A történeti kert nem pusztán régi: élő rendszer, amelynek értéke a térszerkezetben, a növényzetben és az ember–természet kapcsolat folytonos megújulásában rejlik. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze előadásában azt mutatta be, miként kapcsolódhat össze az örökségvédelem a klímaalkalmazkodással a főváros parkjaiban és fasoraiban.

A Gellért-hegy mint Budapest lakmuszpapírja

Az előadás kiindulópontja a nyári hőség és egy, a Gellért-hegyen kidőlt fa volt. A sekély termőréteg, a meredek felszín és a szélsőséges időjárás miatt a hegy zöldfelületei különösen érzékenyen jelzik, milyen terhelés vár Budapest parkjaira a klímaváltozás erősödésével. A főtájépítész ezért a Gellért-hegyet a fővárosi zöldinfrastruktúra egyik legfontosabb lakmuszpapírjának nevezte.

Ezen a területen található az 1965-ben kialakított Jubileumi park is, Jancsó Vilmos és Krizsán Zoltánné késő modern kertépítészeti alkotása. Teraszos rendszere, mélyített terei, szobrászati elemei és időközben megnőtt faállománya együtt őrzik a korszak szemléletét. Bardóczi szerint a park megérett arra, hogy történeti kertként is számba vegyék. Mindez egyben arra figyelmeztet, hogy egy kert a „4. dimenzióban” létezik: a fák növekednek, öregszenek és átalakítják az eredeti kompozíciót.

A Budapest egyesítésének 150. évfordulójára megújított gellérthegyi rózsakert ezt a történeti réteget korszerű műszaki megoldással egészítette ki. A felszínen 3 200 rózsatő utal a magyarországi településekre és a határon túli régiókra; a burkolat alatt azonban vízmegtartó szerkezeti talaj működik. A rendszer a hegyoldalon lezúduló csapadék egy részét fogja fel, majd a park öntözésében hasznosítja. A látvány és a rejtett infrastruktúra így ugyanazt a célt szolgálja: a történeti hely értékeinek megőrzését egy megváltozott éghajlatban.

Központi gondolat: a történeti kert szerkezetét kell továbbvinni, a növényalkalmazást és a fenntartást pedig a klímaváltozáshoz igazítani.

Élő műemlék, nem kimerevített látvány

A történeti kertek nemzetközi szemléletének fontos alapdokumentuma az 1981-ben elfogadott Firenzei Charta, amely az ilyen kerteket élő műemlékként határozza meg. Ebből az következik, hogy a védelem nem jelentheti minden növényfaj változatlan fenntartását. A barokk vagy tájképi térszerkezet, a sétányok, tisztások és látványkapcsolatok megőrzése mellett olyan fajokra és ápolási módokra van szükség, amelyek a mai városi környezetben is életképesek.

Budapest értékes kertörökségének védett elemei közé nemrég a Budai Arborétum is bekerült. A több mint 100 éves gyűjteményes kert legidősebb fái 120–130 évesek, és ma is az oktatást, a kutatást, valamint a növényismeret átadását szolgálják. A védettség itt nem csupán szakmai elismerés, hanem biztosíték is lehet a területet érő beépítési nyomással szemben.

Más, hasonlóan jelentős budapesti zöldterületek még várnak erre a megerősítésre. Bardóczi a Városmajort, a Városligetet, a Vérmezőt, a Tabánt, a budavári kerteket, a Fiumei úti sírkertet és a Gellért-hegyet emelte ki. Ezek közül több nemcsak idős park, hanem a főváros fejlődésének és közparkkultúrájának meghatározó dokumentuma. A Városligetben például ma is felismerhetők Heinrich Christian Nebbien 19. század eleji tájképi kertjének egyes szerkezeti elemei.

A városi fáknak térre, vízre és időre van szükségük

A fővárosi fák állapotáról elhangzott számok a hosszú távú gondolkodás sürgősségét mutatják. Bardóczi szerint a budapesti fák átlagéletkora 25 év alatti, a 60–70 éves példányok pedig már matuzsálemnek számítanak. A közműépítések, a gyökérzóna burkolása, a levegőszennyezés, az áruszállítás, a parkolás, a túlzott metszés, valamint az új kártevők és kórokozók együttesen rövidítik az élettartamukat.

A 2013-ban indult „10 000 új fát Budapestre” program óta évente mintegy 2 000 fa pótlására kerül sor, ám a kivágott fák helyének csak körülbelül 60%-ába lehet új példányt ültetni. A többi helyet a közművek és azok védőtávolságai foglalják el. A probléma tehát nem pusztán az ültetendő fák számáról szól, hanem arról is, képes-e a város elegendő talajteret biztosítani ahhoz, hogy a fák évtizedek múlva is egészségesek legyenek.

Az Andrássy úton a gyökerek közé került építési törmeléket légásásos technológiával távolították el, majd tápanyagban gazdag termőközeggel és szárazságtűrő évelőkkel javították a zöldsávot. A beavatkozás meghosszabbíthatja az idős fasor életét, de a tartós megoldást a burkolatok visszabontása, a gyökérterek növelése és a forgalmi terhelés mérséklése jelentheti. Hasonló alkalmazkodás zajlik a Városligeti fasorban is, ahol az elpusztult vadgesztenyéket ellenállóbb hússzínű vadgesztenyékkel pótolják, a talajt pedig szárazságtűrő növényzettel védik.

Láthatatlan zöldinfrastruktúra a felszín alatt

A klímaalkalmazkodás egyik kulcsa, hogy a lehulló víz ne azonnal a csatornába kerüljön, hanem a növényzet közelében maradjon. A Nagykörút faltól falig tervezett megújításában ezért a korábbi, mindössze 1 m²-es fahelyek bővítése, szerkezeti talaj alkalmazása és az épületek tetővizeinek zöldsávba vezetése szerepel. Az előadás idején a terv az engedélyezési szakasz előtt állt; az állomány mintegy 10%-át ítélték menthetetlennek, a többi fa életfeltételeit pedig a gyökértér és a vízellátás javításával kívánták erősíteni.

A talaj állapota a parkokban is meghatározó. A taposás, a rendezvények és a parkolás tömörítik a talajt, csökkentik a levegő- és vízellátást. Erre válaszul több fővárosi parkban úgynevezett televényszigeteket alakítottak ki: elkerített foltokban helyben hagyják a lombot és a fűnyesedéket, hogy a szerves anyag visszaépüljön a talajba. A Margitszigeten, a Tabánban, a Vérmezőn, az Óbudai-szigeten, a Gellért-hegyen, a Feneketlen-tónál és a Városmajorban működő kísérletek első tapasztalatai kedvező talajbiológiai folyamatokat jeleznek. Ugyanezt a szemléletet képviseli a parkok útjain kipróbált, nátrium-klorid nélküli síkosságmentesítés is.

Budapest következő feladatai

A városi kertörökség megújításához több, eltérő léptékű program kapcsolódik. A Népliget tájépítészeti ötletpályázata után a továbbtervezés forrásaira vár; a Városmajor és a Vérmező rekonstrukciójához már koncepciótervek készültek. A Tabán, a Gellért-hegy, a Városliget és a budavári kertek esetében a történeti kerti védelem elindítása szerepel a szakmai célok között. A Városliget jövőjét Bardóczi olyan irányban képzeli el, amely a még helyreállítható tájképi szerkezetet erősíti, és a park zöldfelületét nem terheli újabb beépítéssel.

A terveknek nemcsak pénzügyi, hanem jogi feltételei is vannak. A Szilágyi Erzsébet fasor villamospálya-rekonstrukciója során 5 fa olyan súlyosan megsérült, hogy ki kellett vágni. Bardóczi szerint a települési zöldinfrastruktúra jogi védelme ma gyengébb, mint az építészeti, közmű- vagy közlekedési infrastruktúráé; erősebb szabályozás nélkül a fák könnyen háttérbe szorulhatnak a beruházások során.

Az előadás végkövetkeztetése szerint a történeti kert azért fontos, mert egyszerre őrzi a múltat és képes válaszolni a jelen kihívásaira. A megmaradt térszerkezetek, az idős fák, az újonnan kialakított vízmegtartó rendszerek és a talajt regeneráló fenntartás nem egymást kizáró elemek, hanem ugyanannak a városi alkalmazkodásnak a részei. Budapest kertjeinek és fasorainak jövője azon múlik, jut-e számukra elegendő tér, víz, idő, forrás és jogi védelem.