Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály

Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke, a nagy sikerű „Unokáink sem fogják látni” című televíziós műsor szerkesztő-operatőre és műsorvezetője, adta hírül Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a Facebookon:

Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály!
Írhatnék hosszú, tényekben gazdag hivatalos laudációt is ez alkalomra, hiszen Ráday Mihály a Budapesti Városvédő Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke, a nagy sikerű “Unokáink sem fogják látni” című televíziós műsor szerkesztő-operatőre és műsorvezetője, aki az épített örökségünk védelmében tevékenykedik már több évtizede.

De nekem Ő elsősorban az a Ráday Misi, akivel 1994 óta együtt dolgozunk azért, hogy gyerekeink, unokáink láthassák azt a Budapestet, amit az elődök hagytak ránk.

Sokat tanultam tőle, sokat vitáztam vele, de mindig lenyűgözött az a tudás és elhivatottság, amivel óvja, védi épített örökségünket.

Drága Misi! Nagy szeretettel gratulálok, megérdemelten lettél szeretett városod, Budapest díszpolgára!És ha találkozunk, az egyik jóféle erdélyi pálinkáddal koccintunk! Ölellek! Darling (ahogy mondani szoktad)


Ráday Mihály 1942-ben született, 1968-ban került a Magyar Televízióhoz. 1979-ben kezdte el a műemlékeket és az épített örökséget bemutató városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni… címen. A népszerű műsort 2010-ben a Magyar Televízió megszüntette. Operatőrként több mint 20 tévéfilmet jegyez.

Ráday 1982-ben megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet, 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, majd 1991-ben a művészi értékkel bíró sírok, emlékhelyek felkutatásával, megóvásával foglalkozó Nemzeti Panteon Alapítványt.

Az SZDSZ színeiben 1990–94 között országgyűlési képviselő volt, tizenhét éven át pedig Fővárosi Közgyűlési tag.

Ráday Mihály jelölését Gy. Németh Erzsébet kezdeményezte, arról Karácsony Gergely főpolgármester döntött, miután a közgyűlés tagjaival megbeszélte azt, és a jelölés többségi támogatást élvezett. A Budapest díszpolgára címet általában november 17-én, a főváros napján, Budapest egyesítésének évfordulója alkalmából adják át.

Forrás: telex.hu, a cikk szerzője Bakró-Nagy Ferenc

A kiemelt képen Ráday Mihály a műemlékvédelmi szakmai díjak 2015-ös átadásán a műemléki világnaphoz kapcsolódó rendezvényen – Fotó: Kovács Attila (MTI)

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .