Buza Péter: TARJÁN VILMOS A bedeszkázott riporter

2,000 Ft

Elfogyott

Leírás

Legalább két oka van annak, hogy Tarján Vilmos örökre beírta a nevét Budapest művelődéstörténetébe. Ifjabb éveiben, a legendás Az Est sztárriportereként lett ismert alakja a város életének. Bűnüldöző igyekezettel, szerencsés és szerencsétlen szenzációk jegyében járt nyakig az éjszakában. Aztán már — az 1920-as évek elejétől vagy két évtizeden át — a pesti vendéglátás felülmúlhatatlanul ötletes vezéreként. A New-York kávésa, a Margitsziget lokálparadicsomának első berendezője, a társasági élet legközepén élő tekintélyes férfiú a maga módján Magyarország fővárosát építette. A polgárt, aki maga is volt: büszke pesti. Most, hogy a karrierjét bemutató tanulmánnyal, élet-művének régen várt méltatásával kiegészítve közreadjuk utolsóként írott, s fél évszázadon át lappangó. kéziratát, A bedeszkázott riportert – amelyben a legújabb kori magyar történelem legsötétebb hónapjait írta meg, az események szenvedő résztvevőjeként —, a kiadás műhelye, a Nagy Budapest Törzsasztal is hozzáteszi a maga gesztusát az övéhez. Újrakezdi, folytatja Budapest polgári társadalmának felépítését, berendezését, az ugyanezért újraindított BUDAPEST folyóirat újbóli megjelenésének 2007 március tizenötödikei, harmadik évfordulóján. Elhatározásunk mellett kitartunk: a BUDAPEST könyvek második, következő kötetét egy év múlva ugyancsak a könyvespolcára teheti majd a programunk iránt érdeklődő s azt támogató pesti polgár

További információk

Kiadás éve

Kiadás helye

Kiadó

Szerző(k) vagy szerkesztő(k)

Oldalszám

156

Rögzítette

,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Buza Péter: TARJÁN VILMOS A bedeszkázott riporter” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .