Egy kis bátorítás
Elnök Úrtól

Tisztelt Hölgyek, Urak, kedves Barátaink,

remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepi napok és sikerült elkerülni a fertőzés-veszélyes helyzeteket, helyszíneket.

Eddig csak a számítógépet esetleg megtámadó „vírus” ellen védekeztünk, most megtanulhattuk, milyen az, amikor az egészségünk, s tán az életünk is veszélybe kerülhet egy ilyen típusú fertőzés miatt. Szobafogságra vagyunk – többnyire – ítélve, s ezt sokan nehezen viselik. Így vagyok ezzel magam is. Most van mód régen olvasott könyveket újra kézbe venni, vagy megismerkedni olyan könyvekkel, amelyekre eddig nem volt időnk. Aki oly szerencsés, hogy van hol kerti munkát végeznie, az is ad feladatot. De a különböző televíziós csatornák is műsorukra tűznek régen látott, szeretett filmeket az „Igazából szerelem”-től az „Ötödik elem”-en és a „Last Vegas”-on át a „Keménykalap és krumpliorr”-ig, a James Bond filmekről már nem is beszélve… És persze kivirult a – hagyományosan – minden, még háborús és járványos körülmények között is leleményes humor és vicc-tömeg, s jönnek is csomagostul a neten „vírus mentesen”…

Nem tudhatom, a borúsabb jóslásoknak higgyünk, vagy a derűsebbeknek, mindenképpen sok mindenről le kell mondjunk, ha túl akarjuk élni…

Az biztos, hogy közös munkánk, programjaink elmaradnak, vagy csak jóval később tudjuk megtartani azokat. Március 13-án voltam utoljára magam is nagyobb közösségben, amikor Tatán az új erőre kapni szándékozó helyi városvédők ülésén vettem részt. De előző nap már elmaradt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szokásos ünnepsége, s csak a feleségemmel kettesben vittünk virágot Kovács J ’48-as honvéd sírjára, pedig már minden elő volt készítve ahhoz, hogy 15-én harminckettedik alkalommal is nagyobb közösségben köszöntsük ott, a síremlék előtt az ünnepet. Március 19-én született meg legfrissebb unokám, Lenke, akit csak üvegen át, vagy valamely számítógépes, vagy telefon „alkalmazás” segítségével láthatok…

Nagyon szomorú, de nem tudjuk most megtartani a Szövetségünk által „Gyerekek az épített és természeti környezetért” címmel a rendszerválás után újra és újra meghirdetett pályázatra idén beérkezett munkák értékelését, bemutatását és a legjobbak díjainak átadását a Várban. Valamikor később kell megtartanunk a Budapesti Városvédő Egyesület, s a Szövetség májusban esedékes közgyűlését, melyen az addigi munkát értékelő éves beszámoló elfogadása éppúgy fontos teendőnk, mint a tervek megbeszélése, az azokról szóló határozatok, döntések meghozatala. Elmarad most a Város és Faluvédők Szövetsége már megszervezett nyári ifjúsági tábora Pápán, akárcsak a tagszervezetek idén esedékes, XXXIX. Országos Találkozója, konferenciája Kiskunhalason. Ezek a közösségeink számára oly fontos események – remélhetően, s bizakodva a világ jobbulásában – nem maradnak el teljesen, csak későbbi időpontra kényszerülnek… És persze így van ez a kerek évfordulójukat idén ünneplő tagegyesületek munkáját elismerő oklevelek és a Podmaniczky-díjak átadását, a díjazottak köszöntését illetően is. Vajon hányan merünk majd elmenni itt Budapesten, a báró születésnapján a Károlyi-kert melletti épülethez június 20-án, hogy hagyományainkhoz híven megkoszorúzzuk a Fővárosi Közmunkák Tanácsa legendás vezetőjének szülőházán általunk elhelyezett emléktáblát? Vagy ezt is el kell halasztanunk?

Kedves Barátaim, városvédő és szépítő társai Pallasz Athénének, meg kell tanulnunk többet használni az internet adta „vírus-mentes” lehetőségeket, olvasni, s persze írni sokat, s tervezni, mi mindent tudunk majd tenni épített és természeti értékeink jobb megismertetése, megszerettetése és védelme érdekében akkor, ha már nem leszünk „karanténban”.

Kívánok mindenkinek türelmet, s jó egészséget e nehéz időszak túléléséhez, s erőgyűjtést, hogy annál többet tehessünk azután mindazokért a nemes célokért, amelyekért összefogunk immár a ’80-as évek eleje óta Budapesten  civilszervezetünkben, s már harmincöt éve országos szövetségbe szerveződve, együtt is valamennyien. Találjuk meg az idejét azoknak az eseményeknek, fontos együttléteinknek, amelyek most kénytelen halasztást szenvednek! Beszéljük meg (akár maszkot viselve, vagy másfél méterre állva egymástól, vagy telefonon, vagy a számítógép előtt ülve), mit tehetünk helyben, vagy akár országosan is, hogy eredményesen védhessük meg örökségünket, hogy büszkén adhassuk át az utánunk jövő nemzedéknek úgy, hogy ők is örömet találjanak benne, szeressék. Nekik, értük is óvjuk, védjük, javítsuk és szépítsük örökségünket, hogy kedvvel csinálják tovább, amit mi elkezdtünk, s folytassák sikeresen.

Kívánok minden társunknak türelmet és jó egészséget hozzá! Ráday Mihály

Fénykép: Tihanyi Károly