Baj van.
A Budapest főváros történetéhez szorosan kötődő vendéglátóhelyek – lehet, hogy a járvány idején felgyorsult ütemben – nem hoznak elég hasznot, bezárnak, a tulajdonosaik pedig eladják őket.
A várostörténethez tartozó jelentős emlékű vendéglátóhelyek „eladósorba kerülnek”, az „ingatlanfejlesztő” megvásárolja, majd az új tulajdonosok, akik szállodát, avagy lakóházat építenének a telken, a bontási engedélyt az illetékes kormányhivataltól megkérik – és meg is kapják. Ha fák is vannak az útjában a bontásnak-építésnek, lehet találni olyan szakértőt, aki kiállítja a fák életveszélyes voltát igazoló iratot.
A városegyesítéskor a Király utcánál kettévágott Terézvárosnak a mai Erzsébetvároshoz tartozó oldalán évek óta ürítik ki, s egyre szlamosodik az egymás melletti 25-29-es három ház, melyeknek egyikén még megvan a hajdan német nyelvű Pest egyik fogadóján, a homlokzati erkélyen a kovácsoltvas Zur Stadt Pest felirat (amit több mint 40 éve, 1980 őszén már bemutattam a „városvédő” műsor hajnalán).
Most nagy feltűnést kelt a Király utca-Kazinczy utca sarki játszótér és a még álló Kazinczy utca 55. sz. ház helyén építendő szálloda (avagy diákszálló) terve. A ház nevezetes egyrészt, mint Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok kocsmája, másrészt, mint az első „magyar kártya” készítőjének üzeme. Ez utóbbi tény emléktáblán is megörökíttetett a ház falán.
A kérdés városszerkezetileg is érdekes, értékes jellegzetessége a városrésznek!
Az egykori – a városfalon kívüli – város építésekor hosszú telkeket alakítottak ki, melyek hátsó udvarában volt istálló, kocsiszín és állattartás-növénytermesztés is. Számunkra, a város zöldebb jellegének fejlesztése szempontjából ez azért is lényeges, mert ott, ahol még nem burkolták le, nem alakították parkolóvá az udvart, lazább, zöldebb a sűrűn beépült két kerület. (A Király utca 25 és 27 kapuja tárva-nyitva, ez a jelleg és az átalakulása megfigyelhető!) Új építés esetén így is fogy majd a zöld-terület. A városfejlesztés szabályozásánál erre külön is korlátozó jogszabályt kellene alkotni, hiszen a beépítés sűrűsödése tendencia.
A”média”, l. a HÍrTV január 9-i híradóját mindent a mai „balliberális” város-, illetve városrészvezetés nyakába varr. Minden, ami ezt a területet érinti, az előző korszakban döntetett el.
Más megközelítésben is fontos a kérdés: úgy, mint egy város történetének, történelmének, kultúrtörténetének fontos sarkköve!
A kormányhivataltól – már érvényes – bontási engedélyt kapott a budai, az utcájának is nevet adó, 1795-ben alapított kertvendéglő, a Márványmenyasszony új tulajdonosa! A kertjében álló fákról már kimondatott, hogy életveszélyesek, s a kerület azért harcolhat még a befektetővel, hogy az utcai homlokzat egy darabját hagyja meg majd amikor megtervezteti az új házat…
A Márványmenyasszonyban tartotta lagziját Széchenyi István és – többek közt Wesselényi Miklós is, törzshelye volt Bárczy István főpolgármesternek, s itt írta a Liliomfit Szigligeti Ede. Tudható, hogy jártak át Krisztina körúti palotájukból Karátsonyi grófok, Vendége volt a helynek a kockás báró, Podmaniczky Frigyes és költők, írók, mint Ady, Kosztolányi, Móricz Zsigmond.
Vajon miért nem éri meg a vendéglősöknek fenntartani, működtetni egy nagy múltú vendéglátóhelyet. Lehet, hogy a történelmi hangulat és hagyomány megjelenhet akár az étlapon, s az árakban is…
Kinek jutna eszébe bezárni Prágában az U Fleku sörözőt???
Előírás, kötelezés, büntetés –mellett – az ösztönzésnek, akár adókedvezménnyel, vagy más módon kifejezett ösztönzésnek is szerepet kellene kapnia!
Fontos: Nem építészeti értéke miatt védendő egy ilyen ház, hanem történeti, kultúrtörténeti értéke miatt kellene felkerülnie védendő örökségünk értékeinek listájára! Vajh, hogyan képviselheti a kerület, a főváros, az ország ezeket az érdekeket, értékeket? Valamit tenni kéne ebben az ügyben! Rövid (azonnali) és hosszú távon egyaránt!
Nézzünk körül gyorsan…
A Népligeti Nagyvendéglőt már régen széthordták. Éppen beépítik Budán a folyamatosan átépülő hajdan különleges Gül baba utcát és környezetében, a Margit utcában a Margitkert nevű patinás vendéglő hűlt helyét, meg az utóbbi időkben népszerű Dürer-kertet Zuglóban. A legendás erzsébetvárosi Kispipa helyén megnyitott vendéglő neve: MALTeR gasztropub Sörétterem, a két évszázados múltú budai Sipos Halászkert mai neve: Semmi Extra, s hirdeti a hamburgerét… Budán, a Hűvösvölgyben a Veronika kertvendéglőből autószalon lett, a Balázs Vendéglő – máig nem tudható mi okból – leégett, s nem épült meg újra. A Főpolgármesteri Hivatallal szemközt, a sarkon épült egykor újjá a Pilvax Kávéház – s maga a név több mint másfél évszázada hozzátartozik a magyar történelem legdicsőségesebb napjának történetéhez! Ma már a neve Jack Doyle’s Irish Pub, vagyis egy ír kocsma, ami a kávéház nevét viselő Pilvax köz felőli portáljai fölött azt hirdeti, hogy TEACH TÁBHARINE ÉS CEOL, CRAIC & ÓL, a még meghagyott (amúgy nem nagyon szép) PILVAX felirat mellett.
Már ifjú koromban sem értettem, hogy – bár kávéházakra, éttermekre továbbra is szükség van, újakra is, vajon miért szűnnek meg, alakulnak teljesen át a – magyar irodalom történetében is nevezetes, olykor emblematikus – fontosabb helyek a felismerhetetlenségig. Miért lesz az Oktogonon az Abbáziából bankfiók, a Savoyból burgeráj?
Vajon hogyan lehet, hogy megvan még, s miért ne lenne meg a történelem és az irodalomtörténet nagy nevű személyiségeinek törzshelyeiként is ismert, s tán éppen ezért a turisták számára is vonzó Café de Flore, vagy a Les Deux Magots a Saint-Germain des Prés-n, vagy a Café de la Paix az Opera terén Párizsban?
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek”
Budapest, 2021. január 10.
Be First to Comment