Oldal kiválasztása

Hova vezessen az útja Debrecenben a növényvilág rajongójának? Természetesen Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékműveihez. Az egyiket a Nagy Templom közelében a Püspöki palotánál találjuk. A másikat a Botanikus kertben.

Kik ők? És miért vagyok a rajongójuk?

Először is azért, mert ők írták az első magyar növény rendszertani könyvet, a Fűvészkönyvet. (Első kötete itt, a második ide kattintva tanulmányozható.) Az első, tudományos igényű, Linné „alkotmánya” szerint felépített rendszertant 212 évvel ezelőtt, 1807-ben adták ki. A két alkotó külön külön is kiváló, szorgalmas, gazdag életutat bejárt ember volt.

Diószegi Sámuel debreceni prédikátor, ABC-s könyvek írója, a református énekek megújítója, Linné rendszerének kiváló ismerője és hazai alkalmazója , valamint Fazekas Mihály főhadnagy, a Ludas Matyi szerzője, a debreceni Nagytemplom felújításának fegyelmezett munkavezetője, gazdálkodó.

Másik okom a munkásságuk iránti rajongásra, a magyar növénynevek megalkotása, latinból fordítása, lágyítása. A botanikai fogalmakra szeretetteli, találó, kifejező magyar neveket alkottak. pl. Libatop, bakszakáll, csibehúr, galaj, iringó…

(Őskövületnek számítok a magyar nevek iránti rajongásommal, hiszen csak az egyértelmű, amit a kettős latin névvel illettünk, de én csak a magam gyönyörűségére használom a nép nyelvét.)

200 év telt el, de még mindig vitatkoznak arról az emberek, hogy eperfa, vagy szederfa?

Csokonai, Petőfi, Jókai, Tompa Mihály, Jókai Mór e könyvből tanulták a Botanikát (vagy inkább a növények nevét). Jókai műveiben 600 növényfaj nevét olvashatjuk. Műveik révén nagyban hozzájárultak a növénynevek elterjedéséhez. Tompa Mihály növény-regéi szép meséket kerítettek a nevek és viselőjük köré.

500 új kifejezést alkottak, melyből 300-at ma is használunk (az ő „szülöttük” a szirom, a bibe és a porzó is). A nyelvújítás úttörői között is számon tarthatjuk őket. Megalkották a magyar morfológiai műnyelvet. Jól látták, hogy a növények meghatározása lehetetlen az egységesen használt morfológiai fogalmak nélkül. (Alaktani fogalmakról van szó. pl. szeldelt levelű, szárnyalt, összetett levél…). Ezen elnevezések jelentős része Diószegi és Fazekas munkássága által került a magyar nyelvbe többnyire a latinból lefordítva, de gyakran használták a népi elnevezéseket is.)

Példa értékű az is, amilyen szerények voltak, ismerve munkájuk korlátait.

„Akármely elhagyatott állapotban láttassék is lenni valamely tudomány, de annak azonnal emelkedni kell, mihelyt a nemzet kezeit ráteszi. Most hát, mikor e kezdetet édes hazánknak bemutatjuk: meghívjuk hazafi bizodalommal nemzetünk tudósait, kérvén, hogy az erőtelen igyekezetnek segítségül lenni méltóztassanak. Itt vagyon már a nagyjából kifaragott műv, s pallérozó kezeket vár.

Nevezetesen:

Sok nevekkel nem vagyunk megelégedve; de mi rajtok már nem segíthetünk, mert beléfáradtunk. Legyünk gondosok a két hazának minden résziben, az ott termő plántáknak vizsgálása körül, írjunk különb-különb vidékeknek flóráit; a találandó ritka vagy még egészen ismeretlen fajok s nemeket, írjuk le helyesen, és azokat, sőt magokat a plántákat is közöljük egymással.
Így sokaknak munkája és egymás segítése által készülhetne el idővel egy jó nemzeti fűvészkönyv; melyben gyönyörűséget és nyári hasznos mulatságot találhatna, mind a két nemen lévő magyar ember. Addig pedig élj Hazafi Olvasó ezzel, amit most kezedbe adunk és igyekezetünket legalább jó kívánságaiddal segéljed”

OH! Mennyire hiányt szenvedünk ma ebben a szerénységben, szakmai alázatban, együttműködési készségben! Emlékezzünk hát Diószegi Sámuelre és Fazekas Mihályra! Köszöntésül egyik csoda szép homoki növényünk a mezei iringó.