Ráday: Fuit – A Városliget nyilvános titkai 2.

A víz rendkívül fontos szerepet tölt be a Városliget történetében – írtam az előző hónapban. És nemcsak azért, mert az 1838-as nagy pesti árvíz idején többeknek nyújtott menedéket a Duna bal partján elterülő síkságból kiemelkedő szelíd domborulatával. A folyam gyakran elöntötte a Rákos-patakig tartó Ökördűlőt, avagy Rákos mezejét, a Városerdőt. Tehát nagyon valószínű, hogy a befagyott folyón, talán éppen itt választották Mátyást királlyá „a Duna jegén”!

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa első feladatai között szerepelt az árvizektől megvédeni a várost, megépíteni a rakpartokat, majd kiépíteni a büszke Városligetbe vezető magyar Champs-Élysées-t, az Andrássy utat. A mocsarat már korábban lecsapolták, s a nagy, népszerű városi közpark terhelése időről időre túlzottan megnövekedett.

1885-ben országos kiállítást rendeztek a Városligetben. Ez sok pusztítással járt, valamivel több mint száz fát kivágtak, és az így szabaddá tett helyekre építették a pavilonokat, amelyeket azután el is bontottak.

Megmaradt közülük az Iparcsarnok épülete, melyben folyamatosan voltak kiállítások, vásárok. Ez a háború alatt súlyos károkat szenvedett, tetőszerkezete kiégett, helyreállítása reménytelen volt, ezért lebontották. 1947-ben a helyén az alapozását és a padlószintjét felhasználva épült fel a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legnagyobb, 5. számú kiállítási csarnoka. A Várkert Bazár életveszélyessé nyilvánítása után 1981-től itt adtak új helyet az „Ifjúsági Park” utódjának, s a szórakozni vágyó ifjúság hamarosan meg is kedvelte a Petőfi csarnokot, a PeCsát. A csarnok a magyar repüléstörténet kiállításának is helyet adott eddig, mert most fogják lebontani.

A másik, amely többé-kevésbé megúszta az átalakításokat, az akkori Fővárosi Múzeum, avagy „Műcsarnok”, amelyet Pfaff Ferenc építész tervezett. A neoreneszánsz stílusban készült, 1250 m²-es épület az országos kiállítás egyik legszebb helyszíne lett, melynek külső homlokzata nyerstéglából készült. A középhomlokzaton futó indadíszítésbe a nagy reneszánsz mesterek, Raffaello, Michelangelo és Leonardo da Vinci arcképét illesztették, a sarkokon kagyló oromzatú díszkutakat helyeztek el. Ez az épület az a Ligetben, amelyet sokáig a Kőfaragó Vállalat használt műhelyépületként, s ma Palme-háznak neveznek.

A millenniumi kiállítás okozta károk

Minden korábbinál nagyobb pusztítást okozott a parkban a millenniumi kiállítás. Az 1896-ban megnyílt rendezvény belépőjegyén lévő rajzon madártávlatból ábrázolták a tájat, s ezen jól megfigyelhető, mennyi más, még nem hasznosított hely lett volna erre a célra alkalmas a Liget közvetlen közelében!

Ebből a korból maradt ránk a Közlekedés pavilonjának csonkolt maradványa, amelyet most kupolástul vissza akarnak magasítani, és a Vajdahunyad várának nevezett „történelmi épületcsoport”. Ez utóbbiban rendezték be akkor a Magyarország Történeti Emlékei című kiállítást, melynek bemutatására kiadott hatalmas (A3-as méretű), közel 500 oldalas, gazdagon illusztrált kétkötetes könyvet Czobor Béla akadémikus szerkesztette. A magyarországi építészet jellegzetes – román, gótikus, reneszánsz, barokk – stíluselemeit egyes épületrészeiben is bemutató épületóriás akkora sikert aratott, hogy a tervezőjét, Alpár Ignácot utóbb megbízták, tervezze meg, építse meg újra, de most már nem ideiglenes kiállítási csarnokként, hanem téglából, kőből állandó, fennmaradó épületként – mint leendő Mezőgazdasági Múzeumot. A mester – őt középkori pallérnak öltöztetve ábrázoló – szobrát Telcs Ede mintázta meg, s ott áll az épületcsoporthoz vezető út mellett 1931 óta. Említésre méltó itt még a „jáki kápolna” mellett elhelyezett nevezetes szobormű, amelyen Anonymust, IV. Béla király jegyzőjét örökítette meg Ligeti Miklós. Ezzel a népszerű szoborral fényképezkedik minden arra járó, s sajnos sokan föl is másznak rá.

A Mezőgazdasági Múzeum mellé félkörben elhelyeztek néhány portrészobrot is, melyek (akárcsak az V. kerületi Kossuth Lajos téri minisztérium árkádsorában) a magyar mezőgazdaság történetének kivételes alakjait ábrázolják.

Így lett a „történelmi épületcsoport” kivétel a keményen megfogalmazott szerződésben foglaltaktól, amely feltételekkel a főváros – a kiállítás időtartamára – az állam rendelkezésére bocsátotta a Ligetet.

Szó szerint: „tekintettel arra, hogy az Ezredévi Kiállítás területén létesített összes pavilon csakis mint ideiglenes építmény engedélyeztetett, azon világos kikötéssel, hogy a kiállítás berekesztése után eltávolítandók”. Ha pedig bárki ettől el akarna térni és „ezen pavilonok bármelyikének fenntartása a Városligetet eredeti rendeltetésétől elvonná, a közgyűlés a kérelmet elutasítja”.

Fontos még, hogy „a kiállítási épületek elhelyezését, a közművek kialakítását, az építkezést a főváros kijelölt hatóságai ellenőrzik. A Városliget területe fölötti szabad rendelkezésben a fő-és székesfőváros még méltányossági tekintetek által se lehet korlátozva”. Vagyis semmi protekcionális kezdeményezésre sem volt lehetőség. Most éppen fordítva van, hiszen akkor „mindennemű közmű, hídmű, infrastrukturális beruházás, mely a kiállítás érdekében létesül, az esemény zárása után teljes egészében és térítésmentesen a főváros tulajdonába megy át úgy, hogy az építkezésekhez a város egy petákkal sem járul hozzá”. Ráadásul „a kiállítás zárása után az állam köteles az összes kivágott fát, bokrot pótolni, ezenfelül pedig köteles magát az egész kiállítási területet újraparkosítani saját költségén”.

Mint olvasom, Lukács Béla miniszter hosszú leiratban igyekezett megnyugtatni a fővárost, miszerint maga is osztja a nézetet, „hogy a városliget túl nagy mérvben igénybe ne vétessék, és hogy a fő- és székváros nagy közönségének e tekintetben számba jöhető, méltányos érdekei minden irányban megóvhatók legyenek”. Most ez is éppen fordítva van.

A parkot feljavító, rendbe tevő kertészeti munkák irányítója a németországi születésű Räde Károly volt, aki aztán 1913-tól a Fővárosi Kertészet igazgatója lett. Ő tervezte a gödöllői Erzsébet királyné parkot és – többek között – a fővárosban a Kossuth Lajos tér kertjét, s vezette a Gellérthegy kertészeti rendezését is. Mind a kettő aktuális téma ma ismét.

Lépjünk ismét előre az időben.

Fogyatkozó zöldterület

A Hősök terén, a Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervezte óriási kiállítótérrel, az 1896-ra elkészült új Műcsarnokkal szemben ott állt az a pavilon, amelyben a Feszty-körkép volt megtekinthető. Ennek helyére megépült – a fenti építészpáros tervei szerint – a Szépművészeti Múzeum (1906) és – 1896 és 1926 között – a Zala György szobraival ékes Millenniumi emlékmű. A két múzeumépület között szökőkút volt és park, fákkal, virágágyásokkal egészen 1938-ig. Akkor, a Szent István halálának ezredik évfordulója alkalmából Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszusra készülve, leburkolták a teret.

A Városliget zöld területe megint fogyott, akár csak tizenhárom évvel később. 1950-51-ben, a „szocializmus építésének” idején újabb 21 hektárt vágtak le a parkból, s lett belőle „Felvonulási tér” (és tartalék repülőgép-leszálló pálya) Sztálin-szoborral, integetőerkéllyel.

1956 óta már nincs meg a szobormű, díszszemléket, felvonulásokat sem tartanak április 4-én és május 1-jén. Bár többször volt arról szó, s tervezet, hogy vissza kéne a területet parkosítani, ebből nem lett semmi. Egy „apróság” csupán: elültettek – a sorok jegyzőjének a javaslatára – egy kis fasort a széles útnak arra a vonalára, ameddig eredetileg tartott az Aréna, avagy Dózsa György út. Ez jelzi tehát, meddig tartott a Városliget, meddig kellene a betont feltörni, és visszaadni a területet a közparknak. Bizakodtam ugyanis, hogy egyszer csak megtörténik majd.

A Liget lebetonozott sávjában ma autók parkolnak. Annyi hasznuk mindenképpen van, hogy a sűrűn beépített terézvárosi és erzsébetvárosi lakónegyedek, vagyis a VI. és VII. kerület lakosainak van hol letenni az autójukat – ingyen, akárcsak a Városligetbe távolabbi helyekről érkező családoknak, kirándulóknak, bicikliseknek, kutyásoknak, s az eddig már meglévő kulturális látnivalók, a már ott lévő négy (!) múzeum, az állatkert, a Széchenyi fürdő, a cirkusz eléréséhez. Apropó cirkusz, annak elköltöztetéséről és valamely új helyen való megépítéséről nincsenek konkrét tervek, hírek.

A mostani újabb és újabb jogszabályokkal megerősített tervek szerint ez a Rákosi-korban lebetonozott parkterület nem lesz újra park, hanem beépül. A 2014-ben még ide, a Városligeti út torkolatába tervezett modern épületikreket, a kocka alakú Építészeti Múzeum és Fotográfiai Múzeum tervét elvetették. Lesz viszont ezen a helyen egy – Parlament hosszúságú és két végén lakótelepi tízemeletes ház magasságú – új Néprajzi Múzeum. A terület alatt pedig többszintes mélygarázs. Az egykori Liget Ajtósi Dürer sor felőli sarkán pedig visszaépül – legalábbis külső megjelenésében ugyanolyanná – az egykor ott állt Városligeti, majd Erzsébetvárosi Színház, melyet az 1879-től addig ott állt, fából ácsolt színkörépület helyére 1909-ben a kiváló építészpáros, Vágó László és Vágó József tervezett, s amelyet a Felvonulási útvonal megépítésekor bontottak le. A színházat az egész Liget-beruházást kézben tartó Városliget Zrt. üzemelteti majd.

Mekkora az akkora?

Itt érdemes megjegyezni, hogy a cég és a kormánybiztos által közreadott képeken, mind az interneten, az utcai plakátokon bemutatott, mind a lakások postaládáiba eljuttatott gazdag kiállítású reklámújságokban megtévesztőek a látványtervek. Minden épület kisebbnek van ábrázolva, mint amilyen lesz. Ezt el lehet érni úgy, hogy fentről, „madártávlatból” láttatják a leendő építményt, s úgy is, hogy a valóságosnál magasabb embereket és nagyobb fákat rajzolnak melléjük, mint amilyenek az igazi arányoknak megfelelnének. Ez igaz a színház épületére, de még látványosabb a manipuláció a Néprajzi Múzeum, az új Nemzeti Galéria és a Magyar Zene Házának terveit látva. Nem hiszem, hogy van ember, aki – a látványterveket látva – rájön, hogy 28-30 méter magasságú házakat lát. (A lakótelepi panelházak 30 méteresek.) Nem valószínű, hogy a közzétett képeket nézve rájön bárki is, hogy a tervezett, repülő lángosnak becézett lyukakkal ékesített Magyar Zene Háza nagyobb területet foglal majd el, mint az egész Vajdahunyad vára.

Az ezredéves kiállítás 120 éve megépült közlekedési kiállítási csarnoka visszaépül – a tervek szerint – teljes 60 méternyi magasságában. Viszont a mai követelményeknek megfelelő, összevont Közlekedési és Műszaki Múzeum számára nem alkalmas, ezért – a legutolsó információk szerint – 9000 m²-nyi térrel bővítik a föld alatt. S ezzel, mint a tervvel szemben aggályoskodók felvetik, több gond is van. Az egyik természetesen az, hogy a betonépítmény fölött itt sem lesz, nem lehet teljes értékű park. „Zöld felület” lehet persze, ha pázsitszőnyeggel fedik a betont, de az nem „zöld terület”. S a két kifejezés közt nem egyetlen betű a különbség!

Ha megnézik a kormánybiztos és a Városliget Zrt. által közzétett képeket, az új Néprajzi Múzeum tetején még fák is nőnek – a rajzon.

A másik gond, hogy a hidrogeológiai vizsgálatok akkor készültek, amikor még egy-egy föld alatti szint építéséről volt szó itt, a Hermina út partján vagy a többi helyszínen. A mélyépítés növelése pedig gondokat jelenthet az eredetileg erősen mocsaras területen. Vajon a víz, ha betonfalak közé szorítják, merre tör majd magának utat? A magasabb dunai vízállásoknál gyakran megemelkedett talajvíz által elöntött pincéjű VI. és VII. kerületi lakóházak felé, vagy Zuglóba, az Ajtósi Dürer soron túl? „Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” – ahogy Petőfi Sándor írta volt.

Kérem az elnézésüket, Tisztelt Olvasók: nem lehet mindent leírni a Városliget történetéről, s a maradék park tervezett jövőjéről, csak próbálkozom.

A mai gondokról még annyit mindenképpen fontos elmondani, hogy az egész problémakör nem lenne, ha nem akarnák lehozni a király számára épített, de a király által – egy éjszakát kivéve – sohasem lakott királyi palotából a Nemzeti Galériát, hanem ott hagynák, ahol van, s ha kell, ott bővítenék a Vár, a Dísz tér jelenleg beépítetlen nyugati oldalán. Nem lenne gond, ha a Kúria Kossuth Lajos téri épületéből kiköltöztetni tervezett Néprajzi Múzeum helyét megtalálnák a másutt bőven rendelkezésre álló üres telkeken vagy üresen álló értékes épületekben. Üres – csak a példa kedvéért – a volt hatalmas MÁV-székház az Andrássy úton, a Kilián- (avagy korábban Mária Terézia-) laktanya, vagyis a Hild építette ötudvaros hatalmas műemlék a Ferenc körút és az Üllői út sarkán. Üres az Iparművészeti Múzeum környezetében további jó néhány ház és telek, a magyar Vasúttörténeti Park mellett az Istvántelki Főműhely vagy Rákosrendező elhagyott vasúti területe (mindössze két kisföldalatti-megállónyira a mostani végállomástól) vagy a Népliget mindkét oldala. Van „a X. kerületben bőséges és alkalmas terület, mely a városközponttól nincs messze, és kényelmesen megközelíthető” – írta le Gerő László professzor a Budapest Enciklopédiában 1970-ben, amikor még gondolat sem volt a kényelmes megközelítést biztosító, azóta megépített 3-as metróvonal meg az 1-es körvillamos.

Van hol laknia a zenének

Egyáltalán nem kell a világszerte elismert magyar zenének új ház, hiszen ott az Opera, az Erkel, a Müpa, a Kongresszusi terem, a BMC, s további épületei a zenének szinte minden kerületben. De, ha mindenképpen kell, ott áll üresen a Szabadság téren a díszes bejárattal, kupolateremmel, két hatalmas, remek akusztikájú tőzsdei teremmel megépült volt MTV-székház – például. Nem kellene a Ligetbe építeni Magyar Zene Házát, ha a döntéshozó tudná és értené, hogy erre a célra alkalmasabb lenne például az előbbi nagy ház a város közepén, vagy akár a Táncsics Mihály utca 7.-ben jó helyen, jól működő Zenetudományi Intézet is a mellette lévő 9. sz. házzal összevonva. Ez utóbbi (l. IPM, 2015. március), amit Táncsics börtöneként ismer az ország, ma üres a Várban, s a két ház összenyitható.

Nem véletlenül „Városliget Város Vár” a Magyar Urbanisztikai Társaság 2015-ös konferenciáját összefoglaló könyv címe. Ezek a kérdések szorosan összefüggenek!

A Várban tervezett változások, az ország vezetőinek és hivatalaiknak oda felköltöztetése indukálja a Városliget beépítését mint ok és okozata. Meggyőződése ez a Budapesten mért közvélemény-kutatások által kimutatott 86%-os többségnek. Gondos előkészítés, tervezés, a lakosság megkérdezése s az egész városban gondolkodás feleletet adhatna több kérdésre.

Az biztos, hogy minden korban kellenek új kortárs épületek, építészeti jelek. De nem mindegy, hogy hol. Egy nagyvárosnak az az érdeke, hogy mindenütt megmutassa magát, régi s újonnan létrehozott értékeit. Urbanisztikai, várospolitikai érdek a turizmus terítése és a helyben lakók lokálpatriotizmusának erősítése így is, ezzel is.

Kellenek új múzeumi épületek – természetesen. De erre is érvényes a kérdés, hogy hol, mekkorák s milyenek. Vajon egy helyre kell-e telepíteni sok múzeumot. A kormánybiztos „hadsegéde”, a projekt főideológusa azt állítja, hogy ezen a módon kell megújítani a múzeumok működését, szellemét, ráadásul éppen a Városligetben. A többség pedig vitatja ezt.

A projekt propagandájába az is belefér, hogy úgy tegyék fel a kérdést, egyetért-e a megkérdezett az új épületek telepítésével – ha megújul a liget, s lesz több futókör, játszótér, kutyafuttató? Nehéz erre azt a választ adni, hogy újítsák fel végre a Ligetet egy-kétszázmillióból, s a százmilliárdos építkezéseket valósítsák meg másutt. „Mindent a maga helyén!”

1958-tól jelent meg a Budapesti Nemzetközi Vásár a Ligetben, s a pavilonok által elfoglalt, s a közlekedők számára szilárd burkolattal lefedett területek folyamatosan nőttek. Tíz évvel később már mindenki előtt világos volt, hogy ezt a terhelést a park nem bírja ki, teljesen elpusztul, ha így megy tovább. A főváros akkor, a Kádár-korban még ragaszkodott a parkjához, s elérte a koncepcióváltást: 1974-ben már Kőbányán nyílt meg az az évi BNV. Néhány kisebb épülete megmaradt helyben, ezeket valóban le kell bontani, s a területükön nőjön újra fa, bokor és virág.

Volt, lesz?

A soha nem látott rendőri készültség és további „biztonságiak” által körülvett „Liget-védő” tüntetés után a Városliget Zrt. nyilatkozott. E szerint a tervezett építkezések útjában álló fákat ezentúl nem vágják ki, hanem átültetik. Ez, mint minden szakember elmondta, amióta a közlemény megjelent: képtelenség. A fák csak a vegetációs időn kívül, télen vagy kora tavasszal ültethetők át, de a százévesek akkor sem. Arról nem is beszélve, hogy a maradék park-, avagy zöld terület terve még nem készült el, az öreg fák átültetés utáni új helye így nem is lehet meg, hiszen folyton változik az új épületek helye, alakja, mérete (!) is.

„A Városliget eredeti, népkertnek épült és korlátozatlan közhasználatra szánt 144 hektáros területe mára 81 hektárra csökkent” – írta le a pontos adatokat Jámbor Imre. Vajon mi marad belőle, ha minden, amiről ma szó van, valóban megvalósul?

Nem lehet kétséges: a Városligetet fel kell újítani. Ez biztos. Ennek pedig nem lehet oka és előfeltétele új, hatalmas épületek beleépítése a parkba. S a meg nem nevezett kiszolgáló pavilonokon kívül egy – mostanában „Liget Üzemeltetési Központként” megnevezett – további épület sem.

Buza Péter kezdeményezésére Herminamező Polgári Köre a pesti ügyvéd, Horváth Jakab Zitterbarth Mátyás által épített sírkamráját 1995-ben felkutatta, és a sérült sírkövet Antal Sándor kőfaragómesterrel újrafaragtatta, amit a Fővárosi Kertészeti Vállalat szép védőkerítéssel vett körül, és rendbe hozta a környezetét is. 1996 óta hagyomány, hogy a Városliget szomszédságában és érdekében tevékenykedő civil szervezetek (a Budapesti Városvédő Egyesület, Herminamező Polgári Köre és a Liget Köztársaság) húsvét vasárnapján koszorúzással egybekötött emlékezést követően itt nyitják meg a ligeti szezont.

Horváth Jakab egy szót vésetett a sírkövére: Fuit. Latinul azt jelenti: volt.

Nehéz a Városliget, Európa, s tán a nagyvilág első tervezett városi közparkjában úgy sétálni manapság, hogy ne ez a szó jusson az ember eszébe: Fuit.

Forrás: IPM Magazin 2016.11.24 10:41