Orson Welles mellett egyedül Ráday Mihálynak sikerült, hogy ötletéből, amit az elektronikusnak mondott médiában forgalmazott, mozgalom, divat, társadalmi szokás és viszonyítási alap lett.
Welles a Mars lakók támadását dolgozta föl rádiójátékában, s megbolondult fél Amerika, aztán szárnyalni kezdett a science-fiktion irodalom, s annak szárnyán a tudományos kíváncsiság. Minden, ami az űrkutatás gyakorlatában történt, azóta történt. Ráday meg elkezdte mutogatni a kilincseket, a lámpákat, műsort szervezett a városvédelem ügye köré, s mostanra – negyed századdal később – nincs, aki ne tudná: az örökség érték, megmentésre szorul. Sokan vállalják is, hogy tesznek ezért, mindenütt az országban, de a hivatalokban szintén, noha ott, azokban, többnyire kínos kötelességgé egyszerűsödik a szerelem.
Ráday megcsinálta magát – hogy Orson Welles hazájának stílusában foglaljuk össze, ami történt – s megcsinált minket is – pardon a szóért, s ne essék félreértés! – minket, a Budapesti Városvédő Egyesületet. Segített megtalálni a magunk útját, olyasféle szerepet vállalva, mint hajón az iránytű vagy a szextáns (csak az ő kedvéért vagylagolok ebben a konkrét esetben), hatalmas tengerén a tematizált világnak lavírozni tanítva.
Minden cinizmus kevés, noha van bőven belőle, hogy a legkisebb mértékig is megkérdőjelezzem annak az igazságát, amit fent felelősséggel papírra vetettem. Elképesztően sikeresnek állítom mindazt, ami történt. Kis híján szobor már tényleg a történet hőse: mindenki ugyanarra a dologra gondol, amikor a nevét hallja, miközben persze ki-ki gondol másra is, de az nem számít most már soha semmit. Negyedszázad pokoli hosszú idő, ha az ember életével mérjük. Ráday harminchét éves volt, amikor ott tartott, ahonnan elindultunk. Most meg már! De hagyjuk. Lehet, hogy ez a motívum nem volna éppen ünnepi.
Tortát tehát! Tűzijátékot! Elismerést! Köszönetet! Szeretetet!
Úgy kell mindez – együtt s külön-külön – az embernek, mint a falat kenyér.
Buza Péter
Be First to Comment