Tegnap rendkívüli élményben volt részünk Tihanyi Karcsival: elhoztuk Klösz György legendás fényképezőgépét a XVI. kerületből egy készülő belvárosi kiállításra.
A gép mérete és súlya minden várakozásunkat felülmúlta. A hatalmas, több tíz kilós berendezést nem lehetett leszerelni az állványáról, és nagyon komoly erőfeszítésbe került, hogy egyáltalán beférjen a Suzukiba (Karcsival együtt).
Vajon léteznek véletlenek? Ketten, két fotós indultunk el a gépért: Karcsi, a BVE és az RMVFSZ fotósa, illetve jómagam, amatőr fényképezőként. Ám egy apró hiba csúszott a tervbe: a műterem kulcsát otthon felejtettük. Rögtönöznünk kellett, így megkértük a kedvencs csokiüzletünk tulajdonosát, hogy átmenetileg elhelyezhetjük-e náluk a gépet. Hozzájárult, sőt, az egyik dolgozó kolléganő azonnal felhívta édesanyját, aki maga is fotós, és lelkesen jött, hogy megcsodálja a különleges darabot.
A szállítás utolsó lépése is különös volt. A baromi nehéz szerkezet kiemeléséhez az éppen arra járó K. Dávid nevű fotós jött segíteni. Véletlen? Vagy valami titokzatos erő veszi körül ezt az ikonikus fényképezőgépet?
Ha már itt tartunk, érdemes néhány szót szólni Klösz Györgyről és korszakos jelentőségű munkásságáról.
Klösz György (született Johann Justus Georg Kloess, 1844–1913) Darmstadtban látta meg a napvilágot, de munkássága révén a magyar fotótörténet meghatározó alakjává vált. A császári és királyi udvari fényképész címet is viselő Klösz leginkább Budapest, valamint vidéki városok, ipari létesítmények és középületek megörökítésével szerzett hírnevet.
Klösz eredetileg gyógyszerésznek tanult. Ez a háttér nemcsak a precizitását határozta meg, hanem kulcsszerepet játszott a kivételes minőségű fényképeinek elkészítésében is. A 19. század végén ugyanis a fotózáshoz szükséges vegyszereket – kollódium, ezüst-nitrát, fixáló – a fotósnak magának kellett előállítania és használnia. Klösz laboratóriumi tudása révén hibátlan minőségű, nagy részletességű üveglemezeket tudott készíteni, ami már akkor is ritkaságnak számított.
Munkáját eleinte a nedves kollódiumos eljárással végezte, amely azonnali helyszíni előhívást igényelt. Ezért saját maga által kialakított, lóvontatású mozgólaboratóriummal – egy felszerelt szekérrel – járta Budapestet és környékét. A képeket jellemzően magasból készítette, a fényképezőgépet magát is a szekérre állítva, így lenyűgöző perspektívából tudta megörökíteni a városképeket.
Klösz 30×40 cm-es üveglemezekre dolgozott, ami rendkívül részletgazdag negatívokat eredményezett – ezek mára történeti dokumentumértékkel bírnak.
Kezdetben portréfotósként dolgozott, de az 1870-es évektől fokozatosan a városdokumentálás felé fordult. Első városképei között szerepel az 1872-ben átadott Közvágóhíd megörökítése. Később sorozatokat készített „Budapest átnézete” és „Budapest látóköre” címmel, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek.
Az 1900-as párizsi világkiállításra közel száz vidéki kastélyról készített felvételeket, majd a Magyar Királyi Posta megbízásából a távbeszélő-hálózat kiépítését, telefonközpontokat és a munkatársakat dokumentálta – e képek a hírközlés történetének kiemelkedő forrásai.
Örökségét ma a Fortepan online archívum és Budapest Főváros Levéltára őrzi, de képein keresztül Klösz György szellemisége tovább él – és talán néha visszaköszön egy-egy véletlennek tűnő találkozásban is.
Néhány fotó a Fortepan gyűjteményéből:
Be First to Comment