Titkár: +36/30/9-642-179 [email protected]
Oldal kiválasztása

2020. április 18-án elhunyt, Péter I. Zoltán Podmaniczky-díjas nagyváradi újságíró, helytörténész, tucatnyi könyv szerzője, aki mindent tudott a Holnaposokról, Ady Endréről, Várad történetéről, s ezt színesen, gazdagon el is tudta mondani, olvasmányosan le tudta írni. „A tegnap városa” című kétrészes Nagyvárad-filmemnek – amiben vele a neten bármikor találkozhatnak – ő volt a Vergiliusa, vagyis a szakértője, útikalauza.

A későbbiekben is forgattunk még együtt Váradon. Hiszen ott,  „A Holnap” városában tudott, ismert mindent a részletekbe menően is, ahol a magyar kultúra, s benne az építészet remekeit illetően mindig van mit fölfedezni, s közreadni újságban, könyvben, tévéműsorban publikálni, vagy akár az internetes lehetőségeket használva elmondani. Azért is, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a múlt értékes örökségét, s tegyenek is érte. Azért is, hogy ne csak a kortársak, de a következő nemzedékek is megbecsüljék azt, amit így azután megörökölnek tőlünk.

Péter I. Zoltán tizenöt éven át dolgozott a Bihari Naplóban, majd a Várad című folyóirat főmunkatársa lett. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak, a nagyváradi Ady Társaságnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) is aktív tagja volt. Nehéz volt leírni most ezt a szócskát, hogy „volt”.

Péter I. Zoltán példamutató, munkás élete most, a 71-dik életévében, egy infarktussal véget ért, de az általa írt, vagy társszerzőként jegyzett ötven könyv, s velük, bennük ő is velünk marad, s átörökíti azt a hatalmas tudást, amit szerencsénkre és utódaink szerencséjére is sikerült közreadnia.

Fájó szívvel búcsúzunk, búcsúzom tőled Zoltán. Nagyon fogsz hiányozni akár Pesten, akár Váradon…

Ráday Mihály