A cikk a Hajógyári-sziget történeti, természeti és ipartörténeti jelentőségét mutatja be, különös tekintettel az Óbudai Hajógyár 1836-os megalapítására, Széchenyi István szerepére, a hajóépítés emlékeire, valamint a szigetet Óbudával összekötő K-híd történetére és műszaki értékeire. Kitér a római kori helytartói palota maradványaira, a sziget értékes élővilágára, valamint arra, hogy a Sziget Fesztivál révén Budapest egyik legismertebb helyszíne.
Hajógyári-sziget másnéven az Óbudai, a Duna egyik szigete a III. kerülethez tartozik. Kellemes kirándulóhely, és 1993 óta rendezik itt a Sziget Fesztivált. A területe 108 hektár, a hossza 2750 m, szélessége kb. 500 m. Óbudától kb. 80 m széles Dunaág választja el. Eredetileg kettő zátonysziget volt. Nyugat felé a Hajógyári híd és a K-híd köti össze Óbudával. Hétvégeken a 226-os autóbusszal közelíthetjük meg.
Az 1900-as években Nagy-szigetnek is nevezték. A déli végén működött egykor a Hajógyár. Ennek területén vannak Hadrianus (76-138) aquincumi római helytartói, majd császár (uralkodott 117-138) palotájának romjai. Ez még nem volt feltárva a Kárpát-medencében. Az előkerült kisebb leletek mozaikok, falfestmények az Aquincumi múzeumban láthatók.
A sziget ártéri ligeterdő, fehér- és fekete nyárakkal. Még 200 éves fákat is láthatunk. Az erdő kb. 15,3 ha. A galériaerdő gyakran vízben áll. A sziget madármegfigyelő hely is.
A 19. században gróf Széchenyi István (1791-1835) kezdeményezte a hajógyár megépítését. Ekkor hazánk egyik legrégibb és legfontosabbjának számított. Széchenyinek ez időben sorra jelentek meg cikkei a Dunáról, folyamszabályozásról, a gőzhajózásról és a létesítendő hajógyárról. A bécsi kormány engedélyével 1834-ben mederkotró hajót rendelt meg Angliából. Ez volt a Vidra, ami Pozsonynál kezdte meg működését. Megalakult az Első Dunai Gőzhajózási Társaság a DDSG, aminek első hajója Franz I., ami 1830-ban Bécs és Pest között járt. Ekkor került előtérbe az óbudai kikötő és gyár létesítése is. 1835-36-ban az Óbudai-sziget öblében teleltek a hajók. Február 14-én pedig a közgyűlés kimondta 1836-ban a hajógyár alapítását. Ekkor érkezett meg a VIDRA kotróhajó, és Clark Ádám mérnök is. Az első igazgató Robert John Fowles angol hajóépítő. Az itt készült gőzhajó pedig az Árpád, ami 1836. okt. 18-án indult el. Sajnos az 1838-as jeges árvíz is súlyos károkat okozott. 1844-ben itt készült el a Széchenyi névvel egy gőzhajó. Ekkor már kb. 500 fő dolgozott a hajógyárban, többségük magyar, és 19 hajó épült meg Óbudán. 2000-ben megszűnt a gyár. Itt működik a Magyar Yacht Klub.
A K-híd mindössze egy nyomszélességű vasúti hídnak épült. Ma közúti és gyalogoshíd Óbuda és a sziget között, a hajógyári Duna-ág felett. Közel száz méteres fesztávolságú és a K- rácsozatával nevezik így is. Jelentős műszaki, mérnöki teljesítmény. A FŐMTERV tervezte, 1955-ben katonai híd elemekből épült. 1957-ben adták át. Célja volt, hogy az iparvágányon át a sziget déli végén lévő hajógyárat is ellássa a szállítmányokkal. Mindkét oldalán járdával, amik 1973-ban épültek hozzá. Ma a fesztiválra érkezők is ezen keresztül menve jutnak be a rendezvényekre. Állami tulajdonban van, megfelelően karbantartják, hogy biztonságos legyen a közlekedés. Idén ősszel tervezik a felújítását. A hajógyárról pedig tavasszal láttam egy kiállítást az Óbudai Múzeumban.
A megemlékezést összeállította dr. Horváth Péterné, BVE Város- és Ipartörténeti csoport.
#HajógyáriSziget #ÓbudaiSziget #ÓbudaiHajógyár #KHíd #Óbuda #SzéchenyiIstván #Hajógyártás #Ipartörténet #IpariÖrökség #MűszakiÖrökség #Aquincum #Hadrianus #Duna #BudapestTörténete #Helytörténet #Városvédelem #BudapestiVárosvédőEgyesület #BVE






Be First to Comment