Közeledvén az évvége – a karácsonyi vásárlás mellett – az ember visszatekint, miben maradt adós, saját elhatározásai megtételében. Én például – noha egyik alapító tagja, és a választók bizalmából elnökségi tagja vagyok az Egyesületnek – adósnak érzem magam szándékaimhoz képest.
Az új esztendőben egy beszélgetés sorozatot szeretnék szervezni, melyről a november 18.-i választmányi ülésen szót ejtettem. Erre az is késztetett, hogy szép fővárosunk – sokunknak szülővárosa is – elszomorító, bosszantó sebeket kap. Városépítészként nem is elsősorban az oda-nem-illő épületekre gondolok, hanem az egészre: a helyre ahol jól érezzük magunkat.
Mi az ami zavar? Mit tudunk tenni?
Nem dobom el az utcán a szemetet, ha cigarettáznék, nem dobnám el a csikket, ha kutyám lenne, nem hagynám utána piszkosan a közterületet. Ennyit? Városvédőként többet!
Mert egy nagytekintélyű Egyesület tagjaként talán hallgatnak szavunkra, ha elmondjuk-leírjuk többen, mit kellene tenni, változtatni az “élhetőbb” városért.
Kezdjük el 2005-ben, ez évben ünnepeljük Hild Jánost, aki épp 200 éve átadta a Főváros általános rendezési tervét.
A beszélgetés-sorozatot februárban kezdjük, havonta más-más témában kialakítva közös véleményünket, javaslatainkat, melyet megküldünk valamennyi kerületi és a fővárosi önkormányzatnak, továbbá a témában illetékes szervezetnek. A “kisebb”, egyszerűbbtől haladnánk a “nagyobb”, bonyolultabb témák felé: Plakátoktól a város-rehabilitációig.
Beszélgessünk a nagyplakátokról, közterek állapotáról, új szobrainkról, kirakatokról-üzletetekről, parkjainkról, tömegközlekedésről, épületeink felújításáról, új épületekről, lakóparkokról, városfejlesztésről-rendezésről! Szívesen venném a javaslatokat!
dr. Buzna Margit
Be First to Comment