A Budapesti Városszépítő Egyesület alapító tagja október 11-én hunyt el, amint ezt a FACABOOK híradásában olvashattuk.
Tisztelt Barátunk jogi végzettséggel (akkor mint a fővárosi ügyészség munkatársa – volt egykor az Egyesület alapító okiratának jogi előkészítője és ügyvivője. Amiért éppen az egyesület egyik vezetőjétől kapott orrot, hogy miért nem VÁROSVÉDŐ. Most már tudjuk, hogy akkor a politikai hang azt vettet fel, hogy „ki ellen akarják Önök védeni a várost?” , de a szépítő név mindenképpen összhangban volt az egykori József nádor által létrehozott városszépítő bizottmány nevével, s ezért nem kifogásolható. Mégis, 1990-től AZ Egyesület neve Városvédő a szimbolikus városvédő Athéné – szoborra utalva.
(Károly barátom még évek múlva is ezt a sérelmét emlegette, amikor az Egyesület megalakulása érekében végzett jelentős jogi munkáját „kifogásolták” ami akkor szinte egyedülálló eredménynek számított 1983-ban az első ilyen egyesületek egyike volt akkor.)
Életútját a társadalmi önszerveződés hivatott vezetőjeként követhetjük: az Ausztrál-magyar, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei baráti kör és számos társadalmi körben tevékenykedett. A budapesti Shakespeare szobor-bizottság létrehozása és szobornak a pesti Duna-parton való elhelyezése maradandó érdeme. A szikszói születésű jogászt Szikszó városa díszpolgári címmel tüntette ki.
Dombóvár város meghívására 2008-ban látogattuk meg a híres Kossuth-szobor együttest, amelynek másodpéldánya amely ma már ismét méltó dísze az Ország Főterének.
Múltunk jogász emlékeink hű ápolója volt. Felhívta a figyelmet a fővárosi bíróság egykori esküdtszéki termében újra visszahelyezett Feszty Adolf-képekre, amely Jókai Mór javaslatára a magyar büntető bíráskodást hat részből álló jelenetben ábrázolja. Hivatalos kultúránk egyik hiányosság még ma is hogy ezeket a képeket egy-egy büntető eljárás során ismét láthatnánk! – inkább mint a gyanúsított bűnözőket.
Hasonlóképpen ápolta a törvénykezésünk nagyjainak emlékét: Deák Ferenctől Kozma Sándorig, Magyarország első főügyészének emléktáblája a Nádor utcai lakóházán jelzi ezt.
Éppúgy mint a Shakespeare-szobor alkotójának Mészáros Andornak műtermét az Alkotmány utcában.
Számos cikkét és életművének eredményeit hosszú lenen felsorolni a megemlékezés kapcsán. Mégis a Belváros-Lipótvárosban tartott ankétjai maradandó élmény számomra, amikor dr. Nagy Károly a magyar parlament elnökéről Péchy Zsigmondról és neves jogászainkról emlékbeszédet tartott a helytörténeti klubban.
Kedves Barátunk nyugodj békében! Alkotásaid és híred híven őrzik emlékedet.
Vízy László az Aranytíz Helytörténeti Klub vezetője
Dr. Nagy Károly temetése 2022. november 21-én (hétfőn) 11.15 kor lesz a Farkasréti temetőben.
Emlékét megőrizzük!
Be First to Comment