Kommentár egy konferenciához

„Szennyes az Óperencia,
Kéne egy konferencia.
Ebben nincs differencia:
Legjobb a konferencia!”
Így szólt a fő-dal refrénje Victor Máté – Fábri Péter „környezetvédő” mese-musicalében.Amegvolt a „Jövőnk öröksége – Örökségünk jövője 2013-2014” címmel meghirdetett konferencia program-sorozat első rendezvénye a XVII. kerületi Pesti út 115-117. sz. alatti volt Podmaniczky-Vigyázó-kastélyban.A helyszín is fontos.
Röviden: a II. világháború, s az államosítás után az 1760-ban épült barokk kastély hatalmas parkját levágták, elől főúttá és focipályává lett, hátul egy fővárosi szociális otthon számára beépítették. Magát a házat nem megfelelően hasznosították, majd kiürítették. Kigyulladt a teteje, s a tűzoltás során a szobák gazdag kifestése jelentős sérüléseket szenvedett. Sokáig állt tető nélkül, majd ideiglenes födémmel – továbbra is – üresen. Egy vállalkozó megszerezte, s – szakaszokra bontva a munkálatokat – felújította. Mára már az egész kastély használhatóvá lett, s (bérelhető) közösségi célú házzá, konferencia-központtá alakult. A freskós termek falait – a költséges restaurálás helyett – lefestették. A barokk tetőzet visszaépült – kívülről nézve – eredeti arculatot mutatja a ház. Ugyanakkor az új tetőn belül – a mai szerkezeti megoldással – hatalmas tér jött létre, melyhez új, „kortárs” lépcsőház vezet. Itt, ebben a tetőben megnyílt modern térben volt a műemlékes problémákkal foglalkozó konferencia.A délelőtti megszólalók között volt politikus is (L. Simon László, Szaló Péter), megismerhettük Bábel Balázs kalocsai érseknek a Belügyminisztériumhoz eljuttatott – a műemlékeseket bíráló – levelét, majd előadást tartott számos ismert művészettörténész, építész, városrendezési szakember is. Az előadás-blokkok után lehetőség volt néhány hozzászólás elmondására is.
Vitát váltott ki – például, mit is jelent az a politikai akarat, miszerint a műemléket „fizikai valójában” kell megőrizni, nem „anyagi valójában”.
Volt számos érdekes előadás is. Megismerhettük például a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szétszedéséhez vezető út egyik érdekes – régészeti – esetét, amikor Perkáta közelében a 62-es főút új szakaszát – nem kicsit jobbra, nem kicsit balra, hanem – egy feltárt középkori falu templomán és 4600 sírjának helyén vezették át. 
Szó esett – a hozzászólásokban – a más országokban létező, nálunk régóta hiányzó ösztönzési rendszerről, a lehetséges adókedvezmények szerepéről, a rendszerváltás utáni privatizáció során elkövetett hibákról, a szerencsejátékok között egy olyannak a lehetőségéről, (amelyet magam is már többször próbáltam – sikertelenül – elérni) amely pénzalapot teremthet a kulturális örökség megóvására, felújítására.
Szó volt a tervtanácsok szükségességéről egyfelől, szükségtelenségéről másfelől, s magáról a mai jogszabályok eredményeként ellehetetlenült magyarországi műemlékvédelemről, melynek egykori munkatársai manapság három minisztérium több alszervezetében, vagy éppen megyei kormányszervezeteknek alárendelve próbálják elvégezni vállalt feladataikat.A konferencia arra mindenképpen jó, hogy alkalmat teremtsen a találkozásra, a nyilvánosság előtti, vagy a „sub rosa” megbeszélésekre kávézás közben, vagy udvaron. Nincs már évente csapatos kirándulás a „tusnádi találkozóra”, vagy a „balsorsú műemlékek” báljára, a Műemléki Világnap” jelentősége is elhalványulóban van Magyarországon. A Forster központba, a Lechner Tudás Központba, a járási hivatalokhoz, avagy a BM-be került szakemberek egyeztetett, közös munkájára, fellépésére nem igazán van mód. A házak, köztük védett épületek tömege áll üresen, s az „Ingatlanfejlesztő Kerekasztal” képviselője újra és újra bátran elmondhatja, hogy a hatóság még mindig túl sok „akadályt” állít…
Winkler Gábortól hallottam, hogy iskolás korában azt mondták, a földigiliszta életben marad, ha kettévágják, kinő újra a feje, vagy a farka, s lesz belőle két giliszta. De úgy tapasztalta, hogy a kettévágott giliszta inkább elpusztult. Arról nem volt szó akkor, mi van, mi lesz szegény állattal, ha három- vagy még többfelé vágják?
Ráday Mihály