Megnyílt az eddigi legnagyobb magyar üvegfestmény kiállítás Budapesten A Róth Miksa Emlékházban (Budapest, VII. ker. Nefelejcs utca 26.) megnyílt az eddigi legnagyobb magyar ólom üvegfestészeti…
Budapesti Városvédő Egyesület
Mindazokkal akik ismerték, szerették és nagyra becsülték szomorúan tudatjuk, hogy 2005. november 13-án, 76 évesen elhunyt Dr. Román András építész, az építészettudományok kandidátusa. Dr. Román…
Unokáink sem fogják látni 175. adás ismétlés: december 4. vasárnap 18.00 m2 Témáinkból: – Alpár Ignác 150 éves lenne, a Magyar Televízió székháza pedig majdnem…
Sok új ház épül Budapesten, sok régi házat állítanak helyre. Egyre inkább ügyelnek arra, hogy a városkép szépüljön. Mégis van egy része a történelmi belvárosnak,…
Közlekedési csoportunk levélben tett fel kérdéseket a BKV-nek a 2-es metro állomásainak felújításával kapcsolatban. Alábbiakban közreadjuk az Rt. Válaszlevelét: „Társaságunkhoz érkezett elektronikus levelét, melyben a…
Érthetetlen, hogy az egyesület most miért nem emeli fel a szavát a Tabán megcsonkítása és a városkép elcsúfítása ellen. Kertész István tagtársunknak a 2005. szeptemberi…
Mi lesz veled Szőke Tisza gőzős? A hajó nem a korrózió által kialakult lemez elvékonyodás miatt süllyedt el . A jég fizikai…
1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16. Hétfőtől csütörtökig: 10-16-ig, pénteken: 10-13-ig. Ára: 5000,- Ft · Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Buza Péter. ·…
A Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány kuratóriuma szeretettel meghívja az érdeklődőket 2005. szeptember 4-én 17 órára a Podmaniczky Palotában (VI. Eötvös utca 14. – Figyelem, nem…
„Bartók Béla nyomában” Megtekinthető hétfőtől-csütörtökig 10-16:30 , pénteken 10-13:30 óra között szeptember 16-ig. Ettől eltérő időpontban külön kérésre biztosítjuk a nyitva tartást. (szeptember 26-án, este…
A Kulturális Örökség Napjai keretében Találkozás 2005. szeptember 17-én, szombaton 9 órakor a Kosztolányi Dezső téren a 72-es autóbusz végállomásánál. Indulás Budapestről 9,30 órakor, az…
Kerek évfordulóhoz érkezett az OMM Öntödei Múzeum által 1997-ben elindított rendezvény, 2005-ben immár az 5. harangtörténeti ankétot rendezték június 23-26 között. A konferencia a szakembereken,…
A Város- és Faluvédők XXIV. Országos Találkozójának idén Sümeg adott otthont. Alábbiakban a tanácskozás ajánlásaiból válogattunk (teljes terjedelemben az Értékmentő következő számában olvashatnak az érdeklődők).…
Gratulálunk! Csoportunk idén lesz 20 éves, idősebb a rendszerváltásnál: 1988. november 15-én alakult. Kezdetben csak a műemlék templomok történetének megírásával, lefordításával, templomokban történő kifüggesztésével foglalkoztunk;…
Új kötete született a rég halott Kávéházi Garabonciásnak A szerző, akit kortársai Kávéházi Garabonciásként emlegettek – hatalmas terjedelmű monográfiáit (a serfőzés, a kávésmesterség, a mészároscéhek…
I. A diákok 3-5 gépelt oldal terjedelemben fejtsék ki gondolataikat Alpár Ignác munkásságáról az alábbiakból kiválasztott témakörben; a. Egy Alpár Ignác által tervezett épület bemutatása…
A romos állapotú neogótikus épület felújítása 1994-ben kezdődhetett meg, de még évekig eltarthat a hatalmas munka időigénye, valamint a pénz szűke miatt. A teljes külső…
E sorok írásakor úgy tudom szeptember 17-én nyílik meg ismét a látogatók előtt a jánoshegyi kilátótorony. Várhatóan ünnepség keretében adják át a kívül belül megújult…
az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumában A történetet úgy lehetne kezdeni, hogy amikor 15 évvel ezelőtt a bolhapiacon megvásároltam az első képeslapot az Anker-palotáról,…
Gönczy Ambrus a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, Dr. Kálmán Alajos a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság alapító elnöke, Buzás Kálmán Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetője 15 éve…