Kedves gyászoló család, barátok, városvédők és Mihály tisztelői!
Egy apát, nagyapát, egy volt országgyűlési képviselőt, közgyűlési tagot, egy több száz cikkel, könyvvel, TV-műsorral bíró sikeres publicistát és rendező-operatőr-szerkesztőt, legalább tucat jelentős érdemrend és kitüntetés hordozóját, Budapest Főváros Kossuth-díjas díszpolgárát kísérjük most utolsó földi útjára. Temetjük a kérlelhetetlen Városvédőt és nem utolsó sorban a Budapesti Városvédő Egyesület alapítójának és örökös tiszteletbeli elnökének porait. Nem temetjük viszont az intézménnyé vált közembert, a nem mai értelemben vett médiasztár népnevelőt és tudatformálót és velünk maradt szellemét, mely minket is átjárt. Szövetséget kötöttünk! Bennünk is felsejlett az addig felfedezetlenül lappangó nagy lehetőség, a közvélemény meghatározó ereje, mely, a sokszor irracionális politikai akarattal kész szembeszállni, de egy jó ügy érdekében ugyanazzal képes akár értelmes kompromisszumokat is kötni. Nem kis felfedezése és saját innovációja volt ez Mihálynak. Mint egy szeizmográf érzett rá Ő e kicsit céltalanná vált, az örökséget lassan és teljesen amortizáló korszak, titkos, belső igényére.
Egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el, ami előtte nem volt elképzelhető. Unalmas, szürke és pangó kor szférájába hozott friss és fényes szeleket, felvetítve és lemodellezve egy eljövendő részvételi demokrácia valós lehetőségét. Akkor és tíz évvel ezelőttig Mihály “csúcsnézettségű” „Unokáink sem fogják látni” tv-műsora élesztett egy újtípusú polgári igényt és magatartást, mely felébredt a képrombolás képtelenségéből és saját, majdnem elfelejtett értékei felé nyúlt. Mihály képes volt ízléssel szelektálni, ízlésesen tette nevetségessé a mű-múltat, ösztönszerű biztonsággal tudta az értékeket elválasztani a silány utánzatoktól, giccstől, a valós és eredeti épített örökséget a hatalomigényű történelmi reprodukcióktól. Nem véletlen tehát, hogy a közbeszédet meghatározó tematizáló tv-műsorát, azon nyomban, amint erre – nyugdíjazására hivatkozva – lehetőség nyílt, levették a képernyőről. 17,000 aláírást gyűjtöttünk akkor össze határon innen és túlról a műsor fennmaradásáért, az ismert zéró sikerrel. Én egyébként azóta nem nézek semmilyen tv-t.
Mihály kicsit Podmaniczky Frigyes reinkarnációjának tekintette magát… És valóban, Mihály nélkül fele annyit sem tudnánk sem Podmaniczky Frigyesről, sem a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tevékenységéröl, munkásságáról, de az egyesített főváros történetéről, értékes épületeiről és kultikus helyeiről sem.
Temetni jöttem és Ráday Mihályt dicsérni! A népnevelőt, a tudatformálót búcsúztatjuk, aki a hivatást az elhivatottsággal képes volt összekötni, képes volt a korok ízlésvilágát érthetően értelmezni, magyarázni és a mába helyezni. Véleménye mindig megfontolandó volt, mindig súlya volt. Pallasz Athénét és Podmaniczkyt Mihály integrálta a BVE hagyományaiba, mi most Ráday Mihályt emeljük e panteonba!
Béke poraidra Mihály, nyugodj békében, emléked legyen áldott! Köztünk maradsz, velünk maradsz!
Tihanyi Karcsi fényképei:
Be First to Comment