Kedves Barátaink!
A Magyar Fotográfiai Egyesület a sikeres 2019-es akció folytatásaként ebben az évben is szeretne kiállítási lehetőséget biztosítani a Budapesti Városvédő Egyesület alkotói számára.
Ennek során elsősorban a Fotós csoport tagjaira számítunk, de szívesen látjuk és szeretettel várjuk a B.V.E. bármelyik szekciójában tevékenykedők képeit is !
A koronavírus járvány miatt keletkezett kényszerszünet nyomán a 2020-ra tervezett kiállítások alaposan összetorlódtak.
Mai ismereteink szerint a Budapesti Városvédő Egyesület alkotóinak fotói ez év őszének második felében kerülhetnek falra. Nem kizárt a Budapest 100 c. rendezvény halasztott határidejéhez történő igazodás sem! A konkrét időpontot az alkalom előtt néhány héttel élőszóban és e-mailben egyaránt közölni fogjuk.
A Belgrád rakp. 17 sz. alatti, V.-emeleti kiállítóhelységben jelenleg mintegy 30 m.hosszúságú szabad falfelület áll rendelkezésre, de igény esetén ezt a lehetőséget számottevő mértékben bővíteni fogjuk. A keretezett, vagy öntartó módon előkészített fotókat szegre,esetleg huzalra függesztve tudjuk elhelyezni.
Egy, vagy két-soros elrendezés egyaránt lehetséges.
A fotók méretét illetően nincs kötelező előírás,de szeretnénk elkerülni, hogy a tárlat egy bélyeggyűjteményre emlékeztessen! –
A képek témáját, vagy témaköreit az alkotók, ill. a kollekciót összeválogatók lehetőség szerint úgy válasszák meg, hogy a falra kerülő anyag egységes arculatot mutasson. A szerzők vegyék figyelembe, hogy Budapest nem csupán házak, utcák, terek 526 négyzetkilométeren elterülő halmaza, hanem hatalmas élő szervezet is tele szemet gyönyörködtető részletekkel, és (sajnos) nem kevés visszatetsző dologgal/jelenséggel.
Ez is Budapest!!!
A kiállítás a megnyitót követően négy hétig lesz látogatható.
Széles körű népszerűsítését illetően mind az alkotók, mind a vendéglátók közösségének igen aktív hozzáállására lesz szükség!
Hosszan lehetne sorolni a kapcsolódó hasznos tudni, és tennivalókat, de az interaktivitást ezen a téren is fontosnak tartjuk.
A technikai, és egyéb részletkérdések tisztázására az előttünk álló hónapok során bőven lesz lehetőség.-
Keressék/keressétek Mészáros Ödön-t az [email protected] e-mail címen, vagy a 06 30 361 3627-es mobiltelefon számon! –
Befejezésül egy fontos közlés: a B.V.E. fotókiállításának Megnyitó-ján, illetve (előzetes egyeztetés után) a nyitvatartás tartama alatt vetítettképes előadásra is lesz lehetőség, keretezett dia, vagy számítógép-vezérelt “slide show”!
Valamennyi résztvevőnek sikeres felkészülést, és a fotózáshoz szép fényeket kívánunk
Tisztelettel..a Magyar Fotográfiai Egyesület vezetősége nevében:
Varró Szilvia elnök
A mellékelt “kis színes” képek a külső-Ferencvárosban, a Belvárosban, és az egykori Pest-i zsidónegyedben készültek. Céljuk nem az alkotók témaválasztásának befolyásolása. Egyetlen szerző követésre talán kevéssé alkalmas tényfeltáró sétáinak tükrei csupán.
Be First to Comment