Barion Pixel
Press "Enter" to skip to content

Figyel(j)ünk a részletekre! Fotókiállítás

A fenti címmel megrendezésre került fotókiállítás megnyitójára szépszámú érdeklődő jelenlétében került sor az Avilai Nagy Szent Teréz Templom altemplomában. A fényképészek számára – a világítás miatt – nem túl vonzó helyszínen lezajló eseményről néhány gondolat / megállapítás:

  • Jó lehetőség volt a kiállítás, hogy emlékeztessen az egyesület (és a fotóscsoport) krisztusi korára. A megnyitón egyfajta helyzetjelentést kaptunk arról, hogy is áll az Egyesület?
  • A fotóscsoport vezetője egy igen szerény, ám hatásában annál jelentőségteljesebb személyiség, hiszen hozzáállásával, munkájukkal nagyon fontos feladatot teljesítenek azzal, hogy dokumentálják a város fejlődését / változását.
  • Elgondolkodtató észrevétel, hogy a buszban, villamosban a mobiltelefonok matatása helyett akár a város részleteit is szemlélhetnénk.
  • Érdemes lenne (a harmadéves építészhallgatókon túl) tesztelni az embereket, vajon hányan ismerik a meander, kariatida, atlasz, herma, cselédlépcső, kerékvető (és itt következhetne egy jó hosszú lista) fogalmát.
  • Alább találnak egy nagyon amatőr, a vállalhatatlanság határát súroló  videót, mely talán alkalmas az eseményen elhangzottak valamiféle dokumentálására.
  • Ja, és Millisits Máté – ugyan nem látszott – részt vett az eseményen. A beszédeket nem tudta megvárni a lévai kiállítás szervezése okán.

A kiállítás után Surányi Andrástól várjuk a tablókat, hogy a honlapon is meg tudjuk jeleníteni, hogy azok is találkozhassanak velük, akiknek nem volt / lesz alkalma a helyszínen megfordulni. A képeket Horváth László, Matyi Kati, Mészáros Ödön, Müller Éva, Nagy Éva, Puha Titusz, Rosch Gábor és Surányi András készítette.

Végül egy kis galéria Müller Éva és Horváth László képeiből:

 

One Comment

  1. Müller Éva Müller Éva 2016.11.09

    Köszönjük Attila a kiállításmegnyitóról szóló cikket.
    A fogalmak jelentésére mutató linket javaslom megnyitni, elolvasni. Remélem a fotóstársak közül tud valaki élvezhetőbb fényképeket küldeni. Az én kis marokgépem ennyire volt képes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .