Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Garay Klára: Haspókok, méhek, Imola

Amikor méhlegelőről beszélünk, a hasukat féltők csak a mézelő házi méhekre gondolnak, és amiatt aggódnak, hogy nem lesz mézes puszedli karácsonykor. Elfelejtik, vagy sose tudták, hogy

  • a méhek a nektáron kívül virágport is gyűjtenek….önmaguk és utódaik számára
  • mellesleg átviszik a virágport a másik virág bibéjére, megtermékenyítve azt.
  • Nem elsősorban és nem csak a házi méhek számára terülj asztalkám a sok vadvirág, hanem a vadméhek, poszméhek, darazsak, hártyás szárnyúak és egyéb rovarok is hozzák- viszik a virágport a testükön.

Beporozzák a gyümölcsfákon kívül a többi vadvirágot, zöldségféléket is.

Amikor a színpompás virágok elnyílnak, szárazon zörögnek a levelek, megszűnik a sárga, kék, rózsaszín, fehér virágszőnyeg… jöhet a fűkasza.

Jöhet?

Vagy ilyenkor kellene kiírni, hogy: Ember! Várd meg, amig a virágzó katángok, zsályák, lucernák, pipacsok, szarkalábok, bogáncsok magja is megérik és szétszóródik. Így veti el magát a jövő évi méhlegelő. Ha idejekorán lekaszáljuk, biztosan nem lesz ilyen sokszínű a rétünk, árokpartunk.

Sokan kiáltanak ilyenkor az azonnali kaszálásért, mert már nem szép! Pedig szép, csak másként kellene ránéznünk.

Mitől indult el az agyamban ez a gyermeteg bölcselkedés? Attól, hogy egy nagy forgalmú út szegély kövei között, máshol pedig egy elektromos kapcsoló szekrény védelmében láttam szépen virágzó Imolákat. Máshol sehol.

Ez a csodaszép virág, a búzavirág unokatesója, máshol nem tud felnőni, virágozni, csak ezekben a kaszálásból kimaradt tenyérnyi „gondozatlan” területeken! A többit lekaszálták, még virágzás előtt! Itt tudott gyökeret verni, virágot, magot érlelni. Abban a reményben, hogy ezt az útszéleken, a senki földjén ezt jövőre is megteheti, hiszen benne is működik a „szaporodjatok, sokasodjatok” ősi parancsa.

Ma máshol nincsen számára hely. Ahol a közízlés 2cm-es egyenletes füvet, vagy szép fehér kavicsot kíván látni, oda sértés egy ilyen kis lila borzas fejű virágnak betolakodnia. Hogy venné az ki magát, ha két centiméternél magasabbra nőne a fű, és abból is kikandikálni a két arasznyi Imola?

Az Imola nem csak csodaszép növény, hanem kiváló méheleség. Júniustól októberig virágzik, amikor már a tavaszi virágdömping lecsengett, az Imola még mindig terülj asztalkám a rovarok számára. A szárazságot és a telet is átvészeli, mert igen szívós gyöktörzse van a talajban. Abból is kihajt tavasszal, nem csak magról szaporodik. Őshonos nálunk, az alföldeken, hegyoldalakon, vízparton más, más fajai élnek. Miért szorult az útszélre? Mert ahol nem gyárak, épületek, utak foglalják el a teret, ott a szántóföldi növényeket termesztjük és haszonnövényen kívül nincs hely más növények számára. A mi Imolánk tehát gyomnak számít.
Ha hasznos és szép, miért is nem becsüljük meg? Nem tudom.
De biztosíthatnánk neki helyet, ha nem akarnánk mindenütt biliárdasztal zöldet látni. Illetve úgy is, ha nem
engednénk az inváziós, agresszíven minden négyzetcentimétert elfoglaló idegen honos gyomok és fák
területfoglalását.

Magára valamit is adó telkes gazda, még vegyszerezi is a kertjét, nehogy ilyen kétszikűek felüssék a fejüket a fűben!

Mit szólnának a szomszédok?

A növény- vakság egy olyan betegség, amitől nem a beteg ember szenved, hanem az élni akaró növényzet!

Pedig a „biológiai sokféleség” megőrzéséhez az is hozzátartozna, hogy a természetes, őshonos növényzetet megőrizzük, engedjük szaporodni. pl. nem –kaszálással, gyomtalanítással. Némi odafigyeléssel, szakértelemmel.

Mit tehetnénk az Imolákért? Engedhetnénk magasabbra nőni a fűféléket, nem tolnánk a fűkaszát, mint a süket a csengőt, hanem kihagynánk olyan sávokat, ahol felcseperedhetnek az Imola gyerekek, bogáncs ifjak, lucerna lókötők.

Kaszálás előtt kihuzigálnánk a mindent elborító parlagfüvet, egérárpákat! Ha minden kutyás gazdi, minden
kutyasétáltatáskor csak 10 tő egérárpát kihúzna, pár millióval kevesebb lenne belőle a következő évben.
Mindenki boldog lenne a kutyától, a méheken át az Imoláig, és lennének újra millió színben pompázó vadvirágos mezők.

Az Imola nevét Jókai Mór, a nagy mesélő és természetrajongó használta először női névként.

A helyesírás ellenőrző aláhúzza a kis betűvel írott Imolát. Lassan feledébe merül, hogy az Imola, egy növény.

Egy csodaszép növény. Nem is írom kis kezdőbetűvel 🙂

 

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .