú: Jól mondod: pokolian. De nem az volt a pokol, ahonnan visszahozott, az csak a tornáca, hanem az, hogy nem hittem el, hogy feltámadtam. Így aztán csak ismételtem.

Nikodémus: És a mennyiség sehogy sem akart átcsapni a minőségbe.

Naimi ifjú: Te mondád. Nem vettem észre, hogy jelévé lettem, hanem élveztem örökzöldnek tűnő ifjúságom. Jel helyett kuriózummá váltam, csudabogár lettem, aki egyszer született és kétszer halt meg, holott fordítva lehetett volna: kétszer születtem, először gyermeknek, másodszor jelnek. Örökifjú ikonná lehettem volna, s koravén playboy vagy éppen pornográfia lettem.

Krisztus: Már csak testét nem vetette le.

Naimi ifjú: Bíbor ruháját letépték rég.
       Repesztik csúfos öltözékét.
       Nép vihog, hóhér, minden őre.
       Áll. Mint kő s koponya, oly pőre.
       Már csak testét nem vetette le.
       Mezítelen szégyen. S Jelek jele.
       Bűntudó Ádám. Isten fia.
       Megdicsőült pornográfia.

Péter: Gyere, Ádám, csábulj most ehhez a fához.

Nikodémus: És jelezzed meg magad ezzel!


Péter: Ez meg mintha az egyik kollégád lenne, Nikodémus!

Nikodémus: Simon farizeus!

Simon farizeus: Most Simon filozófus.

Veronika: Téged én ismerlek. Hogy kerültél oda, a koraszülött osztályra?

Simon farizeus: Mert ott aztán van min elmélkedni és botránkozni. Életre delejezzük a selejtet. Gúnyt űzünk a Taigetoszból.

Veronika: Alig egy kilós eltorzult arcú, agonizáló emberfiák a búrák alatt!

Simon farizeus: Életre ítéltek.

KrisztusÁltalverik, betelik, ki kell innia, íme az ember.

Simon farizeus: Mindaddig az Úr nem ereszt el,
                  míg nem leszel egy a kereszttel.
                  Íme, az ember. És az Isten.
                  Ég, se könny – nincsen ki segítsen.
                  Testét szögekkel általverik.
                  Szenvedés pohara betelik,
                  s nem múlhat el. Ki kell innia.
                  Három órás az agónia.

Péter: Jer, egyre nő a feladat, elférsz te is alatta.

Naimi ifjú: A nagy mellé itt egy kicsi is, hogy felnőj vele a nagyhoz.


Péter: Pedig itt kellene lenni a tizenkettedik stációnak.

Bartimeus: Itt is van, vagyis ott fenn, nézd csak!

Péter: Zakeus! Itt jön az Úr, gyere le!

Zakeus: Nem jövök. Nem vagyok méltó. Különben is csak kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam, s mindenhová eljutottam, sok mindenki hívott meg asztalához. Sokat nyüzsögtem, sok helyre bejutottam, sok mindennel beteltem.

Naimi ifjú: Az a fontos, hogy kíváncsi maradtál.

Zakeus: Az a baj, az a nagy baj, hogy már nem vagyok kíváncsi, már minden megtörtént velem. Felpörögtem és leeresztettem. Jó itt nekem, nem akarok lejönni. Egy idő után csak a tévét néztem, aztán itt kötöttem ki. Jó itt nekem.

Pilátus: Kérdés, hogy akkor igazán kíváncsi voltál-e rá.

Zakeus: Igazat szólva nem egészen értettem, mit akar velem, kisemberrel az a vándopróféta. Pontosabban…

Cyrenei Simon: Pontosabban nem merted megérteni. Túl kicsi voltam.

Péter: Vagyis kicsiny hitű.

Krisztus: Egy csepp rám is aláhull.

Zakeus: Most hasad szét Salamon fátyla.
             Most a napot senki sem látja.
             Állnak hirtelen támadt homályba most.
             Mindnyájan hallják a századost:
             “Bizony ez az Isten fia volt.”
             Öt sebétől vérzik még a Holt,
             Vére a kereszt fájára folyt.
             Vérből egy csepp rám is aláhull
             Bűnösségem bocsánatául.

Péter: Gyere csak le Zakeus, mostantól kezdve ez a fa emel föl.

Simon farizeus: Ez meg lehúz, de csak emberméretűre.


Péter: Úgy látszik, hozzá kell szoknunk, hogy az Úr szeszélyéből itt már mindenki stáció lehet. Ez ugyanis, barátaim, a szamáriai asszony.

Szamáriai asszony: Vagyis szamaritánus, barbár, gyüttment, tót, rác, sváb, oláh, zsidó, cigány, aki megtudta titkát Uratoknak. Beavatott lettem, ám ezzel kiváltam. Titkom hamarosan szexepilem lett, s mindenkit körém bűvölt. Világszám lettem. Konkurense Máriának. De csak Madonna. Szomjaztak utánam. Istenem, hányan és hány kulacsosok?! De korsóm kiürült, hiába kongatok vele. Bizonyságom kimértem, titkom megszegtem, ölembe már senki nem hajtja fejét. Én csak megértettem, Mária viszont befogadta.

Krisztus: Mária, Mária Mária, miképpen volt, és most, és lesz mindörökre.                 

Szamáriai asszony: Mária. Mária. Mária.
                  Fiát, jaj, így kell látnia.
                  “Hol volt az angyali légó,
                  hogy óvja, ha tényleg égii Ő?!”
                  Csúfolt fiát tartja ölében;    
                  holt fiúkat anyák, miképpen
                  volt, és most, és lesz mindörökre.
                  Letörölhetetlen a könnye.

Veronika: Gyere, ezzel letörölheted.

Péter: Gyere asszony, fogd meg a bizonyságot.

Zakeus: A titkot meg akaszd nyakadba.


Péter: Végre egy derék ember! Bemutatom nektek, Isten vándorló népe, Arimatei Józsefet, aki volt szíves sírboltját Krisztus Urunknak felajánlani.

Arimatei József: Örökbe adtam, de harmadnapra… Máig nem értem, mi történt. Mutogatom mind a ma napig, tessék, nézzétek az üres sírboltot, de nem tudom megmagyarázni. Így aztán a semmit mutogatom. Kisemmizett vagyok. Másoknak legalább jutott egy-egy betekert fáraó, nekem csak Krisztus hűlt helye. Így aztán, ha jönnek, nem szólok semmit, s oda       mutatok. Ők meg lázasan sustorognak, de miről? Jönnek a riporterek, kérdezik, mi volt itt. Elmondom. Kérdezik, mi történt. Elhallgatok.

Mária: Próbáljad meg! Segítünk.

Pilátus: Az őröket én állíttattam.

Gazdag ifjú: Az illatszereket az én boltomban vették.

Bartimeus: Én csak távolról figyeltem, de a nagy fényesség – ennyit láttam – majdnem másodszor is megvakított.

Cyrenei Simon: Én a földemen dolgoztam, amikor egy hirtelen szellőcske megcsapott. Már tudom, akkor lehetett.

Mária: Én az asszonyokkal voltam, s az angyaltól tudtuk meg.

Veronika: Én még mindig sirattam, amikor is egy villanásra ragyogni láttam arát kendőmön.

Százados: Nekem embereim jelentették, hogy Jeruzsálemben valami zűr volt, de aztán minden rendbejött.

Házasságtörő asszony: Én felébredtem, felkeltem, s magam sem tudom megmagyarázni, mért, meglestem a hajnalhasadást. Olyan szép volt, hogy napokig zokognom kellett miatta.

Nikodémus: Én még ébren voltam akkor, a lerombolt és három nap alatt felépített templomról elmélkedtem.

Naimi ifjú: Én akkor barátaimmal múlattam az időt, de amikor már hajnalodott, egy pillanatra eszembe villant, hogy most pontot kellene tenni, kígyó marta fügébe, gyorsan ölőbe harapni, vagy harmadszor is elkezdeni.

Simon farizeus: Én álmomban a Keresztelő Jánossal vitatkoztam. Őróla.

Zakeus: Én úton voltam hazafelé. Már ott voltam a város falai előtt, amikor egy ágyból kibújt kisgyerek penderült ki az egyik házból, és látszólag minden ok nélkül hangosan felkacagott.

Szamariai asszony: Én fölébredtem arra, hogy férjem halottan fekszik mellette. Hevesen ölelgetni kezdtem tiszta szerelemmel, mire ő felébredt, s nevetve mondá, hogy most őt feltámasztottam.

Arimatei József: Én le sem hunytam szemem azon az éjszakán. A büszkeségtől, és a boldogságtól, hogy nekem ilyen neves vendégem van. Azon a reggelen is kimentem megnézni. De már csak a semmiit találtam. Mást én nem is tudok mondani.

KrisztusÁcsolt, áloé, ám, drága, édes, eltűntél,eszmék, föl, gyolcs, halban, halkan, hatalmakra, hív, holt, így, Jézus, Jónás, karod, megmosdattak, mentél, mint,  mirha, szegezték, sziklabolt, tárt.

Arimatei József: Nem értem… Segítsetek!

Pilátus: Megmosdattak.

Gazdag ifjú: Jézus, Drága Holt.

Mária: Áloé.

Veronika: Mirha.

Házasságtörő asszony: Gyolcs.

Szamáriai asszony: Sziklabolt.

Cyrenei Simon: Édes Jézus.

Bartimeus: Így mentél halkan.

Százados: Eltűntél,

Nikodémus: Mint Jónás a halban.

Naimi ifjú: Tárd karod hív.

Simon farizeus: Föl így szegezték.

Zakeus: A hatalmakra ácsolt eszmék.

Arimatei József: Megmosdattak, Jézus, Drága Holt.
              Áloé. Mirha. Gyolcs. Sziklabolt.
             Édes Jézus, így mentél halkan,
             eltűntél, mint Jónás a halban.
             Tárt karod hív. Föl így szegezték
             a hatalmakra ácsolt eszmék.

Péter: De nagy csend lett, Uram. Feltámadás előtti csend. Vagy inkább megkukultak. Most mit csinálsz velük?

Krisztus: Feltámasztom őket. “Szála alá poklokra…” Kapizsgálod már?

Péter: Értem! Az Úr a pokolban is Úr!

Arimatei József: Hová tűnt a kereszt?

Házasságtörő asszony: Szálka volt bennünk, s Ő kivette.

Gazdag ifjú: És hol van ő?

Zakeus: Talán a fáról meglátom.

Krisztus: Béke veletek!

Péter: Na, mit bámultok pupákok?

Arimatei József: Ilyenkor el kell hallgatni.

Péter: Ilyenkor meg kell szólalni.

Arimatei József: Tárt karod hív. Föl így szegezték
              a hatalmakra ácsolt eszmék.

Krisztus: Béke veletek!

Mind: Ám él a lélek, a test s a Holt.
             Harmadnap üres a sziklabolt.

Péter: Na, Uram, akkor mi már mehetünk is. Igaz, ami igaz, cefetül elfáradtam ebben a cepekedésben.

Nikodémus: Hirtelen bukkan fel egy mellékutcából. Nem a vállán hordozza, hanem magasra tartja. Még csak néhányan sorakoznak fel mögötte: pásztorok, háromkirályok, bolondok. Nevetségesen kicsiny csapat.

Veronika: Ülök a villamoson. A legfáradtabbak sem akarnak mellém ülni, mert fáradt cigányasszony vagyok. Ő kapaszkodik föl, egy diplomatatáskás kezébe nyomja a keresztet, s lerogy mellém. Koszos kendőmmel megtörlöm homlokát.

Simon Farizeus: A plakátokon jelöltek, tiszta múltukkal dicsekednek. Útjelzők a politikai dzsungelben. Vagy talán bennük sem? És ekkor az egyik plakáton felragyog arca, a jelölőé. Rám mosolyog, öreg zsidóra, azzal, hogy Ő pedig énrám szavaz.

Bartimeus: A volt körzeti pártház előcsarnokában ücsörgünk, szerencsétlen leszerelt munkásőrök. Megjelenik. Kártyával kezében. Lapot oszt nekünk.

Zakeus: Uram, maradj velünk, mert esteledik és a nap már lemenőben van.

Krisztus (leül közéjük): Béke veletek!

Forrás: Egyházfórum, 2009.
Főkép: Church of the Holy Trinity in Gemunden am Main, Bavaria, Germany