Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

(title)

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Előadás Árkay Aladár építészről

2018.10.18 18:00 - 19:00

Vetítéssel kísért előadás Árkay Aladár (1868–1932) építész születésének 150. évfordulója alkalmából

Árkay Aladár tanulmányait a budapesti Műegyetem építész karán kezdte 1886-ban. Egyetemi évei alatt festészettel is foglalkozott, mestere Székely Bertalan és Lotz Károly volt. Hauszmann Alajos irodájában helyezkedett el, és Kallina Mór építész mellett részt vett a Budai Várban épülő (azóta elpusztult) Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Főparancsnokság, a Budai Vigadó és a Szent Gellért-emlékmű munkáiban.

Első önálló épülete, az erős lechneri hatást mutató Babochay-villa (1905) a Hősök terén, a Műcsarnok oldalán, az Andrássy út sarkán áll, erősen átépítve. A népi építészet formajegyeit hordozza a Kós Károly-kör elgondolásaival rokon, a Kis-Svábhegy déli oldalára tervezett összefüggő villanegyed, amelyet 1910–13 között épített fel.

1913-ban megbízást kapott Budapesten a Fasori református templom építésére, amelynek belsőépítészeti munkáit is maga végezte. Ez a részletformáiban és térkiképzésében is egyedi alkotás nemcsak Árkay Aladár életművében kiemelkedő, hanem a XX. század eleji építészet egyik főműve is.

Az első világháború éveit követően 1923-ban újabb templomot tervezett a Városmajorban, amelynek terveiben az erdélyi népi építészeti formák ötvöződnek a magyar középkori templomépítészettel. A mellette álló nagyobb, modern megjelenésű templomot (Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom) már fiával, Bertalannal együtt építette. Árkay Aladár érdeme, hogy épületei összekapcsolják a szecessziós ízű népies törekvéseket és a modern formavilágú építészetet.

Előadó: Beöthy Mária építész, építészettörténész

A részvétel ingyenes.

Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom Fotó: FORTEPAN / Lissák Tivadar

Részletek

Dátum:
2018.10.18
Időpont:
18:00 - 19:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:
,

Szervező

Hegyvidék Galéria
Telefon:
+36 1 225-7160
Honlap:
https://www.facebook.com/hegyvidekgaleria/