Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

“Az eltűnt idő nyomában”

A XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat által kiírt pályázatnak kettős célja volt. Egyrészt a példásan felújított villák, épületek bemutatása, másrészt az, hogy a Budapesti Városvédő Egyesület szellemiségének megfelelően felhívjuk a figyelmet további, megmentésre érdemes épületre.

A munka (a kutatás, a szövegek összeállítása, fotózás, a 10 darab tabló megtervezése és a nyomdai kivitelezés) időre elkészült, a bemutatásra azonban a pandémia miatt csak szeptember 23-án került sor, viharos körülmények között. Nem volt kegyes az időjárás a hatalmas roll-upok a szélben feldőltek, nagy nehezen sikerült némi statikusi trükkel annyi időre stabilizálni őket, hogy Pokorni Zoltán polgármester úr és Ráday Mihály elnök úr elmondják köszöntőjüket. A szakmai részt természetese Beöthy Mária, a kiállítás összeállítója tartotta, megköszönve Ráday Mihálynak, Rosch Gábornak és Puha Titusznak a fotóanyag elkészítését, Bognár Gábornak a levéltári kutatásban nyújtott segítségét, végül Surányi Andrásnak, hogy az egész anyagot azokba az egységes szerkezetű tablókba álmodta, melyeket most megcsodálhattunk. Az eső eleredt, a technikusok sürgetésére, biztonsági okokból az ünnepséget azonnal fel kellett függeszteni. Fényképek természetesen készültek, köszönet értük Tihanyi Károly kollégánknak:

A vándorkiállítás – nem véletlenül – nagy sajtónyilvánosságot kapott, természetesen a kerületi médiumok is hírt adtak róla, itt azonban a Magyar Építész Kamara, Építész Közlöny Műhely 2020. szeptemberi számának Kulturális híradó rovatában megjelentet idézzük: 

A következő állomás a Hegyvidék Galéria volt a Királyhágó-téren. A hely kialakítása miatt némi paradigmaváltásra kerül sor. A tablókat felállítottuk, a kiállítás bemutatására azonban egy vetítettképes előadás keretében került sor, melyet hozzászólások, kérdések, kötetlen beszélgetés követett, és természetesen az érdeklődők tanulmányozhatták az előadás előtt és azt követően is a szigorú sorrendben kiállított tablókat. Az alábbi képeket Puha Titusznak köszönjük:

Többen jelezték, hogy szívesen haza is vinnék további tanulmányozás végett kinyomtatott formában a kiállítás anyagát részben vagy egészben. Erre az igényre úgy gondoljuk, hogy a legközelebbi hasonló projektben (Bauhaus a Hegyvidéken) figyelnünk kell.

A vándorkiállítás következő helyszíne a világ egyik legszebb villamosmegállója, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont – Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény lesz.

One Comment

  1. Kiss Réka Kiss Réka 2021.04.07

    Kedves Jeney Attila!
    2020 szeptemberi kiallìtás megyìtója számomra nagy
    élmény volt!
    Üdvözlettel
    Kiss Réka

Hozzászólás a(z) Kiss Réka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .