Egy kovácsoltvassal is foglalkozó műhelyt látogattunk meg mi ceglédiek, 2005. január 17-én. Felkérésre és előzetes telefonbeszélgetésre hivatkozva az alábbi cikket küldöm, amelyben a műhely meglátogatása utáni benyomásokról írok néhány gondolatot.
Lelkes és a vasmunkák iránt szenvedélyes érdeklődésű szakemberrel ismerkedtem meg. Cegléd városában egy szecessziós múzeumépület szorul művészi kivitelű vasmunkára. Ez ügyben kerestük meg Óbudán Szondi Józsefet. Ő egy kísérletező, kifinomult technikával bíró, önmaga és beosztottjai iránt magas fokú igényességet támasztó, a mai kor elvárásainak megfelelő műhely irányítója. Bőséges a választék minden stílusban, ami vasból van, az itt megtalálható. Bármilyen töredékből rekonstruálják a régit, ügyes kezek formálják a műhelyben nagy szaktudással a vasat.
Néhány mondat után már félszavakból is megértettük egymást. Mi szakmabéliek, akik tisztában vagyunk a vas –szénötvözet állapotábra grafikonjával, tudjuk, hogy a lágyacél az, amit a köztudat kovácsoltvasnak ismer.
Napjainkban az épületek ornamentikájának részletei nincsenek kidolgozva, pedig a kor technikailag kiválóan alkalmas rá. Tudom, nem minden mester bír számítógépes ismerettel, de rajzkészséggel rendelkezni már követelmény. Ha van egy kis skicc ez már segítség egy számítógépes kollégának.
Mi ceglédi városvédők tervezzük egy csapat létrehozását, amely alternatívákat kínál majd: rehabilitálni a huszonötödik órában az elpusztultat, vagy megújítani a kopottat, egyelőre csak a középületeken. A magánszférára hatni még kevés a remény, erőtlen a jog és az igény. Csak az a kérdés ki vezet majd bennünket?
Visszatérve az óbudai vasas műhelyre, érdemes meglátogatni civil érdeklődőknek és szakembereknek egyaránt. Budapest határában a Bécsi út mentén rátalál, látványos „kirakatáról” könnyen felismerhető.
Bajor Imre
fémműves,
Ceglédi Városvédő Egyesület
