Az óbudai selyemgombolyító a 18. századi magyar ipartörténet egyik különleges emléke. A Mária Terézia korában, Tallher József tervei alapján épült, egyedülálló, elliptikus alaprajzú manufaktúra a Habsburg Birodalom selyemipari törekvéseit szolgálta. Az épület később raktárként, közművelődési központként, majd iroda- és rendezvényházként működött, miközben ipari műemlékként sikerült megőrizni az utókor számára.
A III. kerületi Miklós tér 1. és a Harrer Pál utca között egy elliptikus alaprajzú épületet látunk. Ez magyar ipar történet korai emléke. Az óbudai selyemgombolyító a 18. század gazdasági fejlődésének nemcsak építészetileg új formája, hanem a korai gazdaságunknak is egyike. Mária Terézia ismerte fel, hogy a selyemiparnak meg kell valósítani a selyemhernyók tenyésztését. A hernyók táplálásához viszont eperfákat kell telepíteni, és a gubóinak begyűjtését is meg kell szervezni. Ezáltal az osztrák gyárak is megfelelő anyaghoz jutnak. (A selyemgombolyítás lényege, hogy a bebábozódott selyemhernyó gubójáról letekerik, lemotollálják a burkot, ami akár egyetlen több száz méter hosszúságú fonál is lehet – azaz legombolyítható. A városrészben már a rómaiak is működtettek posztókészítőket. Itt telepedett meg a Goldberger Gyár, Csillaghegyen a Lenárugyár, Budakalászon a Lenfonó stb. A Rádl- árok vizének meghajtó erejére építették a termelést.)
Ezért a 1760-as évektől filatóriumokat, vagyis fonodákat hoztak létre. A félkész terméket már Bécsben dolgozták fel. Nálunk Itáliából érkeztek szakemberek, és megépült Tallher József (1730-1807) kamarai építész terve szerint az óbudai üzem. 1784. július 1-től 1786-ig folytak a munkák. A gombolyítót még II. József is megnézte. A ház egyedülálló építészeti forma. A téglalapot kettő félköríves záródás egészíti ki. Az egyemeletes és belső udvarral rendelkező klasszicista ház, késő barokk elemet is látunk, ablakai kőkeretesek. Eredeti tervrajza megvan. Kissé előreugrik a bejárat, felette timpanonnal. Lépcsőkar vezet fel az emeletre. A homlokzat copfstílusú. Az ovális alakú manufaktúra épület földszintes épületsor udvarán van. Belsején a földszint szokatlan formájú, de az emelet is egyetlen tér volt és a kettő között nem volt lépcső, de jól belátható.
Mazzucato Miklós volt a tulajdonos, felesége és két fia 1814-ig, majd utána veje, a milánói származású Roscogni Károly volt a vezetője. Ez 1830-ig működésben volt. Ennek megszűnte után eredeti funkcióját elveszítette. (Csak a Valerók pesti gyára tudott túlélni, róla a Liszt tér 8. cikkemben említést tettem.) A manufaktúrát 1820-as években több nyomtatott írás is megemlíti. Felesége és egy Bécsből hozott fonónő tanította be az itthoni lányokat.
Az 1838-as nagy pesti dunai árvíz idején ide menekültek a környék lakói. A század közepére a kincstár elárverezte. Új gazdája a a Duna Gőzhajózási Társaság, akik raktározásra használták. A II. világháborúban megsérült, és lebontásra is ítélték, amit elkerült. Mint ipari műemlék fennmaradt. 1955-56-ban restaurálták, visszaállították az eredeti homlokzatot is. A belső udvart az 1970-80-as években üvegtetővel látták el.
Több célra is gondolták hasznosítani, pl. múzeum, könyvtár, de felmerült a vendéglátóipar is. A közművelődés látszott a legjobbnak, amit 1985 májusában nyitottak meg Információs Központnak. Mostanában iroda és rendezvényházként hasznosítják, még esküvőn is voltam benne.
Az óbudai selyemgombolyító nemcsak egy ritka építészeti forma, hanem a 18. sz. gazdaságpolitikájának is példája, mert hazánkat a birodalmi selyemiparhoz szükséges nyersanyag előállítójává akarta tenni.
(Gondoljunk csak az Epreskertre, ahol rengeteg fát ültettek erre a célra Habsburg kezdeményezésre 1771-ben. Még Széchenyi gróf is Nagycenken nagy szederfa-kerteket hozott létre a selyemipar ellátására.)
A megemlékezést dr. Horváth Péterné BVE Város- és Ipartörténeti csoport állította össze.
#ÓbudaiSelyemgombolyító #Óbuda #Ipartörténet #IpariMűemlék #Selyemipar #Manufaktúra #MáriaTerézia #TallherJózsef #BudapestÉpítészete #Műemlékvédelem
Be First to Comment